Vinyan – Az elveszett lelkek

(Vinyan)
Színes, feliratos, francia-belga-angol-ausztrál thriller, 96 perc, 2008
Rendező: Fabrice Du Welz
Főszereplők: Emmanuelle Béart, Rufus Sewell, Julie Dreyfus, Petch Osathanugrah, Amporn Pankratok

A régi mondás szerint: A pizza olyan mint a szeretkezés. Ha jó, akkor nagyon jó. Ha rossz – akkor is jó… Így voltam én eddig a mozival is. Lehet elvont, vagy gyatra, de azért valami csak van benne… Nos, ez most változott meg. Életemben először a falba vertem a fejem, hogy inkább maradtam volna otthon. Ez kérem, nem film: ez egy sz*r.

Jeanne és Paul Tahiföldön lézeng. 6 hónapja a cunami elragadta a kisfiukat, amit ők képtelenek beismerni. Aztán egy vetítésen felismerni vélik a gyereket, így azonnal Burmába indulnak. Csakhogy oda nem lehet menni, így aztán maffiózók segítségét kérik. Innen mi más is következhet? Egyre lejjebb süllyednek, egyre súlyosabb a konfliktus köztük és egyre gázosabb alakok segítségében bíznak…Találnak bennszülött falut,a hol a lakók némi pénzért saját gyermeküket akarják eladni, de ez persze nem járható út, így nincs mese: irány tovább. Mígnem egyszerre csak kettesben maradnak a vadonban. A dzsungelben aztán hirtelen furcsa gyermekek veszik körbe őket, ahogy sejtjük, kannibálok, akik Pault szó szerint elfogyasztják. Míg a záró képeken áll Jeanne, amint a gyerekek körbeveszik és sárral kenegetik…

Ja, értem én, hogy szimbólumok, de akkor is: az egész egy tömény erőszakkal fűszerezett modern zombi film. De még annak is gyenge. ha józan ésszel közelítünk, akkor felmerül vagy 100 logikai kérdés, amire persze nem derül fény… Mondjuk:
- Az őserdőben hol voltak a gyerekek szülei?
- Miért csak fiúgyerekek voltak?
Ne is menjünk bele, mert órákig lehetne sorolni a kételyeket.

Értelmetlen, öncélú erőszakot bemutató igen rossz film. Gyenge történet, idióta rendezés, végig zuhogó eső és megoldatlan talányok. A szereplőkre kár szót vesztegetni, így aztán röviden csak annyit: ennél a mozinál bármilyen elfoglaltság többet ér. Remélem, az alkotók nem kapnak kamerát egy ideig a kezükbe…
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 2 pont - Rémes

Micmacs – (N)Agyban megy a kavarás

(Micmacs a tire-larigot)
Színes, feliratos, francia vígjáték, 105 perc, 2009
Rendező: Jean-Pierre Jeunet
Főszereplők: Dany Boon, André Dussolier, Nicolas Marié, Jean-Pierre Marielle, Yolande Moreau, Omar Sy, Dominique Pinon, Michel Crémadés

Jean-Pierre Jeunet ismét kamerát ragadott, Halleluja! Bár az Amelie csodálatos élet után ez nyilván nem lehetett egyszerű, hiszen az a film igen magasra helyezte a lécet. De láss csodát: ismét sikerült a Nagy Dobás! Megint Párizsban vagyunk, napjainkban, megint csupa kis ember éli az életét, de ha lehet, most még inkább azt érezzük, hogy a szürreális világ inkább a Holdon van, mint a szerelem városában…

Bazil egy kicsit lökött fiú, aki egy banda harc során golyót kap az agyába, amit onnan el sem lehet távolítani. Élete szétcsúszik, az utcán találja magát és éli a hontalanok szürke életét. Mígnem befogadja egy furcsa szerzetekből álló család, akik egytől egyig elképesztő alakok… Aztán egy napon véletlenül két nagy fegyvergyár közt találja magát az utcán. Az egyik édesapja haláláért felelős, a másik a golyót gyártotta, ami az agyában van. És Bazil a maga különös módján harcot hirdet az óriáscégek ellen, de a harcban nincs egyedül, mellette áll a furcsa kompánia. Mi lehet az esélyük? Ugyan már… De ne feledjük: ez Jeunet furcsa világa, ahol a fura szerzetek mintegy keresztes lovagként küzdenek és törnek a megdöbbentő végkifejlet felé… Bár az gyakran kiderül, hogy használt dolgokból nem lehet csodát faragni!

Jeunet egy zseni. Hihetetlenül jól vezeti színészeit, akik sokszor hatalmas hallgatásokkal is többet mondanak, mint mások szavakkal. Ja, ez az igazi művészet… A fényképezés elképesztően szép. Meleg képek hozzák közel hozzánk a hontalanok családját, és hideg az egész világ. Nagyon ó a zene is, és egyszerűen zseniálisak a színészek! Jeunet semmit nem bíz a véletlenre, minden és mindenki a helyén van. Igen, ez a nagyság titka!

Dany Boon a kicsit lökött fiú szerepében remekel. Sokszor még az arca sem rándul, de a szeme mindent elárul… A két gyáros is nagyon jó: hidegek, érzelem mentesek, mégis idióták. Aztán jön a család, de őket fel sem tudom sorolni. Ennyi hihetetlen alakot valószínűleg csak Párizsban lehet összeszedni. Már a fejük is mindent elárul… Ráadásul pedig remekül játszanak,szinte lubickolnak a hálás dialógusokban.

A néző pedig csak ül, eleinte tán picit csóválja a fejét, de aztán a szív megdobban, és már csak drukkolunk a mi kis féleszűinknek, és nagyon imádkozunk, hogy a mesében elnyerhessük a győzelmet. Mert az Élet nem ilyen, de legalább itt és most… Csak mosolygunk (kicsit keserédesen) a nagyon szerethető félnótás csapaton, és könny szökik a szemünkbe, amikor… De ezt nem mondom el.

Tessék felkerekedni és elmenni a moziba. Hosszú idő óta végre egy 10 pontos film. Ami nem a trükkök és csodák miatt kap ennyi pontot, hanem a szerethető figurákért, a zseniális játékért és azokért a csodás pillanatokért, melyeket nekünk, nézőknek szerez… Külön jó pont, aki észreveszi a furcsa moziplakátokat a filmben, ezek egyszerűen zseniálisak, ilyen viccet még sosem láttam… Ajánlom mindenkinek, akinek van még képessége a szív csodáit felismerni, aki hajlandó még hinni a mesékben, és aki picit még mindig reméli, hogy a Csodák Világában élünk!
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 10 pont – Csoda!