Az utolsó ecsetvonás

„- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg - mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák...
- Minden bizonnyal - feleltem.
- Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni.”

(Antoine de Saint-Exupéry)

Nagyon hideg volt a szobában. A kandalló aljában még égett a tűz, az utolsó fahasábok felett táncot jártak az apró lángnyelvek, de a meleg lassan elszállt, és csak a dermedt hideg maradt utána. Az apró széken kuporgott, előtte a hatalmas vászon kifeszítve az állványon. Hosszan nézte maga előtt a tűz sárgás fényében. Emlékek tolultak elő a múltból, hogy aztán nyomtalanul eltűnjenek a jeges sötétségben, csak a kietlen téli éjszaka magányát hagyva maguk után… Lassú, óvatos mozdulattal fogta meg az ecsetet, belemártotta a vízbe, majd a palettán sorakozó színek felé közelített. Élénk színek, ragyogó pasztellek, tompán mélabús színek. A festékek apró kis foltokban sorjáztak egymás mellett a tojás alakú palettán, szinte megborzongtak, ahogy az ecset finom szálai közeledtek feléjük… Összeráncolta a homlokát, ahogy finoman a vászonhoz ért. Gondos mozdulattal húzott egy vonalat, és a fehér egyhangúság immár a múlté lett. Egy hosszú kék csík serkent fel az ecsetvonás nyomán, mint mikor a frissen felszakadt sebből előtör a vér, csak most kék volt az eredmény. Kék, mint az örvénylő óceán, kék, mint a végtelen égbolt, kék, mint a szépséges szolgálólány szeme. Vízbe mártotta az ecsetet, és most a zöld következett. Zöld, mint a szélben hullámzó rét, zöld, mint a délceg fenyő tűlevele, zöld, mint a borosüveg. Lassú mozdulatokkal dolgozott. Sárga (mint az aranyló napsugár), vörös (mint a rózsa), narancs (mint az érett húsú barack), lila (mint az esti köd), barna (mint a friss farakás) és fekete (mint a korom a kandalló szélén). Szép sorban, egymás után. És a hosszú vonalak, az apró pontocskák, a rikoltó színek lassan foltokká olvadtak össze, a foltokból alakok lettek, az alakok életre keltek és a korábban puszta fehér vászon kietlen világa lassan megtelt élettel… Tavasz volt, egy ifjú pár andalgott kéz a kézben a réten, köröttük nyíltak a színes virágok, illatuk beborított mindent. Nyár volt, gyermekek kacaja csengett a vízparton, ahogy a kis tó partján fodrozódó hullámok közé rohantak, és bokájukat ellepte a víz. Ősz volt, betakarítás, roskadoztak a gyümölcsös kosarak, kévébe kötve aranylott a gabona, a naptól cserzett arcú öreg juhász fáradtan ült szűrén az ezeréves tölgyfa tövében. Tél volt, hó borította az udvart, csak az ablakon kiszűrődő gyertyafény csillant meg néha, ahogy a kóbor hópihékből várat épített a metsző szél… Gyermekek születtek, fiatalok mulattak, leányok elpirultak, legények elégedetten csettintettek, hajlott hátú öregek csendben mosolyogtak, a vének meghitt történeteket meséltek, az ernyedt kéz szorítása elmúlt, és tompán kopogtak a rögök… Történetek elevenedtek meg, legendák születtek és szálltak szájról szájra. Mesék az erős fiúról, a szépséges hajadonról, a füstbe ment tervekről, az éjszakák színes álmairól, a nappalok fájdalmáról. Ölelések. Erős, baráti ölelések. Szenvedélyesen szerelmes ölelések. Békülő ölelések. Gyengéden útra engedő ölelések… A magány mindent elborító fájdalma, a sóvárgás égető érzése… Egymás kebelére borult cimborák, arcukat gyengéden egymáshoz érintő szerelmesek, duhaj hangulatban tobzódó ifjoncok, táncoló párok és nevető arcok, a mulatság önfeledt pillanatai. Keserédes mosolyok, hangos kacajok, sűrű pillantások, édesen tivornyázó röhögés. Kipirult arcok, heves mozdulatok, nyílt gesztusok, finom meghajlások, egy érintés borzongása, ahogy a test a testhez ér… Lassan fogytak a színek a palettáról. A vászon megtelt egy mesés világ képeivel. Lakomázó emberek jókedvével, szeretők meghitt pillantásaival, világmegváltó érzelmekkel. Bajnokokkal és vesztesekkel. Emberekkel… A ráncos kézben őrjítő táncot járó ecset mozgása lelassult. Egy érintés itt, egy apró igazítás ott, és szépen a helyére került minden. Egy utolsó mosoly. Egy utolsó tétova mozdulat. Egy utolsó csillogás. Egy utolsó intés a távolodó hőstől. Királyok és szolgák. Bolondok… Hátradőlt és némán szemlélte a Művet. Középen hatalmas fenyőfa pompásan feldíszítve, ünnepi pátosz lengi be a lurkók arcát, körben pedig az Élet nagy, színes kavalkádja… Érzelmek, fájdalmak, szándékok, tervek, álmok és a mindent átszövő Csodák… Mélabús gondolatok az elmúlt esztendő felett, néhol egy megcsillanó könnycsepp a múlt emlékein, egy széles mosoly a megszületett álmok okán, egy mámoros pillantás a kehelyben megcsillanó bor vérvörös fényében… Szeretet. Féltés. Szerelem. Magány. Boldogság. Rettegés. Az ajándékok öröme. A számadás ideje… Lassan felemelte kezét, és az ecset utoljára közeledett a vászon felé. Gondos, lassú mozdulattal rajzolt egy cirádás csillagot a feldíszített fa csúcsára, s ezzel teljes lett a Kép… Az ecsetet a vízbe mártotta, majd puhán letette a paletta mellé. Az apró széken kuporgott, előtte a hatalmas vászon kifeszítve az állványon. A kandallóban halk szisszenéssel lobbant el az utolsó láng. Sötét lett hirtelen. A dermesztő hideg már a csontig hatolt. Odakint megállíthatatlanul hullottak a hópelyhek. Közeledett az Ünnep.

Kőry László Merlin

2014.12.18. 

Exodus: Istenek és királyok

(Exodus: Gods and Kings)

Színes, magyarul beszélő, amerikai-angol történelmi kalandfilm, 142 perc, 2014

Rendező: Ridley Scott

Főszereplők: Christian Bale, Joel Edgerton, Aaron Paul, Sigourney Weaver, Indira Varma, Sir Ben Kingsley, John Turturro

Mózes és Ramszesz testvérekként nőnek fel. Azonban Mózes megtudja, hogy valójában héber, és fellázad a fáraó ellen, hogy megmentse a népét… A jól ismert bibliai történet feldolgozása a film. Néha kicsit ugrunk az időben, de a közel két és fél órás játékidőbe tényleg csak ennyi fért bele.

A sztorit felesleges kommentálni, mert az adott. Amit viszont érdemes megnézni, az a korhű megjelenés, a zseniális trükkök és az egész látványvilág. Szépen van kimunkálva a történet, az egészen kicsi részletekre is adtak a készítők.

Ami érdekes volt számomra, az az Úr gyermekként való ábrázolása. Ez egészen érdekes megjelenés volt… És persze volt néhány utalás arra, amit azóta már történelemnek hívunk…

A színészek jók. Christian Bale átgondolt, jól játszik. Nem egy hithű szolga, ezt a vonást nagyon jól adja vissza. Jó Joel Edgerton is Ramszesz szerepében, a két figura remekül ellenpontozza egymást. A többi szerepben talán kevésbé ismert arcokat látunk, de nincs is sok alkalmuk tehetségük bemutatására, miután a két főszereplőn kívül főleg csak a tömegjelenetek viszik a történetet.

A látvány miatt érdemes megnézni, egyébként nagy meglepetésekre ne számítsunk…

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 8 pont – Jó

Csillagok között

(Interstellar)

Színes, magyarul beszélő, amerikai-angol sci-fi, 169 perc, 2014

Rendező: Christopher Nolan

Főszereplők: Matthew McConaughey, Anne Hathaway, Jessica Chastain, Wes Bentley, Casey Affleck, Michael Caine, Matt Damon,

Valamikor a közeli jövőben. A Föld lassan pusztulásnak indult. A növények pusztulnak, a porviharok lassan lehetetlenné teszik az életet. Ez egy új kor. Nincs hadsereg, nem fontos a tudás, a túlélőknek földművesekre van szüksége. Cooper mérnök és egykori pilóta, aki felesége elvesztése után egyedül neveli két gyermekét, és nem akarja nekik elárulni, hogy a világ hamarosan elpusztul. Egy hihetetlen véletlen folytán ráakadnak a Nasa megmaradt intézményére, ahol Brand professzor egy titkos kísérleten dolgozik. Egy csapat űrhajós indult új bolygók felfedezésére 10 éve. Közülük néhányan figyelemreméltó adatokat küldenek. Cooper lelkiismerete ellenére elhagyja gyermekeit, hogy a megfelelő helyet kutató űrhajó pilótája lehessen. Elindul az expedíció, a tét pedig az emberiség megmentése… Persze hamarosan kiderül, hogy nem mindenki mondott el minden információt…

Ennél többet nem igazán lenne ildomos elárulni a történetről, pedig az izgalmak és a nagy gondolatok csak ezután kezdődnek. Eddig egy közepesen erős katasztrófa filmet láthatunk, de az igazi gondolatok csak most jönnek… Ezeket azonban nehéz lenne leírni, látni kell őket…

Mi is a fontos egy ember számára? Mire hatalmaz fel a tudás? Meddig mehet el valaki a jövő érdekében? Ütős kérdések, és nincsenek válaszok. A film sok gondolatot vet fel, ezeket nekünk kell majd megválaszolni magunknak…

Persze a történet tudományos hátterét lehet támadni. A fizikai elméletek mai állása szerint a dolgok nem így működnek… Ez biztosan így van, de nem gondolom, hogy egy jó moziban az ember tökéletes tudományos tényeket akar látni. Ez pedig egy jó film. Egy igen jó film… Ok, a 3 órás tiszta játékidő kicsit rémisztő, de valószínűleg nem lehetett ennél rövidebben elmondani ezt a mesét… Kellett az idő, ami repül – nem igazán volt időm unatkozni. Pedig nem pörgős a cselekmény, de a gondolatok száguldanak közben…

A siker egyik záloga a remek megjelenés. Díszlet, trükk és zene – minden tökéletes. A másik fő összetevő pedig a zseniális szereplő gárda. Nem igazán tudok senkit kiemelni: itt minden szerepben nagy nevek vannak, és mindenki remekül hozza a figuráját. McConaughey nyilván zseniális, de Jessica Chastain és Matt Damon is remek…

Azt gondolom, ezt a filmet minden gondolkodó embernek látni kéne. A nagy kérdéseket pedig meg kell válaszolni… Nem lesz könnyű… De – azt gondolom -, ezért érdemes moziba menni…

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 9 pont - Emlékezetes

A hobbit – Az öt sereg csatája

(The Hobbit: The Battle of the Five Armies)

Színes, magyarul beszélő, amerikai-új-zélandi fantasy, 144 perc, 2014

Rendező: Peter Jackson

Főszereplők: Martin Freeman, Ian McKellen, Richard Armitage, Andy Serkis, Hugo Weawing, Elijah Wood, Cate Blanchett, Evangeline Lilly, Christopher Lee, Ian Holm, Aidan Turner, James Nesbitt

Előre kell bocsátanom, hogy nem olvastam az eredeti művet, így nem igazán zavar, hogy két és fél órás film született az eredeti könyv utolsó 15 oldalából…

A szereplők az első két részben felsorakoztak (csakúgy, mint a Gyűrűk urában), itt volt már az ideje a konfliktusnak. Törpök, Tündék és Emberek – mindenki rávetné magát a hegy kincseire, de mielőtt elkezdhetnék egymást gyilkolni, megjelennek az orkok, akik mindenki ellenségei. Sorin agyát elönti a kapzsiság, ettől aztán mindenkit elönt az indulat… Kitör a csata, ahol iszonyat mennyiségű gyilkolás zajlik, miközben páran a szimpatikus hősök közül is elesnek… De a gonoszokat csak együtt lehet legyőzni… Ja, és ami még fontos: a sok kapzsi hadúr között az egyetlen igaz szívű teremtmény mégiscsak a kis hobbit… Ő a nap igazi hőse…

Sokat nem lehet hozzátenni a dolgokhoz. A színészek ugyanazok, mint eddig, a munka bele van téve, mindenki hozza a legjobb formáját. Hatalmas sztárparádé még utoljára, ahol semmi sincs a véletlenre bízva… Minden profi, és minden a helyén van. Látványos trükkök, elképesztő díszletek és jelmezek…

Mégis kicsit csalódtam. Valahogy minden olyan kiszámítható volt… Ami viszont – számomra – dicséretes (mert a megrögzött rajongókat ez helyenként kiborítja), azok az utalások, melyek már a Gyűrűk ura sztorit készítik elő. Nekem ez a vonulat kimondottan tetszett…

Összességében: elképesztően látványos családi mozi, mese a kapzsiságról… Napjainkban lehet, hogy ezt sokaknak meg kéne nézni. Ja, és nem a gyilkolás miatt…

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 8 pont – Jó