Dal Marionnak

(Song for Marion)

Színes, feliratos, angol vígjáték, 93 perc, 2012

Rendező: Paul Andrew William

Főszereplők: Terence Stamp, Vanessa Redgrave, Gemma Arterton, Christopher Eccleston, Anne Reid, Ram John Holder, Bill Thomas

Nálam egy film akkor kap 10 pontot, ha: (1) komoly mondanivalója van, (2) igényesen van elkészítve, (3) remek színészi alakításokat láthatunk benne, (4) az általa közvetített értékek megfelelnek az én értékrendemnek és (5) a tanulság jobbá teszi az életemet. A Dal Marionnak tökéletesen megfelel minden pontnak. Pontosan ez az a film, ami miatt érdemes jegyet váltani egy előadásra. Tudom, hogy aki megnézi, az csak jobb ember lehet a teremből kifelé lépkedve, mint amilyen befelé volt…

Marion és Arthur időtlen idők óta házasok. Egyszerűen élnek, de mindennapjaik abszolút szeretetben telnek. Csakhogy az idillen ott az árnyék: Marion nagyon beteg, halála napról napra közeleg. Arthhur szeretettel ápolja, de a szeretetét és félelmeit nem igazán tudja kimutatni. Tipikus férfiként felvesz egy mogorva álarcot, amely mögé csak a felesége lát be. Marion életében fontos szerepet kap a kórus, ahol hasonló korú emberek csapatával töltik idejüket. Elizabeth a kórust vezető ifjú önkéntes még be is nevezi a „Nyugger” csapatot egy kórus versenyre. Arthur ellenzi a dolgot, mert aggódik nejéért, közben Marion ragaszkodik a dologhoz, hogy azt érezhesse, még van itt dolga az életben. Innen indul a szívbe markoló történet.

Paul Andrew William rendező vékony jégen egyensúlyoz, de számomra megtalálta a helyes középutat. A film épp elég mély ahhoz, hogy érdemes rá odafigyelni, ugyanakkor nem süllyed mély depresszióba. Olyan dolgokról mesél, mint a halál, a barátság, az apa-fiú kapcsolat. Csupa elképesztően nehéz kérdés, mégis sikerül őket szeretettel és tisztelettel megjeleníteni. Nincsenek hatásvadász jelenetek, nem áradnak túl az érzelmek, mégis épp eléggé megmutat mindent ahhoz, hogy átérezzük a jelenetek súlyát. Egyszerű fényképezés, remek humor és nagyon jó zene segíti az élményt.

A színészi alakítások egyszerűen zseniálisak. Vanessa Redgrave olyan elképesztő Marion szerepében, hogy pillanatok alatt lopja be magát a szívünkbe. Terence Stamp élete legzseniálisabb alakítását nyújtja. Mogorva és durva, pedig égnek benne az érzések, de ezeket képtelen kimutatni. Szívbemarkoló a jelenet az ajtóban állva apa és fia között. Legyünk őszinték… Ugye mindenki ismer ilyen pasikat, akiknél a mogorva álarc mögött a ki nem adott feszültség tombol…? Tökéletes a szerepében Gemma Arterton. Ez a lány elképesztően szép. Nem a klasszikus értelemben, mert nem egy modell alkat. De mégis valami olyan elképesztő a kisugárzása, hogy az valami lélegzetelállító. Ráadásul (ajánlom ezt nyelvtanulók és nyelvgyakorlók figyelmébe), valami olyan elképesztően szépen beszél angolul, hogy őt hallgatva azt érzem: a napsugár fürdet az arcom… (Hála az Égnek, hogy nem szinkronizálták a filmet!) A többi szereplő pedig mind remekül hozza a (sokszor nem mindennapi) figuráját…

Hihetetlenül kedves a történet, egészen zseniális a humora. A nyugdíjas kórust, amint a mai slágereket énekli, egyetlen perc alatt szívünkbe zárjuk. Motörhead sláger „Nyugger” előadásban… És a döbbenet az, hogy JÓ! Bár olyan világba élnénk, ahol az idősebbek így élhetnek!

Akik a Marigold Hotelt kedvelték, azok imádni fogják ezt a filmet is. Bár keményebb, fájdalmasabb, mégis fontos. Mert ezek a pillanatok mindannyiunk életében elérkeznek… És vajon fel vagyunk készülve? Vajon van erőnk kiállni a fénybe és megmutatni, kik is vagyunk valójában…? Az ilyen filmek miatt érdemes moziba menni. Ami azért érdekes, mert a nyári filmes dömpingben valahogy eltűnni látszik – én például egyedül voltam a teremben. Pedig ezt mindenkinek látni kéne!

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 10 pont – Csoda!

A háború sámánja

(Rebelle/War Witch)

Színes, feliratos, kanadai filmdráma, 90 perc, 2012

Rendező: Kim Nquyen

Főszereplők: Rachel Mwanza, Alain Lino Mic Eli Bastien, Serge Kanyinda, Mizinga Mwinga, Ralph Prosper

Valahol Afrikában vagyunk. Komona egy 12 éves kislány, egy kis faluban él. Egy napon megjelennek a lázadó fegyveresek, a felnőtteket megölik, a gyermekeket elrabolják. Kegyetlen kiképzés során katonát faragnak belőle és társaiból. A katonák avatása kegyetlen: saját szüleiket kell lelőniük… Komona szellemeket lát, akik segítenek életben maradnia a harcokban, ennek híre megy. Végül a lázadók vezérének személyes sámánja lesz. A borzalmak folytatódnak, Komona támasza csak a Varázsló nevű fiú. Végül ketten szöknek meg a fegyveresek közül, és hosszú úton menekülnek a lázadóktól. A fiú egyik rokona fogadja be őket. A gyerekek szeretik egymást, és házasságot kötnek. Azonban egy napon megjelennek a lázadók, a fiút megölik, a lányt ismét magukkal viszik. Parancsnoka ágyasává teszi, így a lány 13 évesen teherbe esik. Az egész történetet úgy ismerjük meg, hogy Komona azt a születendő gyermekének meséli el…

Kim Nquyen olyan témát választott, amely Afrikában a mai napig valóság. Döbbenetes ereje van, de nemcsak a borzalmak miatt, már az is elképesztő, hogy látjuk, hogyan élnek az emberek a mai világban. Nem nagyon lehet kommentálni ezt a filmet. Egyszerűen gyomorszájba vág, fáj végig nézni és utána nehéz levegőt venni. A színészek, gyermekek és felnőttek egyaránt, jó munkát végeznek. Természetesek, egyetlen percig sincs olyan érzésünk, hogy ez csak játék.

Döbbenetes képsorok, amiket ennek ellenére látni kell. Mert ez is a mi világunk.

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 9 pont - Emlékezetes

Lore

Színes, feliratos, német-ausztrál-angol háborús filmdráma, 109 perc, 2012

Rendező: Cate Shortland

Főszereplők: Saskia Rosendhal, Nele Trebs, André Frid, Mike Seidel, Kai-Peter Malina, Ursina Lardi

A Világháború utolsó napjai zajlanak. Lore, a 17 éves lány hirtelen szembesül azzal, hogy összeomlik a világuk. Az amerikaiak letartóztatják szüleiket, akik náci bűnösök. Így Lore feladata, hogy 4 testvérével tegyen meg 900 km utat a nagyszülei házához. Mindezt gyalog, keresztül a pusztulóban levő országon…

Nagyon erős film. Cate Shortland nem ad túl sok szót szereplői szájába, inkább csak a képek és az arcok beszélnek. Ez részben jó, részben nem igazán. Kicsit az az érzésem, hogy túl sokat bízunk a nézők fantáziájára. Azt gondolom, ezt a filmet sokkal jobban meg lehetett volna csinálni. Mert az ötlet jó, a történet mélyen megrázó. Csak közel sem hozzák ki belőle az összes gondolatot…

Saskai Rosandhal jó, de talán ennél ő is többre lenne képes. Ahogy teljesen jók a gyerekek is, de például Kai-Peter Malináról nem igazén tudunk meg semmit…

Erős a történet, mert folyamatosan érezzük Lore zavarodottságát. Vajon mi okoz számára nagyobb fájdalma? Végig nézni az eddig makulátlannak hitt birodalom pusztulását? Szembesülni a náci világ harsány propagandája mögött meghúzódó tragikus valósággal? Vagy átélni az emberségükből kivetkőző felnőttek drámai világát? Nagyon kemény kérdések, nagyon komoly tartalom és nagyon drámai üzenet.

De hangsúlyozom: szerintem ebben több lett volna. Kicsit sok a horroros beütés, és nem mindenhol érthető a dráma. Ahol Saskia igazán játszhatna, ott sokszor túl gyorsan lépünk túl… Mindenesetre érdemes megnézni, de legyünk vele tisztában: nem könnyű darab.

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 7 pont – Nagyon jó

Női szervek

(The Heat)

Színes, magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték, 117 perc, 2013

Rendező: Paul Feig

Főszereplők: Sandra Bullock, Melissa McCarthy, Thimas F. Wilson, Nathan Corddry, Kaitlin Olson, Taran Killam, Michael Rapaport

Ashburn ügynök az FBI üdvöskéje. Sikeres, briliáns, de az összes kollégája is utálja, nem csoda, ha egyedül van. Mullins rendőr a körzet réme, aki megállás nélkül üldözi a bűnözőket. A sors összehozza a két nőt, akikben semmi közös nincsen, ám most a siker érdekében együtt kell működniük… Erről a filmről ennél többet nem lehet elmondani.

Ezt a sztorit számtalanszor láttuk 2 pasi szereplésével. Paul Feig rendező ezúttal két nőnek ad lehetőséget. Az ügyes húzás, hogy míg pasik esetében a macsóság a döntő verseny tárgya, jelen esetben a két nő idiotizmusa a röhej tárgya. És bár a sztoriban semmi új sincs, mégis működik a dolog. Olyan dögös kis vígjáték lesz a dologból, amin tényleg hatalmasakat lehet nevetni.

Sandra Bullock mindig jó. Nem is tudok olyan aktuális sztárt, akivel még nem csinált filmet, mindenesetre ezek rendszerint bejönnek. Így van ez most is. Jó a párosítás. Bár meg kell jegyeznem, hogy Bullockot egykor szép nőnek tartottam, ma már döbbenetesen néz ki: az arca szobor merev a beletöltött hegynyi botoxtól, érzelmeket ugyan nem látunk rajta. Persze úgy néz ki, mint egy tini, de ez ebben a korban inkább szánalmas… A másik üdvöske Melissa McCarthy, akit már régen is szerettem, de az utóbbi évben nagyon belendült a szekere. Megint kétkedem kissé: csak az idén ez az ötödik filmje, amelyekben mindig ugyanazt a karaktert játssza… Ez több mint beskatulyázás… És az igazi vicc: a dolog mindezek ellenére működik. A két nő párosa zavarba ejtően rosszul működik és ettől valóban röhögni kell.

Az utóbbi idők lagymatag vígjáték áradatában ez a film tényleg kiemelkedik: szórakoztató és persze felejthető, de egy kellemes estéhez pont elég.

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 8 pont - Remek