Pandorum

(Pandorum)
Színes, feliratos, amerikai-német horror, 108 perc, 2009
Rendező: Christian Alvart
Főszereplők: Dennis Quaid, Ben Foster, Cam Gigandet, Antje Traue, Cung Le, Eddie Rouse, Norman Reedus

Mindenféle filmek régi témája a túlnépesedett Föld és annak megmentése. Ezúttal egy horrorba hajló sci-fi története indul ezzel: az emberiség a Földhöz hasonló bolygót keres, majd egy hatalmas űrhajót, az Elysiumot indítják útba a megtalált bolygóra. A tervezett repülési idő 128 év, azért a 60.000 utas mélyálomban tölti az utat, csak egy-egy csapat őrködik az alvó utazók felett.

Bower tizedes és Payton hadnagy hirtelen ébrednek a mélyálomból. Fülkéjükből nem tudnak átjutni a hajóba, nem tudnak senkivel kommunikálni, viszont kimaradozik az áram és furcsa hangok hallatszanak a hajó mélyéből. Bower a szellőzőn át indul el, hogy megkeresse és újra indítsa a reaktort. Különös útja folytán más utasokkal is találkozik, és lassacskán visszatérnek az emlékek is. A bajt még tetézi a különös, emberekre vadászó zombik folyamatos zaklatása…

Alvart rendező eredetileg sci-fit akart forgatni, aztán menet közben a történet egyre inkább a horror felé ment el. Szinte végig sötétben zajlik, ijesztő a zene, zaklatott a képek vágása, így a feszültség folyamatos. A színészek pedig jók, bár belőlük sokat nem látni. Hiszen sötétben tapogatóznak, koszosak – de ez itt a minimum. Quaid jó, mint mindig, a záro fordulat bizony meglepetésként hat. Foster, aki a tulajdonképpeni főszereplő, remekül játszik, attól hős, hogy igazából nem is az. Antje Traue eddig számomra ismeretlen volt, de még mocskosan is igazi nő, reméljük, rendes filmben is viszontláthatjuk hamarosan.

Régi sci-fi rajongó vagyok, ám a horrort nem szeretem. A PM kritikusa szerint ez egy megosztó film lesz. Egyet kell értenem. Mert sem az egyik, sem a másik műfajnak nem igazán felelt meg, mégis egy nézhető, igazán izgalmas történetet kapunk, a végső csavarok pedig egészen meglepőek. Félőseknek nem ajánlom…
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 6 pont - Kellemes

Mocskos zsaru - New Orleans utcáin

(Bad Lieutenant: Port of Call New Orleans)
Színes, feliratos, amerikai krimi, 122 perc, 2009
Rendező: Werner Herzog
Főszereplők: Nicolas Cage, Eva Mendes, Val Kilmer, Jennifer Coolidge, Brad Dourif, Fairuza Balk, Shawn Hatosy, Xzibit

New Orleans a Katrina hurrikán után. Egy szinte teljesen elpusztult városban dolgozik Terence McDonagh rendőr, akit hősiességéért hadnaggyá léptetnek el. Munkája közben megsérül, háta fájni fog, ezért élete végéig gyógyszert kell szednie… Időugrás… McDonagh hadnagy csapatával küzd a bűnözők ellen, épp egy kiirtott bevándorló család gyilkosait keresi. Közben azonban teljesen kábítószerfüggő lett. Rendőrként az utánpótlás biztosított, vagy ha nem, hát elkobozza a szert piti kis utcai bűnözőktől… Szeretője egy csodaszép örömlány, akit szintén a szerekkel tart maga mellett. Ez a valóság… Ahogy halad előre munkájában, fokozatosan látjuk, teljesen elmerülni a kábítószer hatásában. Tettei már nehezen magyarázhatóak, és a világ lassan összeesküszik ellene: a prostit megfenyegetik, ha nem fizet, meg kell halnia. Ő maga annyival lóg bukmékerének, hogy az kénytelen szintén megfenyegetni. A nyomozás leállt, bár tudják, ki a tettes, a gengsztereket túl jó ügyvédek védik. Mindeközben pedig egyre nehezebb hozzájutni az anyaghoz… McDonagh végül teljesen kikel magából, és végleg átáll a másik oldalra. Vagy legalábbis ezt látjuk. Vajon teljesen elsüllyed a mocsokban, vagy az alkoholizmusból kigyógyult apa példája lesz az erősebb…?

Werner Herzog nagyon feszes tempót diktál. Folyamatosan változtatja a tempót, hirtelen minden felgyorsul, aztán megáll a világ, ezzel állandósítja a feszültséget. Remekül vezeti a színészeket. A zene dögös és remek, úgyszintén a fényképezés. Az éles váltások és a folyton megjelenő iguánák remekül mutatják be azt, ahogy a kábítószer hatása alatt álló ember részt is vesz a világban, meg nem is. Remek munka.

A színészek pedig brillíroznak. Nicolas Cage ilyen szerepben még sosem alakított, hát most alaposan kihasználja a lehetőséget. Az egész film alatt tartja a furcsa testtartást, ami a hátfájást hivatott ellensúlyozni, közben pedig olyan döbbenetesen élethűen süllyed a kábítószer világába, hogy a forgatáson maga a rendező is ellenőrizte néha, hogy valójában mit is szív. Ezúttal tehát nem a szokásos szívtipróként jelenik meg, hanem olyan figurát hoz, akit mi is ismerhetünk. A szenvedélybetegség és a gyenge akarat elképesztő tettekre vihet, erre most fényes példát kapunk… Eva Mendes egyszerűen dögös bombázó, sok játékra nincs lehetősége, de tőle ez is épp elég. A mellékszereplők pedig mindannyian remekül hozzák a figurát. Ki kell emelni Jennifer Coolidge-at, aki a tőle megszokott életvidám dívák után most elképesztő átéléssel adja elő az alkoholista nevelőanya szerepét.

Ebben a filmben minden a helyén van. Izgalom, együttérzés, hihetetlen színészi alakítások és a szenvedélybetegségek szívbemarkolóan élethű bemutatása. Nyomasztó és félelmetes, drámai és döbbenetes. A történetet záró fordulatok pedig nem adnak nyálas amerikai befejezést, csupán felvillantják a reményt: bármi megtörténhet! A történettől függetlenül minden középiskolásnak levetíteném, hogy láthassák, mi az, aminek a gondolatával kacérkodnak… Nem könnyű film, de nagyon ajánlom!
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 8 pont - Remek

Szinglik éjszakája

Színes, magyar játékfilm, 95 perc, 2009
Rendező: Sas Tamás
Főszereplők: Hámori Gabriella, Nagy Ilona, Szávai Viktória, Gallusz Nikolett, Karácsonyi Zoltán, Seress Zoltán, Hevér Gábor, Scherer Péter, Kolovratnik Krisztián

Új magyar vígjáték, melynek alkotói kicsit megsértődtek, mert a Filmszemlén nem emelték őket e felhők közé… Igazából nem is értem miért kellett volna… Már eleve a címet nem tudom feldolgozni: Szinglik éjszakája, mely történet egy kellemes délutánról szól. Csak az utolsó kockákon sötétedik be… De persze miért kéne itt logikát keresni…?

Van 4 csaj. Két testvér és két barátnő. Sikeresek, kicsit szétcsúszottak és szinglik. Tipikusan korunk dámái. Juli versenyén találkoznak, mert meglepetés lesz, ami nem más, mint főhősünk bejelentése: ő pedig ma férjhez megy. Ez persze feldobja a kedélyeket. A vőlegény egy angol Lord, aki gazdag, sármos, lovai vannak, mit is kívánhatna még a leány szíve? A külföldi férjjel együtt jönnek a hagyományok is: például a családi ereklye, ami egy több száz éves hatalmas gyűrű. Amit a lányok vesznek át, hogy az esküvő színhelyére vigyék. Persze a gyűrűre másnak is fáj a foga: Zsé a túlművelt maffiavezér akarja megkaparintani, ezért megbízza Rókát a piti tolvajt, hogy szerezze meg. Mi jöhet még? Róka ellopja a gyűrűt, a 3 barátnő üldözi, hogy visszaszerezze, közben Juli az esküvő helyszínén tartja a frontot, ahol érkeznek az angol vendégek. Szép kis kalamajka, mely zajlik Eger városka utcáin és katakombáiban.

Sas Tamás régi harcos, tudja, hogy mi kell egy közönségfilmhez. Nincs is itt hiba, vannak vicces poénok, dögös csajszik meg minden, csak valahogy az egész nem áll össze és olyan erőltetett érzésem volt tőle.

Hámori Gabi szép menyasszonynak, meg nagyok a könnyei, neki most ennyi jutott. A Nagy-Szávai-Gallusz trió pedig inkább paródiája korunk sikeres-menedzseres nőtípusának, akik csokit falnak, pasikat szidnak, áhítoznak a sikerre, de belül bizony csak gyenge csajok. Jól játszanak, sikítoznak, hisztiznek, mindezt persze a dögös koszorúslány ruhákban, de engem akkor sem sikerült meggyőzni… Bocs lányok. Aztán jönnek a pasik: mai korunk felfogásának megfelelően mindenki idióta, mindenki béna, csak azt tudnám, akkor mitől megy ez az ország??? Seress Zoltán maffiavezére esendő és ártatlan, Havér Gábor annyira idióta, mint eddig a Kapa-Pepe páros volt, jó lett volna ebben a szerepben valami újat hozni. Karácsonyi Zoltán Róka figurája pedig rendkívül idegesítő és unalmas. Ha kimaradt volna a filmből, észre sem vettük volna… Marad a jó öreg Scherer Péter, aki ezúttal autóversenyző-taxisként remekel. Ugyan a karakter kicsit emlékeztet Besson taxijára, de azért mégis: kicsit savanyú, kicsit magyar…

Jó a kezdeményezés, meg hogy végre nem egy régen már jól sikerült filmet próbálunk újra megcsinálni. Jók a szereplők. Szörnyű a zene, kimondottan a 4 csajszi éneke a film végén: soha többet nem ülök a sor közepére, mert a széléről legalább ki tudtam volna menekülni… Jó a fényképezés, kicsit vicces, kicsit akciós, és főleg az jó, hogy nem akar túl komoly lenni. Mégis valahogy savanyúan álltam fel a végén… Ebben a sztoriban annyi lehetőség lett volna még… Arról nem is beszélve, hogy egyes szálakat csak fellebbentünk, aztán meg is feledkezünk róla…

A jó hír, hogy a kaland végére egyik szingli csajszi sem marad egyedül a partin… És a sminkes is 5 perc alatt tünteti el az egész napos kaland nyomait a lányokról… A világ tehát szép, van miért élni, és szép a kastélyban tartott esküvő. Az, hogy Vándor Éva nem beszél szépen angolul, már igazán senkit sem zavar… Biztos csak én vettem észre… Szóval ez tipikusan a „lehetett volna” filmek közé tartozik. Nézhető, ha épp nincs jobb dolgunk…
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 6 pont - Kellemes

Matias Étterem és Cukrászda

Cím: H-9021. Győr, Baross Gábor u. 12.
Asztalfoglalás: (+36) 96-550-388
Látogatás: 2010.03.08.
Honlap: www.etterem.hu/9734

1. Külcsín: Győr történelmi belvárosának szinte pont a közepén található a patinás épület. Ebből kifolyólag a parkolás lehetetlen, készüljünk hosszú sétára, az amúgy is jót tesz majd utána… de ne szaladjunk előre.

2. Belbecs: A belső tér több részből áll össze. Elől van a cukrászda: kedves kis asztalokkal, székekkel és rengeteg tükörrel a falon. Ahogy az egy cukiban illik… Középen van egy amolyan egyszerűbb éttermi rész, ahol hét közben 790,- Ft-ért menüt lehet fogyasztani. Hátul és az emeleten pedig található maga az étterem. Fekete vas korlátok, rengeteg arany díszítéssel, a falakon bordó szegélyekkel és szekrényekkel… Picit tán nyomasztóan barokkos a dolog, de végül az összképbe beleillik a túlfűtött dekoráció.

3. Étkek: No, itt lettünk bajban. Annyi az ígéretes étel, hogy szinte lehetetlen választani. Jó a taktika, mert biztos vissza fogunk jönni… Én egy helyi húsleves specialitást választottam, ahol a marha levesben még tejföl, mustár és gomba is van. Viccesen hangzik, de az eredmény nagyon kellemesen pikáns íz. Külön ki kell emelnem a hozzá felszolgált friss magvas zsömlét, mintha egyenesen a kemencéből jött volna! Másodiknak a kapros juhtúróval egybesütött csülköt választottam. Ööööö… Itt nehéz szavakat találni. Az adag hatalmas volt, gyönyörűen díszítve, az ízek teltek és harmonikusak. Volt benne némi paradicsompaprika, erős paprika, meg egy rakás fűszer, de semmi sem durván eltúlozva, az egésznek volt egy csodás végeredménye. Az egyetlen fájdalom az volt, hogy képtelen voltam mind megenni, pedig ilyen gondom aránylag ritkán akad… Sajnos a desszertekre nem maradt bátorságunk.

4. Italok: Dicséretesen széles a választék úgy pálinkákból, mint sörökből és borokból. A ház saját pálinkáját kóstoltuk meg – vörös vilmoskörte – ez jó választás volt…

5. Szerviz: A kiszolgálás remek. Egy fiatal pincér gondoskodott rólunk, jókedvűen, lelkesen és profin. Ismerte az étlapot, bátran ajánlott és érdemes volt hallgatni rá. Kicsit visszaadta a reményt, hogy talán a fiatalok közt is lesznek még profi pincérek… Bár több ilyen szimpatikus fiatallal lehetne találkozni!

6. Árak: Minőséget és mennyiséget tekintve kimondottan rendben vannak az árak. A szokásos vidéki „feeling”-em volt: ez Pesten biztosan 20%-kal drágább lenne.

7. Értékelés: Nagyon ajánlom a helyet! Kellemes megjelenés, jól lehetett beszélgetni, nem dübörgött idióta zene, az ételek nagyon rendben voltak és a kiszolgálás feltette a koronát minderre. Az egész teljesen rendben volt, részemről épp ezt várom egy vendéglőtől. Biztosan visszatérek!

Értékelés: 1 (Borzalom) - 10 (Mennyei!) skálán: 9 pont - Csodálatos

Valójában nem haldoklom. Mi egyszerűen csak így élünk…

2005.04.12. MÜTFI - A Tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának diákújsága

Valami megváltozott ma éjjel. A szálloda ablakánál merengek, csak nézem a tájat. Amint a nagy tó jegén csillan a fény, amint vadkacsák gyülekeznek a teniszpályányi lék szélén, hogy a smaragdzöld vízbe vessék magukat, amint minden mozdulatlan a jeges fuvallatban, amint a felkelő nap első sugara rózsaszín fénnyel futtatja be a dermedt tájat - végtelen a béke. Odakint a fény lassan mindent bearanyoz, s idebent, a jó meleg szobában csendesen szuszogsz. Ágyban fekszel, hajad illatos csoda, amint szétterül a párnán. Lassan mozdulsz, résnyire nyitod csodaszép szemed, s a meleg fényt látva elmosolyodsz, halkan suttogod: Tavasz van… Aztán ismét álomba merülsz, tested lágyan domborul a takaró alatt, édesen alszol, s olyan megkapóan szép vagy. Elszorult torokkal halk imát mormolok érted, szívem szétfeszíti a különös érzés. Visszafordulok, bámulom a természet csodáját, amint a táj éledni kezd. Tavasz van. Tavasz Tündér lassan átveszi a hatalmat Tél Tábornoktól. Hírnökei sebes munkába kezdenek, hogy a tél hordáinak rút maradványait eltakarítsák, és díszbe öltöztessék a világot. Hóvirág, tulipán, aranyeső és még sok-sok illatos, ezer színben tündöklő virág nyílik, megtörve az egyhangú téli szürkeséget. A természet felébred kábult álmából, az állatok újra életre kelnek. Erdők, mezők világát tengernyi jószág és növény népesíti be lüktetve a varázslatos újjászületésben. Tavasz van. A hosszú téli estéken magányosan búslakodó ember új életre lel. Nagykabátok terhét ledobva könnyed gúnyát ölt magára, a bódító orgonaillatban új útra kél, hogy társra találjon. Emberek jönnek, emberek beszélnek, emberek mosolyognak, emberek szentül hisznek, emberek csalódnak, emberek könnyeznek – emberek lassacskán megtanulnak szeretni. Szeretni tisztán, szeretni érted, szeretni egyszerűen – szeretni feltétel nélkül. Tavasz van. Ünnepelni fogunk. Ünnepelni fogunk, mert ünnepelni kell. Ünnep nélkül nem múlhat el tavasz. Legyen bár állandó ünnep, évről évre visszatérő, szigorúan sorszámozott, legyen bár bukott forradalom, legyen bár szent történelem. Vagy legyen ideiglenes ünnep, amit most éltetünk lelkesen, aztán ki tudja, mi lesz jövőre, hisz oly sok függ pártoktól, kormányoktól, s ki tudja milyen színben játszik jövőre a szabadság? Ki tudja, hol van a Három Tavasz ünnepe? Ki tudja, mit takar egykor lelkesen dicsőített történelmi események sora? Ki tudja hová tűntek az utcanév-táblákról az egykor jól ismert nevek? Ki tudja, mit takar a nemzeti ünnep, ki tudja, mit üzen a dicső múlt? És jövőre, akkor vajon él még az üzenet? Vagy addigra új értelmet nyernek a régi szavak? Petőfi, József Attila, Ady vajon tanítható hős lesz még, vagy csak az elnyomó múlt szégyenletes árnyékképei? Mindez nem számít, egy a lényeg: ünnepeljünk, mert az ünnep fontos. Cirkuszt, kenyeret, sör-visrlit a népnek, és szép piros léggömböt. Nemzeti színbe öltöztetjük a várost, beburkolunk szobrot, hidat, középületet, hajunkba nemzeti szín szalagot kötünk, a kapukra nemzeti lobogót akasztunk, ruhánkat nemzeti szín kokárda ékíti, lelkünkben túlcsordul a nemzeti öntudat. De vajon mit takar nemzetinek lenni? De vajon mit jelent MAGYARNAK lenni? Mit jelent magyarnak lenni itthon az ünnepi felvonuláskor, az esti „Önök kérték”-ben, mit jelent magyarnak lenni a szorgos mindennapokban, mit jelent magyarnak lenni az országhatár másik oldalán, Erdélyben, a Felvidéken, a világ távoli tájain? Zengzetes politikai szónoklatoktól kábultan tapsikolva, a Máriahilferen hűtőládát cígölve, a nagy hazai depressziótól alkoholmámoros letargiába esve? Pökhendi frázisok, hangzatos jelszavak, melldöngető hitvallások, világmegváltó gondolatok? Vagy csak egyszerűen élni? Élni tisztességgel, élni és élni hagyni, élni másokért - is? Élni, mert élni kell, indulni, mert indulni kell, nap nap után, hét hét után, mindig újra kezdve? Ünnepelni fogunk, mert ünnepelni kell. Ünnepségre megyünk, gyönyörködünk a piros-fehér-zöld dekorációban, a lekaszabolt virágok ezreiben, könnyekig meghatódunk a kívülről fújt versek ismerős sorain, naivan hallgatjuk ideiglenes országlók zagyva ígérgetését, megilletődve gyújtunk gyertyát a hősi holtak emlékére. Aztán hazatérünk, a kokárdát gondosan becsomagoljuk, mert ünnep lesz jövőre is. A megfonnyadt virágot könnyed mozdulattal hullajtjuk szemétbe. Nemzeti érzéseink vitrinbe tesszük, a nagy érzelmek könnyeit romantikus filmeknek hagyjuk hátra, erre az évre alaposan kimagyarkodtuk magunkat. Most aztán nézzük, miből élünk. Tavasz van. Ébredezni kell. Megszületni kell. Kezdeni kell. Felébredni kell. Újjászületni kell. Hozzákezdeni kell. Az értékrendet átgondolni, a szívben helyre tenni kell. Életet álmodni, álmokat élni kell. Értékrendet felállítani kell. Megoldást keresni, gondot elűzni, felállni és küzdeni kell. A másikat megérteni kell, beleélni kell. Akarni, tenni, szeretni kell. Kezdeni, folytatni, elbukni, felállni, az úton végigmenni kell. Kudarcot túlélni, sikereket elérni kell. Unalmat, fásult letargiát elűzni kell. Dönteni kell. Elfogadni és elengedni kell. Bocsánatot kérni kell. Szemed tiszta vizében gyönyörködni kell, mosolyod varázsában andalogni kell, érintésed gyönyörében felolvadni kell. Tavasz van. Forradalom és béke, történelmi múlt és drámai valóság. Lejátszott színészek és feslett politikusok hattyúdala. Új kihívások, régi problémák, helyzetek, és sok megvívandó ütközet, mindennapok lélekölő csatározásai. Békét csak ölelő karodban lelek, néha jó lenne elmenekülni, talán inkább gyáván megfutamodni, de az ébredő világ energiája átjár, és tudom, küzdeni fogok megint. Tavasz van. Fülemben dallamok csengenek. Elmondatott minden, ami elmondható. Ma nagyot nőtt az árnyék. Ha rövid az élet, miért ne fájjon? Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim. Láss bennem mást! Tavasz van. Megannyi érzés, ébredő vágyak, sűrű ködből szélsebes hajóként előtörő álmok, homályból felderengő célok, mint mikor a vonat előbukkan a hosszú éjfekete alagútból, s az áldott fény hirtelen mindent élesen betölt, mint mikor a repülő áttör a viharfelhő sűrű szürke masszáján, s körötte szikrázik a kék ég az aranyló napsugaraktól. Fájdalmas gyönyör, dübörgő csend, könnyező szerelem. Tavasz van. Nézlek. Mély az álmod, mosolyogsz. A hajnali napsugár bújócskázik fürtjeid között. Vállad édes domborulata hívogatón bukkan elő a takaró alól. Félek. Féltelek. Tavasz van. Valami megváltozott ma éjjel.

Merlin