Szökőhév

(Leap Year)
Színes, feliratos, amerikai romantikus vígjáték, 100 perc, 2010
Rendező: Anand Tucker
Főszereplők: Amy Adams, Matthey Goode, Adam Scott, John Lithgow, Kaitlin Olson, Peter O’Meara, Michael J. Reynolds, Flaminia Cinque

Anna Bostonban él, immár négy éve boldog párkapcsolatban Jeremyvel, a sikeres szívsebésszel. A fiú Írországba utazik egy kongresszusra, de az utolsó estén elmarad a várva várt leánykérés. Így aztán Anna az édesapja unszolására Dublinba indul, hogy kövesse az Ír hagyományt, miszerint szökőévben február 29-én a hölgyek kérik meg az urak kezét. Csakhogy a gép viharba kerül, és Walesben száll le. Viszontagságos utazás után Anna épp az ország túlsó végén keveredik Írországba, és csupán két napja marad, hogy Dublinba érjen. Kísérőül Declan, a helyi kocsmáros szegődik mellé, és megkezdődik a hihetetlen utazás keresztül egy gyönyörű, de csupa furcsa ember otthonaként szolgáló országon.

Anand Tucker remek kis vígjátékot hozott össze. Olyan vígjátékot, mely gondosan kihasználja a helyzetkomikumokat, a furcsa írek bemutatását és szépen lassan átfordul egy igazi romantikus történetbe. Mindezt olyan ügyesen és finom iróniával teszi, hogy észre sem vesszük, mikor hatódunk meg a nagy nevetések közben. Zseniális a fényképezés: a csodaszép Ír táj lírai képei remek hátteret adnak a történetnek. A tó parton beszélgető ifjú pár képe az ezüstös csillogású háttérben például kimondottan költői. Nagyon jó a főleg népies motívumokra épülő zene is.

Aztán persze nagyon jók a szereplők. Matthew Goode egy fiatal, nagyon sármos macsó, aki valószínűleg sok ifjú hölgy álma, azonban itt bizonyítja, hogy remek színész is egyben. A mellékszereplők pedig remekelnek. Furcsábbnál furcsább arcok, az Ír falvak lakói, akik bár valóban különös emberek, de mindannyian jószívűek és igazán szerethetőek.

Végül pedig az igazi csillag: Amy Adams. Aki ismét elvarázsol, aki ismét bűvöletbe ejt. Rövid idő alatt a harmadik filmben látom, megint egy teljesen új karaktert játszik, és megint tökéletesen elhiteti velem, hogy ez az igazi arca. Fiatal és gyönyörű, kicsit bohókás és sznob, olyan nagyfejű amerikai. Aztán jön egy jelenet, amikor az életéről mesél, és hirtelen kiderül, hogy nem is olyan buta vörös amcsi, és bizony az élete nem volt olyan egyszerű. Ebben a pillanatban nemcsak Declant, de minket is végképp elvarázsol, mert hiszen ez az esendő szépség sokkal többet rejt, mint elsőre gondoljuk. Zseniális tehetségű színésznő, csak miatta is érdemes megnézni a filmet. Amy, vajon mi jöhet még…?

A film vége kicsit furcsa. Először az elvárt befejezést látjuk, és szinte beleszakad a szív. De persze a romantika győz és jön az, ami talán kevésbé valószínű, de mégis olyan jól esik látni. Az utolsó képek pedig szinte már giccsesek. De miért is? A giccs az, ami nagyon romantikus, amiben nagyon szeretnénk benne lenni, de amiből nagyon kimaradunk, így a vásznon látva csak legyintünk: giccs… Én mindenesetre megbocsátom a kissé túl édesre sikerült utolsó perceket. Előtte a film volt olyan jó, hogy még ez is beleférjen.

Egy csodaszép és kimagaslóan tehetséges hölgy, egy szívmelengető mese és egy igazán nevettető vígjáték. Jól megérdemelt szórakozás a hideg téli estén. Imádom… Amyt is, meg a filmet is…Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 9 pont - Emlékezetes

A kellékes

Helyszín: Pesti Színház - Budapest
Látogatás: 2010.01.29.
Író: Eberhard Streul, Parti Nagy Lajos
Rendező: Ilan Eldad
Szereplő: Kern András

Egy részben elmaradt előadás – ígéri a plakát. Bemegyünk a színházba, helyet foglalunk, elsötétedik minden, és nem történik semmi. Aztán jón ő: Bieder József kellékes. Rámol, teszi a dolgát, ahogy minden nap. Aztán észreveszi, hogy valami nem stimmel: hiszen a máskor üres nézőtér most teli van. Bieder pánikba esik, menekülni próbál, aztán lassan feloldódik és mesélni kezd.

Mesél az életéről, a közel 40 éves színházi múltjáról. Kiderül, hogy színésznek készült, de maradt a háttérben. Meséli a vicces és a megható történetek sorát, közben pedig megismerjük a kisember életét. Látjuk az apró sikereket, a megható bukásokat és lassan a szívünkbe zárjuk ezt az igazi antihőst. Mert ő nem példakép, nem a hősiesség mintája, csak egy ember, aki nagyon is szeretni való, aki olyan ismerős… talán a szomszédban is lakhatna.

Zseniális volt a választás. Ez a darab tökéletesen illeszkedik Kern Andráshoz. Itt aztán megmutathatja színészi zsenialitását. Hozza is a formát: kalandozik, nevettet, szívbe markol, szinte fürdik a szerepben.

Remek előadás, remek színész, és kicsit fájdalmas mondanivaló. Na igen, ez nem egy színtiszta vígjáték. Inkább olyan keserédes, kicsit melankólikus önvizsgálat… Kicsit fájdalmas, mint az élet maga.
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 5 (Emlékezetes!) skálán: 4 pont - Kitűnő

Szállítmány

(Armored)
Színes, feliratos, amerikai film, 88 perc, 2009
Rendező: Antal Nimród
Főszereplők: Columbus Short, Matt Dillon, Laurence Fishburne, Jean Reno, Skeet Ulrich, Amaury Nolasco, Fred Ward, Milo Ventimiglia

Úgy tűnik, van, aki képes a sikert nemzetközi elismerésre váltani, még akkor is, ha történetesen magyar. Antal Nimród a Kontroll sikere után Amerikába ment, ahol immár második nagy filmjét mutatja be. Ezúttal egy remek kis pörgős akciófilmet.

A sztori a pénzszállítók világába kalauzol. Nagy páncélautók, válogatott személyzet, ők a pénzünk biztonságának garanciája. Itt kezd dolgozni Ty Hackett az egykori veterán katona. A csapat jó, azonban eljön a nap, mikor a szállítmány összege túl nagy ahhoz, hogy ne eshessenek kísértésbe. Így aztán a fiúk megállapodnak, hogy lenyúlják a szállítmányt. Az újonc, tekintve szegényes és aránylag reménytelen hátterét, szintén beszáll a buliba, de egy feltétellel: senkinek nem eshet bántódása. Eljön a nagy nap, megy is minden, mint a karikacsapás. Csakhogy a kihalt gyártelepen hirtelen feltűnik egy hajléktalan. Adott hét állig felfegyverzett macsó, egy idegtépő szituáció, nem is történhet más: az egyik fegyver elsül. Az újoncban elpattan egy húr, és a csapat ellen fordul, mert nem erről volt szó. 40 perc múlva be kell jelentkezni a központba: így megindul a versenyfutás az idővel és a társakkal.

Antal Nimród ügyes munkát végez. Jól vezeti a történetet és folyamatosan fenntartja a feszültséget. Láthatóan kis költségvetésű a mozi, hiszen főleg a kihalt gyárban játszódik minden, mégsincs hiányérzetünk. Ehhez hozzájárul a fényképezés: a képek zseniálisan adják vissza a folyamatosan növekvő feszültséget és bizonytalanságot. Persze szintén remek a zene.

De a nagy dobás a remek színészek hada. Hiszen ennyi nagyágyút máskor igen ritkán látni együtt. Csupa profi, akik számtalanszor bizonyítottak. Igen, a stáblista garancia a sikerre. Dillon, Reno és Fishburne remekel, de a többiek is nagyon jók. Így lehet kis pénzből, egyszerű történettel nagyon jót alkotni.

Ez egy B kategóriás akciófilm, de azok közt kiemelkedően jó. Nem kell ugyan sokat gondolkodni, de kellemes kikapcsolódást nyújt. Dögös akciófilm, érdemes megnézni. Antal Nimródnak pedig gratulálok, hogy jó hírünket viszi a világban!
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 8 pont - Remek

Mozi

2005.04.12. MÜTFI - A Tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának diákújsága

„Mint a filmeken…” Állunk bebocsátásra várva, néma áhítattal, várjuk, hogy megnyíljon a csodák kapuja. Mi újság kérdezem. Semmi feleled. Szokványkérdés, egykedvű válasz. Nézem a szemed. Álomszép. A lélek tükre. Felolvadok pillantásodban. Látom a forradalmat. Látom a kihívást, az elfuserált munkahelyet, intézetet és gyárépületet, galád főnököt, buta kolléganőt, mindennapi rosszindulatot. Fájdalmat, hogy miért kell csak így, csak sportból, és a másikról a háta mögött. Látom a csodát. Az életet, ébredő természetet, tavasz színeit, virágok illatát, napfelkelte varázsát, mindennapok gyönyörűen lelkesítő perceit. Látom az alkotást. Embereket, kapcsolatokat, barátokat, kinyújtott kézzel segítőket, gyengéd szeretettel közeledőket, a piciny keresztgyermeket, amint nevetve bontja ki a hatalmas dobozba rejtett titkos ajándékot, a kacagást, amint lassan száll tova a szélben, sorsokat és élteket, kiket pillanatokra egymás mellé sodort az élet viharos tengere. Látom a nyílt tekintetet, ahogy a világra nézel, nemes szívet, tiszta lelket, tüzes táncot, szívmelengető mosolyt, a pillanatot, mikor először megérintettél, áramütés járta át testemet. Látom a fáradtságot. Szürke hétköznapokat, amint ünneppé varázsolja egy piciny gyertya lángja, mert vársz otthon, és ölelő karodban menedéket lel a megfáradt vándor a komor élet viharvert hegyormain, egy szál rózsa, mit neked hoztam, még most is elpirulsz tőle, az álmokat, az álomvilágot. Látom a múltat, jövőt, varázslatot, harcot, az első csók forró gyönyörét. Minden percet, melyért küzdeni kell, minden pillanatot, melyet tán sosem érdemeltem meg. Gyengéd mosolyt, szelíd érintést, tüzes csókot, s a merengést, ahogy csak nézem álomszép szemedet. Mi újság, kérdezem. Semmi feleled. Tenyered tenyeremben, ujjaink egybe forrnak, puha bőröd forrón lüktet, érintésed mindent elárul, hangok nélkül iszom szavaidat, csak nézlek, és érzem mindazt, mit elmondani tán a végtelen idő sem enged, ahogy lelassul a világ, s csak mi vagyunk, csak mi számítunk... Az egyen-mellényes kislány szélesen mosolyog. Fáradjanak be, szélesre tárja az ajtót, cinkosan kacsint, ő már tudja, hogy tizenegynéhány sornyi átlagember lelke a mennybe száll, szíve ma új csodára lel. Büszkén lépkedünk a csillagporos szőnyegen hatalmas plakátok között, a sejtelmes fények felnagyítják az izgalmat. Egy új világba érkezünk, ez a mi esténk, kukoricával, kólával és más förmedvényekkel felszerelve, muníció az útra, pláza cicák és pláza bikák topognak el mellettünk, durva a smink, vastag az aranylánc a kopasz bivaly nyakon, de mindez nem számít, ez a mi esténk, s a botor köznép egyszerű gyermekei fel sem érhetik naív lelkükben emelkedett hangulatomat - ez a mi esténk. Mit nekünk bunkó beszólás, hangos csámcsogás, nyafka fanyalgás, alfarhang és idióta röhögés. Egy más világba lépünk. Megtisztulva, alázattal, ahogy izgalommal foglaljuk el ezen estére elnyert helyünket, és csak várjuk, hogy felgördüljön a függöny. Aztán a reklám végre véget ér, a zenekar a húrokba csap, a hófehér vászon színekkel telik meg, és kezdetét veszi az élő csoda: Cinema Paradiso. Mélyenszántó gondolatok, gyengéd érzelmek, izgalmas helyzetek, fülledt erotika és hatalmas nevetések. Kicsit szomorú vagyok, ahogy a Belső tenger árad, egy ember a halálba megy, könnyet morzsolok el szemem sarkán, látom Te is nehezen lélegzel. Kicsit kacagok, amint az esetlen figurák könnyfakasztó balgaságokat követnek el, Igazából szerelem, hozzám bújsz, ahogy rázkódsz a nevetéstől. Kicsit elgondolkodom, amint az Órák halkan járnak, fantasztikus színészi teljesítmény, óriási játék, tisztelettel nézem a vásznat, Közelebb, suttogod, és érzem az ujjaidban a gyötrő feszültséget. Kicsit elbódulok, amint az Operaház fantomja szívbemarkolóan dalol, átérzem a sebzett szív fájdalmát. Viharvert érzések, izgalmas kalandok, döbbent rettegés, kegyetlen üldözések, akció, pofonok, harsogó zene, dráma, humor, vad ölelkezés és csipetnyi fájdalom. Lágy hegedűk pendülése, mélyhangú bőgők búgása, elektromos gitárok sikítása, robbanás, fékcsikorgás, a metsző csend vérfagyasztó döbbenete. Aztán a csoda véget ér, a varázs elillan, az alkotók nevei hosszasan úsznak át a végső jelenet nyomain, az utolsó dallamok még lágyan hullámzanak a levegőben. Az egyen-mellényes lány már nem mosolyog, fáradt tekintettel áll az ajtóban, indulna már, holnap is hosszú lesz a nap, új csodákra virradunk, új élményeket tartogat az Álomgyár. Lassan andalgunk kifelé, hogy újra kezdjük, hogy ismét belevágjunk, vállaljunk kihívást, harcot és győzelmet arassunk, elbukjunk megint. Ott benn a szárnyaló lélek csodája, amint láncait lerázza, s repül a fény felé, itt kint a hideg és szürke emberek arctalan tömege. Egy estére kiléptünk a világból, állítsátok meg a Földet, le akarok szállni róla, Angyal szárnysuhogása hallik. Hangtalan tisztelet a Mesterek felé, megilletődött érzések, melyekről már magam sem tudtam, még élnek a szívemben. Közelebb kerültünk megint, a világhoz, egymáshoz, önmagunkhoz. Kéz a kézben lépkedünk, lassan oszlik az áhítat, de jó, hogy ma is velem voltál… Pierrot dallamát dúdolom: „…Nézed a moziban a tragédiát; pedig neked is van - kicsi vagy nagy; De fenn a vásznon, ha folyik a vér; az izgalmas - vagy legfeljebb csak hidegen hagy…”

Merlin

Vén csontok

(Old Dogs)
Színes, feliratos, amerikai családi vígjáték, 88 perc, 2009
Rendező: Walt Becker
Főszereplők: John Travolta, Robin Williams, Kelly Preston, Bernie Mac, Ella Bleu Travolta, Conner Rayburn, Steh Green, Justin Long, Matt Dillon, Lori Loughlin

Dan és Charlie sikeres üzletemberek, akik épp életük legnagyobb üzletének megkötésére készülnek. Boldogok, vidámak – bár kissé magányosak. Charlie falja a nőket, Dan viszont 7 évvel korábbi válásának majd az azt követő kalandnak árnyékában él. Ekkor állít be Vicky, az egykori kaland, és közli Dannal, hogy két 7 éves gyermeke van, s mivel neki két hétre börtönbe kell vonulnia, a gyermekek felügyeletét a férfira bízza. Így kezdődik a történet, innentől aztán jöhet a helyzetkomikumok sora…

Walt Becker rendező számomra kissé hiányos munkát végzett. Mert az ötlet jó, a színészek nagyon jók, a végeredmény azonban mégis kissé melankolikus ám nagyon középszerű semmilyen film. Jók a képek, jó a sztori, jó a zene, csupán az a baj, hogy ez a mese rengeteg tartalékot hord magában, még számos poént ki lehetett volna aknázni.

Travolta és Williams mindketten zseniális nevettetők, most azonban kissé fáradtnak tűntek. Még akkor is ha a főszereplő gyermekek egyike épp Travolta lánya – neki például nagyon szép szemei vannak. Ennél többet sajnos nem tudtunk meg róla. Pedig a mellékszerepekben is csupa nagy név bukkan fel. Ez igazán lehetett volna egy olyan film, ahol a hasunkat fogjuk a röhögéstől. Azonban csak néhány komolyabb mosolyra futotta.

Talán az alkotóknak kéne eldönteni: vicces filmet csinálunk, vagy lelkizőset. Jelen esetben még utólag sem világos, hogy mi volt itt az eredeti koncepció…

Egyszer nézhető, közepesen kellemes vígjáték, ami azért szomorú, mert ezekkel a nevekkel lehetett volna nagyon jó is…
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 6 pont – Kellemes