(Never Let Me Go)
Színes, feliratos, angol-amerikai filmdráma, 103 perc, 2010
Rendező: Mark Romanek
Főszereplők: Carey Mulligan, Keira Knightly, Andrew Garfield, Charlotte Rampling, Sally Hawkins, Izzy Meikle-Small, Charlie Rowe, Ella Purnell, Kate Bowes Renna, Hannah Sharp
Hailsham látszólag egy angol bentlakásos iskola, mely szigorú nevelésben részesíti a nebulókat. Itt élnek és barátkoznak Kathy és Ruth, valamint a különös kisfiú Tommy. Festői képek, kedves gyermeki kalandok, ahogy peregnek az események betekinthetünk a gyermekek által látott csodák világába. Csak az új felügyelő, Lucy nővér ne illik a képbe, aki furcsa módon próbál rávilágítani a jövő sötét titkaira… El is tűnik, mielőtt bárki megérthetné mondanivalóját. Ugrás az időben, a gyerekek már 18 évesek, elhagyják az intézetet, egy különös kolóniára kerülnek, hogy bevégezzék életük célját, és mi lassan megértjük, ilyen sötét titkok lappanganak a furcsa sorsok mögött. A lányok barátsága lassan eltűnik, miközben Ruth és Tommy látszólag boldog szerelmespárként élnek. De a dráma folytatódik, és lassan mindenki a Madamról kezd beszélni, aki elintézheti a „Haladékot”… Majd újabb ugrás az időben, ekkor már mindhármuk sorsa megpecsételődött, mi persze tudjuk, mit hoz a befejezés, mégis reménykedünk titokban…
Nem mondhatok ennél többet a történetről, mert ezt a filmet látni kell. Látni kell, mert egyesít mindent, amiről egy mozinak szólnia kell: izzasztó gondolatokat, tehetséges színészeket, csodaszép képeket, életre szóló szimbólumokat és nagyon… nagyon mély érzéseket. Alig vetítik néhány moziban, és nem sokan beszélnek róla. Pedig ez az alkotás óriási figyelmet érdemel.
Mark Romanek rendező elképesztő hozzáértéssel nyúlt Kazuo Ishiguro regényéhez. Borzalmas indulatokat kavar, pedig nincs akció a történetben. Hosszú snittek, csendes-lágy zenével kísért csodaszép lírai képek, lassú és egyszerű dialógusok viszik előre a történetet, halk természetességgel kimondva olyan súlyos igazságokat, melyeket sokszor fel sem fogunk elsőre. Hosszú percek telnek el, mire megértjük igazán mi is hangzott el…
A remek rendező és a tehetséges fényképész mellett a zeneszerző is tökéletes munkát végez. Visszafogott zongora szólamai pompásan festik alá a jeleneteket.
Aztán jönnek a színészek. Előbb a gyerekek remekelnek, majd sok mellékszereplő végez remek munkát a kisebb szerepekben. A lényeg azonban a nagy trió: Andrew Garfield visszafogottan játszik, szemléli a világot, ám néha előrobbannak belőle az indulatok. Döbbenetes erejű a kép, amint a felismerés fájdalmát világgá kiáltja az álló autó fényszóróinak fényében… Keira Knightly ezúttal csúnyácskára sminkelve játssza a kicsit gonosz csábítót, és alakít hatalmasat. Remek, mint mindig… A főszerepben azonban ezúttal a szőke szépség Carey Mulligan alakít csodásat. Keveset beszél, keveset játszik, sokszor sokáig csak néz gyönyörű szemeivel és ez a tekintet mesél. A világról, az érzésekről, a fájdalomról… Elképesztő alakítás, bármilyen díjat megérdemelne.
Ishiguro világa az elképzelt múltat jeleníti meg, Romanek pedig elmeséli számunkra ezt a csodaszép történetet. Bizony nehéz könnyek nélkül akárcsak visszagondolni is a filmre… Igen, ez egy romantikus film. Igen, ez egy fantasztikus film. Igen, ez egy kosztümös keretbe ágyazott utópia film… Igen, nagyon nehéz meghatározni a film műfaját. De nem is kell. Aki megnézi, az nagyon-nagyon sokáig fog gondolkodni az élet értelmén, a sors ajándékain, és a szerelem csodáján… Bár mindenki látná ezt a mozit! Bár mindenki megértené…
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 10 pont – Csoda!
