Hova lettek Morganék?

(Did You Hear About the Morgans?)
Színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 103 perc, 2009
Rendező: Marc Lawrence
Főszereplők: Hugh Grant, Sarah Jessica Parker, Sam Elliott, Mary Steenburgen, Elisabeth Moss, Michael Kelly

Adott egy New Yorki házaspár: sikeresek, fontos és elfoglalt emberek, és persze külön élnek, mert egyikük félrelépett. Óvatos és szenvelgős békülési kísérletük közben tanúi lesznek egy gyilkosságnak, így aztán az FBI tanúvédelem alá helyezi őket és a Wyomingi Ray-be száműzi őket. Megérkeznek a nagyvárosi bunkók a kisváros ártatlan világába – ilyen típusú filmből már sokat láttunk. Volt köztük vicces, volt megható – ez például egyik sem.

Lawrence rendező koncepciója nem világos. Ebből a sztoriból bármit ki lehetne hozni: könnyekig lehetne nevetni, vagy papírzsepiig meghatódni. Itt mindkettővel próbálkozunk, aztán egyik sem sikerül. Mondjuk a fényképezés jó, mert szépek a tájak, így legalább a szemünknek van némi élménye. A film komoly erőssége a zene: remek country válogatást kapunk.

Mindez azonban nem tudja feledtetni a csapnivaló színészi munkát. Sarah Jessica Parker először is ronda, mint a bűn. Egy alaktalan csontkollekció, még a plüssmacimban is több nőiesség van. Innentől a sztori hiteltelen, hiszen ezért a randa nőért ugyan ki küzdene? Persze ez a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy végtelenül tehetségtelen színész. Folyamatosan rikácsol, elviselhetetlenül gesztikulál, arcjátéka már-már Jim Carrey mélységeit idézi. Röviden: szörnyű! Társa a bajban Hugh Grant. Aki képtelen ellensúlyozni ezt a nagyívű tehetségtelenséget. Egyébként a szokásos figurát hozza: kedves, sármos és kicsit béna. Mondjuk érdemes elgondolkodni: ezen kívül tud mást is? Mert az utóbbi években minden filmjében csak ebből él.

Az, hogy a film mégis nézhető, leginkább a mellékszereplőknek köszönhető. Ők üdítően frissek, viccesek, és okozói annak a kevés jó pillanatnak, amit ez a mű megad. Zseniális a fiatal titkárok párosa: Elisabeth Moss és Michael Kelly, az ő sztorijukból kijöhetne egy folytatás. De nagyon jók az öregek is: Elliott és Steenburgen bölcsek és kedvesek, mintha kicsit maguk sem vennék komolyan ezt a maszlagot. És persze jók a kisvárosi figurák: szerethető, egyszerű emberek. Legalább ők. Mottó lehetne talán Emma utolsó mondata: „Ha New Yorkban járnátok…” „Nos, akkor tényleg nagy baj volna…”

Lehetett volna egy nagyon jó film, e helyett egy hisztérika tehetségtelen botladozása lett. Egyszer nézhető film, felejthető főszereplőkkel, de jó zenével és tehetséges mellékszereplőkkel. Reméljük, hogy Lawrence rendező hosszabb szabadságra megy…
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 4 pont - Nézhető

Hold

(Moon)
Színes, feliratos, angol sci-fi, 97 perc, 2009
Rendező: Duncan Jones
Főszereplők: Sam Rockwell, Kevin Spacey (Gerty eredeti hangja), Dominique McElligott, Robin Chalk, Matt Berry, Kaya Scodelario

Földünk energiaválsága már a múlté. Egy zseniális találmány mentett meg minket. Ennek lényege, hogy a Hold felszínén található kőzetekben felhalmozódott energiát kell kitermelni, amelyet átalakítva lejuttatunk a bolygóra, és lőn bőséges energia. Ezért épült fel a Holdon a bázis. Ahol Sam Bell űrhajós egyedül, Gerty nevű robot-számítógép-mindenes társával teljesíti három éves szolgálatát. Bell boldog, mert a 3 éves kiküldetés lassan a végéhez ér, és indulhat haza szerető családjához.

Csakhogy, és minden ilyen filmben van egy csakhogy, történik egy baleset, ami mindent megváltoztat. Innentől bármit is mondanék, azzal elrontanám a film poénjait, melyekből persze akad bőven, ezért a történetet nem részletezem tovább.

Duncan Jones rendező (aki civilben David Bowie fia) nagyot alkotott. Maradt a hagyományos űrfilmek keretei között. A hosszú snittek, csendes képek és lassú történet vezetés egy az egyben emlékeztet a 2001. Űrodüsszeiára. Ugyanakkor saját ötletekkel is telerakta a filmet, és olyan konfliktusokat hívott életre, melyeken nagyon sokáig kell még gondolkodnunk.

A rendezés és a vágás tehát remek. Kicsit lassú, kicsit ünnepélyes, mégis nőttön nő a feszültség. Remek a zene. A panaszosan magányos zongora szólamokat váltó nagy csendek remekül adják vissza a végtelen magány érzését.

Aztán a színészek. Rockwell és Chalk remekelnek. Drámájuk tapintható, mégis kicsit személytelen a játékuk. Mintha mindez nem is velük történne… Aztán itt van Kevin Spacey, aki meg sem jelenik a vásznon, csak hangját kölcsönzi a robotnak, azt égis olyan hitelesen teszi, hogy szinte látjuk az arcát a fehér burok mögött.

Izgalmas űr krimi, nagyon jó színészi teljesítmény. Izgalmas, de mégsem az izgalom marad meg bennünk, hanem azok a fájdalmasan aktuális kérdések, amelyeket felvet a történet. Meddig terjed az emberi szabadság, meddig a kiszolgáltatottság? Mi az, amit megtehetünk a sokaság jóléte érdekében? Manapság, a géntechnológia eredményeinek ismeretében ezek a kérdések egyre aktuálisabbak, hamarosan talán az új etikai kódex alapkérdései lesznek. Remek gondolkodós film, nagyon ajánlom! Házi feladat megválaszolni a legégetőbb kérdést: Miért árulja el Gerty a jelszót?!
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 8 pont - Remek