Végzettségem szerint közgazdász valék, illik tehát az összefoglalót számokkal kezdeni. Nos, ha a száraz tényekre támaszkodunk, akkor azt kell mondanom: 2010 komoly növekedést hozott. Mert míg 2009-ben 90 alkalommal ültem be egy mozi terembe, addig ugyanezt 2010-ben már 115 alkalommal tettem meg. Ez ugye 27,7 %-os növekedést jelent, miért nem vagyok felhőtlenül vidám? Azért, mert sajnos azt kell mondanom: a mennyiség nőtt ugyan, de a minőség bizony közel sem mutatott ilyen szép felívelést…
Összességében azt kell mondanom, az idei évben volt sok jó vígjáték. Az a típus, amit egyszer megnézünk, akkor nagyon jól szórakozunk, de eszünkbe nem jutna még egyszer megnézni. Nos, ebből az idén igen sok volt… Jellemző, hogy egyiknek sem jut eszembe a címe.
Kezdjük akkor a rossz pillanatokkal. Eddig meggyőződésem volt, hogy egyes nevek garanciát jelentenek egy film minőségére. Luc Bessontól pedig még sosem láttam rossz filmet, így meggyőztem egy barátomat, hogy nekünk bizony látni kell az „Adéle és a Múmiák rejtélye” című filmet. Nem kellett volna, és Luc Besson mondája tovaszállt a szélben… Borzalmas volt aztán a „Hová lettek Morganék”. Azon nem lepődtem meg, hogy Sarah Jessica Parker minősíthetetlen, gyenge és tehetségtelen (Mondjuk, nálunk tán vezethetne valóság show-t…..), de sosem fogom megérteni, mivel vették rá Hugh Grantet, hogy a nevét adja ehhez a förmedvényhez… Számomra csalódás volt az „Ízek, imák, szerelmek” is. Jó a rendezés, jók a szereplők, csak olyan túlzottan üres amerikai maszlag a vége… Ugyanígy csalódás volt a "Tőzsdecápák 2" is. Nagy ötlet 20 év után folytatni, ráadásul a szereplők is jók voltak, de mégis – valamiért elmaradt a nagy durranás.
Ha már a negatívumoknál tartunk, itt az ideje kiosztani az Arany Málna díjakat!
Hazai téren abszolút mélypont a „Zimmer Feri 2”, legszívesebben pénzbüntetéssel sújtanám az alkotókat. Még egy ilyen unalmas, idióta sztorit… Egyre javuló hazai filmgyártásunk szerintem nem engedhet meg magának egy ilyen hibát…
Nemzetközi versenyzők között pedig különleges díjazottunk van: Életemben még ilyen sz..t nem láttam. A film rémes, undorító, nyomasztó és kommentálhatatlan. Címe: „Vinyan, az elveszett lelkek”. Talán az sem véletlen, hogy jelen blog szerkeszthetősége is épp e film kritikájánál adta meg magát…
De hagyjuk a rémeket, lássuk a 2010-es év kellemes pillanatait. Bár igazán kiemelésre egy mű az érdemes, azért szerencsére akadt jó néhány, amiről érdemes pár szót szólni.
Ha beszéltünk a hazai filmek gyenge pontjáról, itt az idő megemlíteni a jó élményt is: zseniális alkotás volt a „Köntörfalak”. Minimális költségvetés, 3 zseniális színész, olyan igazi kamara dráma, mégis borzongatóan klassz filmes élmény! Várjuk a folytatást az alkotóktól!
Kiemelést érdemel a számunkra kevésbé ismert svéd filmgyártás remeke: a Millenium Trilógia első két darabja került az idén a hazai mozikba. „A tetovált lány”, majd „A lány, aki a tűzzel játszott” két nagyon erős darab. Bár végig hallgatni az eredeti nyelven játszott filmet, embert próbáló élmény volt (Hogy lehet, hogy egy nyelvben egyetlen ismerős szó sincsen, ami hasonlítana valamely beszélt nyelvre?), de a sztori zsenialitása, a film egyedisége és a szereplők zsenialitása kárpótol mindenért. Igazi film és/vagy krimi rajongóknak ez kötelező darab! Különdíjas gyöngyszem egy általunk nagyon kevéssé ismert világból.
Maradjunk még picit nemzetközi vizeken. Az olaszok idei meglepetése számomra a „Baaria” volt. Igazi, lassú, hosszan elnyújtott, eredeti olasz dráma. Pont olyan, ahogy a nagyon nagyok, a „Cinema Paradiso” nagyjai alkották volna meg. Volt idő kibontani a karaktereket, volt idő átélni a korosztályokon átívelő mesét, és volt idő szívünkbe zárni ezt a kis falut. Igazi romantikus, csendes vasárnap délutánon összebújva nézős film.
Ha pedig az olaszok szívet melengetnek, akkor nem késhet a francia válasz sem. Amélie alkotói az idén is csodás mesét mondanak: a „Micmacs – Agyban nagy” egy igazi párizsi mese. Jellegzetes arcokkal, jellegzetes fennkölt arroganciával és igazán szerethető elesett kisemberekkel, akiknek a meséje mindannyiunkat garantáltan megkönnyeztet.
A romantika után vissza a való világba. Mindenképp érdemes volt megnézni a „Social Network” című alkotást, mely a napjainkat oly nagyban megváltoztató FaceBook kialakulásának története. Érdekes látni, hogy miből lett ez a világot átszövő vállalkozás, főleg, hogy az alkotók nem akarják szépíteni magukat: nagyon is nyersen mutatják be a szereplők gyarlóságait.
Szintén jó választás volt a „Szellemíró” című krimi, mely a találgatások szerint nagyon is valóságos. Mindenesetre a film nagyon izgalmas, olyan régies krimi, még ha nem is történelmileg hű, azért persze mi majd jól elgondolkozunk, mert akár lehetne is…
A vidám filmek közül hármat szeretnék kiemelni. Volt egy rakás Jennifer Annistonnal, meg Cristen Bellel, de ezek nem ugrották meg a 12 egy tucat szintet. Kiemelést érdemel azonban a „Perzsia hercege”. Remek kis kosztümös akciófilm, remek szereplők, kötelező love story, vitatható történelmi hűség, de mégis nagyon szórakoztató volt az egész.
Második helyre tenném a „Gru” című alkotást. Egy remek animációs mozi, mely egyaránt szórakoztató gyermekek és felnőttek számára, amelyen valóban sikerült könnyesre röhögnöm magam.
A vígjátékok arany érmét kapja a „RED” című film. Igazi sztár eső: Morgan Freeman, Helen Mirren, John Malkovich és Bruce Willis játsszák a kiöregedett, mégis felülmúlhatatlan CIA ügynököket, akik persze móresre tanítják a világot. De – az életben először – úgy, hogy megbarátkoznak korukkal. Zseniális film, igazi könnyesre röhögős… Persze az is szempont, hogy játszik benne nagy szerelmem Marie-Louse Parker is…
Ezek után pedig következzenek a dobogós alkotások. A harmadik helyet három film között osztanám meg.
„Mindenki megvan” – amerikai családi dráma, melyben Robert De Niro szembesül családja valós helyzetével az évekig tartó csendes elhallgatás után. Hihetetlen mély alkotás a színész zsenitől. Kötelező darab.
„22 lövés” – kőkemény francia film, melyben Jean Reno a visszavonulni kívánó maffia főnök, aki azonban nem menekülhet sorsa elől. Elképesztően kemény film, nagyon mély érzelmekkel és örök tanulságokkal.
„Eredet” – ez pedig Leonardo DiCaprio nagy dobása. Egy olyan világról, melyben még azt is nehéz követni, hogy hol is vagyunk tulajdonképpen. A legenda szerint az alkotók sok évet vártak, hogy elkészíthessék ezt a filmet, hogy legyen hozzá megfelelő technika – nos, megérte várni!
A képzeletbeli dobogó második helyét egy különös film kapja: az „Egek ura”. George Clooney bizonyítja, hogy ő bizony zseniális színész ebben a keserédes történetben, mely magányról, kapcsolatokról és hasonló nehéz dolgokról beszél. Nagyon jó színészek, nagyon jó képi megoldások, nagyon mély gondolatok. Mosolyok, könnyek, röhögések és néma pillanatok – mindent megkapunk ettől a filmtől. Zseniális darab!
Végül, de nem utolsó sorban, számomra 2010 abszolút győztese – természetesen – az „AVATAR”. A közel 15 évig készített film forradalmasítja a filmkészítést. Először láthatunk igazi 3D-s nagy mozifilmet, mely egy egészen eddig láthatatlan új világba röpít minket. A látványvilág ilyen drámaian új volta annyira lenyűgöz, hogy észre sem vesszük: ez tulajdonképpen egy egyszerű történet. Régi mese, régi szereplők, és persze nyernek az esélytelen kicsit. Mégis mindez a mese olyan lélegzetelállító környezetben zajlik, hogy szinte eláll a lélegeztünk. Nem tudom Kedves Olvasó, te hogy vagy ezzel, de én épp ezt várom egy mozitól… Azt a lélegzetelállító borzongást, azt a libabőrt, ami semmivel sem cserélhető össze. És bár James Cameron csak technikai Oscar díjakat kapott a filmre, nálam abszolút győztese az évnek!
Borzongató belegondolni, hogy mi következhet még ezután a filmgyártásban… Talán 2011-ben ismét kapunk egy adag ízelítőt!
Továbbra is találkozunk a csillagos szőnyegen…
Az Erő és a Mozi legyen veled Kedves Olvasó!
2010. December 31.
Merlin
