Tommy di Napoli

Cím: 1023. Budapest, Árpád fejedelem út 8.

Asztalfoglalás: +361-335-0222

Látogatás: 2014.05.29.

Honlap: www.tommydinapoli.com

1.    Külcsín: Jó egy hónapja nyílt meg Kásás Tamás étterme. Gondoltuk, nézzük meg, mit tud a vízilabda fenomén a parton… A még ma is üzemelő híres uszoda épületének aljában található a hely. Lássuk be, ez nem egy elegáns környezet. Ráadásul bonyolult megközelíteni, és elég nehéz parkolni. Ha mégis lehet, az sokba kerül. Így aztán kellemes meglepetés, hogy az étterem szándéka szerint ez egy elegáns hely lenne. Kár, hogy csak lenne.

2.    Belbecs: A belső bútorzat egyszerű és nagyon elegáns lenne, a részletek azonban nagyon nincsenek a helyükön. A mosdó ajtaja sötét barna, rajta fekete a kilincs, amit az éteremben uralkodó félhomály miatt nem lehet látni, így a bejutás komoly gondot okoz. Bent méregdrága csaptelep, amit eszik a vízkő. Kint minden (értsd: MINDEN!): tányérok, evőeszközök, poharak – minden csupa cseppnyom. Vagy a mosogatógép rossz, vagy valaki hibázik, de egyetlen tiszta evőeszközt sem kaptunk. Az asztalon se terítő, se alátét, így aztán az egész hely olyan, mintha még nem lenne kész.

3.    Étkek: Az étlapon kevés étel van, azok elég egysíkúak. Pizzák, tészták és húsételek. Több féle pizzát kóstoltunk. A pizza tészta kellemesen vékony, de nem eléggé van megsütve, ezért enyhén nyúlós állagú. Rajta a feltétek eredeti olasz alapanyagok, és nagyon finomak, de az összbenyomás nem jó. Noémi merészen megkóstolt egy tésztát, de az a teljes érdektelenségbe fúlt. Az adagok nem túl nagyok, az ízek részben vannak csak rendben, így jómagam például éhesen távoztam.

4.    Italok: A borlapot nem sikerült megkapnunk. Bár volt egy hűtő tele üvegekkel, a kínálat rejtély marad. A hagyományos itallapon csak nagyon szűk volt a választék. Csak a szigorú alapok. Sem limonádék, sem teák, ami pedig egy nyári estén nem lett volna rossz. Legnagyobb meglepetésemre a pincér a limonádét ajánlotta, ami jó volt, de az ára csak a blokkon derült ki, tekintve, hogy sehol sem szerepelt.

5.    Szerviz: Egyenruhás pincér fiúk vannak, akik nem egyformán hordják az uniformist. Udvariasak, de nagyon kimértek. Sem kedvességet, sem hozzáértést nem tapasztaltam. Például egy limonádéval ültem végig az estét, senkinek nem jutott eszébe megkérdezni, ugyan kérek-e még egyet. Ha kérdést tettünk fel, arra általában homályos választ kaptunk, az urak még az összetevőkkel sem voltak tisztában. Bár a személyzet indokolatlanul nagy létszámú, mégsem éreztem, hogy számít valamit, hogy ott vagyunk…

6.    Árak: Nos, ez a legdurvább. Az alig pár hete üzemelő étteremben az étlapon minden egyes ár át van javítva. Javító festékkel persze, hogy igényes legyen. Ami ennél is nagyobb gáz, hogy az árváltozásokat nem vezeték át a honlapon, így a honlap és az étlap között hatalmas különbség van: konkrétan 3-500 Ft minden ételnél. Szerintem ezért a fogyasztóvédelem már komolyabban büntet. Egyébként az árak magasak, a színvonalhoz képest pedig durván magasak!

7.    Értékelés: Rossz kiszolgálás, gyenge kaja, furcsa körülmények – mindez nagyon drágán. Kásás Tamás maradjon a vízben, az étteremben pedig egészen biztos, hogy nem leszünk törzsvendégek. Úgy hirdetik, hogy minden Nápolyból érkezik, és ez itt Olaszország. Nos, innen üzenem: Nem, nem az!

Értékelés: 1 (Borzalom) - 10 (Mennyei!) skálán: 5 pont - Fogyasztható

Másnaposok szerencséje

(Walk of Shame)

Színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 95 perc, 2014

Rendező: Steven Brill

Főszereplők: Elizabeth Banks, James Mardsen, Gillian Jacobs, Sarah Wright, Ethan Suplee, Bill Burr, Lawrence Gilliard Jr, Alphonso McAuley, Oliver Hudson, Carol Mansell

Meghan Miles sikeres TV bemondó, aki élete nagy lehetősége előtt áll. Csakhogy barátnői elcibálják egy buliba, ahol, teljesen kiüti magát. Összeszűri a levet egy pasival, majd reggel haza indulna, csakhogy a rendőrök elvontatják az autóját, benne papírjaival és pénzével… Meghan Nekiindul Los Angeles utcáinak, de az esti buliról megmaradt sárga ruha nem illik a napfényes utcákra, így mindenki szajhának nézi. Nemhogy segítséget nem kap, de üldözik a rendőrök, bandaháborút robbant ki, és egyéb kalamajkákba keveredik. Miközben a munkahelyén várja a nagy lehetőség és barátai is próbálják megmenteni… Elindul a versenyfutás az idővel…

Steven Brill filmje nem is rossz. Persze idióta egy road movie, de azért vannak benne nagy igazságok. Például, hogy manapság nem tudunk telefonszámokat… Helyenként pedig tényleg jók a poénok és a figurák. Persze fanyalgok, mert ennél kevésbé idióta filmet is lehetet volna csinálni az ötletből, de egyszer tényleg nézhető.

Elizabeth Banks egész jól hozza az elesett nő figuráját. Társai pedig egy sor remek karakterszínész… Igazából érdemes megnézni, mert helyenként valóban szellemes.

Persze a befejezés az nagyon amerikás… Na de mi mást vártunk…?

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 7 pont – Kellemes

Grace - Monaco csillaga

(Grace of Monaco)

Színes, feliratos, francia-amerikai-belga-olasz életrajzi dráma, 103 perc, 2013

Rendező: Olivier Dahan

Főszereplők: Nicole Kidman, Roger Ashton-Griffiths, Tim Roth, Milo Ventemiglia, Parker Posey, Paz Vega, Derek Jacobi, Frank Langella, Geraldine Somerville, Nicholas Farrell

Grace Kelly, a sikeres színésznő feladja életét és 1956-ban hozzámegy a Monacói herceghez. Csakhogy nehéz időket élnek: Franciaország lerohanással fenyegeti a törpeállamot és a herceg minden idejét a politika veszi el. Grace nehezen illeszkedik be az új életbe. Szerencsére vannak barátai, akik segítik, így mikor a legnagyobb a szükség, férje mellé tud állni, hogy együtt küzdjenek az elnyomás ellen…

Olivier Dahan csinált egy filmet, de nem tudom, minek… A sztori nem valósághű, a cselekmény unalmas, alig történik valami, viszont gyenge a színészi játék. Ebben a filmben ami dicsérhető, az maximum a szép tájak és kosztümök. Unalmas, suta film.

Nicole Kidman arca a botoxnak köszönhetően szobor merev lett, így a hajdanán szép színésznő gyakorlatilag rezzenéstelen arccal játssza végig a filmet. Viszont vörös a szeme, mint a másnapos inas legénynek. Az alakítása gyakorlatilag nulla.

Ennél többet erről a filmről nehéz lenne mondani. Kár érte. Mert ez még a Diana életéről szóló förmedvényt is alulmúlta…

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 5 pont – Gyengécske

Azon az órán

„Nézünk egymásra, és válaszolni nem tudok,

és nincsenek jó kérdések, és nem szólnak a csillagok…”

(Presser: Nem szólnak a csillagok)

Azon az órán mély volt a csend. Gyűltek az elfojtott indulatok, ahogy a közelgő vihar villámai élesen belehasítottak néha az éjszaka puha sötétjébe. A szél fel-feltámadott, távolról hallatszott a tompa dörgés, de köröttünk még csak mély álom honolt. A tó vizében, mint hófehér tükörben mosolygott a Hold, nem voltak hullámok, csak a dermedt nyugalom. De azon a padon megállt az idő, ahogy ültünk némán, csak néztem a víz csillogását tükröződni csodaszép szemedben, és nem számított a közelgő égzengés. Azon az órán új életek sírtak fel szerte a világon, boldog családok ölelték egymást, barátok gratuláltak és kívántak szerencsét az ifjú jövevénynek. Azon az éjszakán megfáradt kezek ernyedten hullottak vissza a takaróra, és egy csendes sóhaj után csak a végtelen béke maradt örökre a kegyetlen idő által vésett mély barázdákba. De azon a padon akkor megállt az idő, nem számított múlt és jövő, nem számítottak a napok, az évek, nem múltak a percek, csak Te voltál, csak én voltam, kezed lassan a kezemhez ért, éreztem bőröd bársonyának puha melegét, szavak nélküli mesék zenéje szólt, fogtam a kezed és nem húztad el. Azon az órán hősök születtek, azon az órán vezérek buktak el, indulatok szabadultak fel és emberek sokasága harcolt egy méltó életért, álmokat kergettek, hiú reményeknek hódoltak, terveket szőttek, nagyszabású vállalkozásokba kezdtek, sikeresek lettek vagy épp észrevétlen buktak el. De a pad körül csak csend volt és béke, csak csodáltam a tüzes hajtenger alól elővillanó gyönyörű szemeket, ujjaim lassan végigsimították a bohó hajfürtöt, és lassan a vállamra hajtottad az arcod. Azon az órán oly sok minden történt a világban, kalandok kezdődtek, mesék értek véget, emberek jöttek és emberek mentek, az út porában lassan mossa el a nyomokat a mindent megtisztító eső, azon az órán nem történt semmi a világban. A vándor új útra indult, a gyáva elmenekült, az okos gondolataiba merült. Emberek kocsma füstjében bólongva dicsértek egy filmet, a művész megkapta tapsát, a bajnok ismét felemelte tekintetét. De mi csak ültünk az elfojtott csendben, lélegzeted hallgatva mozdulatlan, mint két kis menekülő manó, egymásba kapaszkodva, egymás szívének melegéből életet nyerve. Suttogásod megtörte a mélységes csendet: „Nem tudok olyan lenni, mint a fákon csimpaszkodó szélben szárnyat kapó éneklő levelek, nem tudom elengedni, nem tudok énekelni. Csak csendben, csendben hallgatni akarok…” Szavaid felvillantak a sötétben, majd édesen, mint a fűszál végén pihenő hajnali harmatcsepp a felkelő Nap sugarától, eltűntek. Mélyen beszívtam selymes hajfürtjeid illatát, ujjaid érzésekről meséltek és karomba zártam a csodás pillanatot. Megszűnt a világ, megállt az idő, mozdulatlan bújtunk egymáshoz a padon, közben lelkünk fülledt tangót járt, tekinteted mélyen az enyémbe fúrtad, valahol messze hallatszott a harmonika lágy hangja, éreztem a vágy és az indulat korbácsütését, borzongtam az édes csapások nyomán. Azon az órán lassan közeledett a vihar. Feltámadt a szél, sűrűsödtek a villámok és egyre hangosabb volt a morajlás. A tó vize csendesen fodrozódott. Szólni akartam, kérdezni akartam, mondani akartam, vallani akartam. De suttogásom elveszett a szélben, pillantásom elenyészett a sötétben, csak szorítottam kábultan a kezed és éreztem a Csodát. A tangó utolsó hangjait lassan elnyelte az éj. Csak a csend maradt. Csak a mindent betöltő végtelen, dübörgő csend maradt. Ujjaid nyomai apró forró pontokként izzanak tenyeremben, illatod betölti a világot, szépséged káprázata lüktet a szememben. Csak a Remény játszott, a csalfa varázsló, aki oly sokszor hitegetett már? Egy Angyal volt, egy Tündér, a tó őrzője tán? Vagy csak a képzelet járt táncot a buja tangó hangjaira, melyben két ember mélyen elmerül egymásban az öröklét erejéig?

Álom volt? Vagy valóság? Hiányzol nagyon!

De nem szólnak a csillagok.

Kőry László Merlin

2014.05.25.