Összefoglaló 2013

Amióta összefoglalót írok az előző év mozis élményeiről, talán most van a legnehezebb dolgom. Mert ilyen hektikus évet még nem igen láttam. Egy sor remek film, egy sor csúf kudarc, és nincsenek világmegváltó csodák. Pedig a választék nőtt, hiszen a 2012-es 149 mozi látogatással szemben 2013-ban már 164 alkalommal ültem be filmet nézni. A boldogság mégsem felhőtlen…

Az év egyik jellegzetessége, hogy jött egy sor korábbi filmnek a folytatása, melyek legtöbb esetben kudarcot vallottak. Vagy épp csak nézhetők voltak, vagy még az sem, de az első részt meg sem sikerült közelíteni. Jó példa erre a Másnaposok 3., a Vasember 3., a Thor 2., de én ide sorolom a Die Hard 5-t is, amit csak a hazánkban forgatott jelenetek miatt volt érdemes megnézni.

Amúgy a fantasy területen egészen nézhető filmek születtek az idén: Feledés, Burok, Elysium. Ebben a kategóriában nekem csalódás volt a Byzantium. Rejtély volt a World War Z, ezzel akkor sikerült megbékélnem, mikor végleg elkönyveltem magamban, hogy ez csak egy paródia. Nem tudok igazán lelkesedni a Gravitáció-ért, bár tény, hogy érdekes, de nem jelent áttörést, Sandra Bullock pedig teljesen alkalmatlan a szerepére... Viszont ebben a műfajban a legjobb számomra a közel 20 év után folytatott Riddick volt, amely pont ott folytatta a sztorit, ahol sok-sok éve abbamaradt.

Az akció filmek területén is elmaradt az igazi áttörés. Volt néhány nézhető darab, de ennél többre nem futotta. Kimondottan vicces például, hogy egyes filmeket kétszer is láthattunk, a sztori annyira egyforma: ilyen volt a Támadás a Fehér Ház ellen és az Elnök végveszélyben. Egyszer nézhető volt a Jack Reacher, a Dredd, az Erőnek erejével és a Menedék. Aki kiemelést érdemel ebben a kategóriában, az a Halálos iramban 6., melynek kíváncsian várjuk a folytatását Paul Walker sajnálatos halála után. Jó volt az (elvileg) igaz történetet feldolgozó Zero Dark Thirty, mindenesetre sokat megtudhattunk a titkosszolgálatok valódi munkájáról. A kategória győztese nálam a Szupercella, ahol ismét villantott a Schwarzenegger – Stallone páros. Hiába, ami jó, az még sok év után is jó...

A vígjátékok között rendkívül sok második vonalas, egyszer nézhető bóvlit sikerült megnézni. Sajnos itt egyre kevesebb az igazán jó élmény. Persze vannak kivételek, mint az egzotikus Szerelem, örökség, Portugál, amit többször is láttam. Említést érdemel minden hiányosságával együtt az Exek és szeretők is, valamint a Személyiségtolvaj, valamint zenés kategóriában a Tökéletes hang. De az igazán könnyesre nevetős címet csak ketten érdemelték meg nálam: az egyik a Miller család történetét bemutató Családi üzelmek, ahol Jennifer Aniston végre színésznőként viselkedett. Másikuk pedig a Red 2., amit már csak John Malkovich miatt is érdemes megnézni.

Szerencsére voltak igazán jó pillanatok. Zseniálisan mutatta meg az alkoholfüggőség természetét a Kényszerleszállás, kötelező siker volt a Django elszabadul, és kellemesen szórakoztató volt a Női szervek. Meglepően nagyot tévedtem, amikor azt mondtam, hogy sok díjra esélyes a Komornyik, pedig a benne szereplő sztárok száma ezt valószínűvé tette. Szintén a sok kiemelkedő színész miatt volt jó a 360 és a Mellékhatások. Elképesztően látványos volt a Nagy Gatsby. Kiemelést érdemel a Szemfényvesztők, ami igazi csemege a hatalmas volumenű filmeket szereplőknek, és a Senki többet azoknak, akik épp a színészi zsenialitást keresik a moziban. És igazán remekül sikerült az Éhezők viadala második része is!

A kellemes élmények mellett volt azonban egy hosszú sor csalódás is. Csak a teljesség igénye nélkül: a látvány és a sztárok ellenére is harmatgyenge volt az Anna Karenina, halálosan unalmas a Beautiful Creatures, és védhetetlenül idióta a Spring breakers. A fantasy filmek terén sikerült brutálisan alul teljesíteni az Acélember, és az After Earth című produkcióknak. Számomra (az igazán hatalmas nevek ellenére is) csalódás volt a Last Vegas. Nem azért, mert rossz, hanem azért, mert ennél sokkal többet vártam egy ekkora sztárparádétól. Iszonyat címet érdemel a Kamatylista. Ráadásként az év vége csúnya égése a Walter Mitty különös élete, főleg azután, ahogy reklámozták. Ben Stiller teljességgel alkalmatlan erre a feladatra. Bukás színészként és rendezőként is.

Az egyetlen olyan terület, ahol bőséggel születtek emlékezetes alkotások, az az elgondolkodtató drámai filmek csoportja. Vérfagyasztóan erős egzotikumok voltak a Messzi Dél vadjai, és a Háború sámánja. Valós drámákat mutatott be a Philomena, idősek gondjait mesélte el líraian a Dal Marionnak, a fiatalok szorongását pedig a Fiatal és gyönyörű. A magatehetetlen betegek életébe pillant be drámaian a Kezelés. Kiemelést érdemelnek a Bűn éjszakája, a Volt egy tánc, a Most jó, az Ígéret földje és az Előtted az élet. Egészen különleges film volt a Vadászat, amelyben az igaztalanul megrágalmazott hős küzdött egy város előítéleteivel és az emberi butasággal. Brutálisan kemény világba kalauzolt a Szibériai nevelés. Végül itt kell kiemelni egy fájdalmasan remek magyar filmet: a A nagy füzet igazán maradandó alkotás. Úgy mutatja meg a háború világát, ahogy senki nem tette eddig...

Ezután a dráma után a magyar filmgyártás mindössze két vígjátékot tudott produkálni, igaz, ezek mindketten zseniálisak. Az Isteni műszak a fekete humor kedvelőinek, a Coming Out pedig a sírva röhögős mozikat szeretőknek lesz remek élmény.

Rajzfilmekben voltak jó villanások, mint a Jégvarázs,  meg a Pulykaland, de ezek meg sem közelítik a korábbi nagy elődök sikerét.

Mindezek után lássuk a szubjektív Top 5-ös listákat 2013-ból! Előbb a nagy bukások:

5. Lopom a sztárom – Hollywoodi fiatalok története, akik rendszeresen betörnek a celebek házaiba, akik sokszor észre sem veszik… Blőd, unalmas és primitív.

4. A kolónia – Az a sci-fi, ami még a hang alámondásos videók korában is komolyan cikis C kategóriás filmnek számított volna. Még az is lehet, hogy a Csepel Művek területén forgatták.

3. Gyilkos Joe – Perverz és brutális film, nehéz lenne besorolni, azt is bezárnám, aki kitalálta. (Döbbenetemre: díjakra van jelölve…)

2. Pain and Gain – Amerikába szakadt magyar bűnözők igaz története. Ha azt gondolod, láttál már sötét és/vagy bunkó embereket, hát nem…

1. Tajtékos napok – Audrey Tatou legnagyobb tévedése, egy érthetetlen szürreális maszlag, az idióta módon megálmodott szimbolista világ megjelenítése egy sor francia sztárral… Döbbenetesen rossz alkotás...

Végül pedig személyes kedvenceim 2013-ból:

5. GRU 2 – Az a rajzfilm, ami még jobb, mint az első rész volt. A család minden tagjának garantáltan könnyfolyós-nevetős kikapcsolódás, többet közt az isteni Nemes-Takách Kata magyar hangjával!

4. Phillips kapitány – Tom Hanks visszatérése a legszebb idők hagyományaihoz, elképesztő alakítások egy valós történet bemutatásakor és a világ legmegdöbbentőbb záró jelenete. Zseniális!

3. Wall Street farkasa – A Scorsese – DiCaprio páros közel 3 órás elképesztő filmje egy fiatal tehetség felemelkedéséről és bukásáról a pénzvilág valódi mozgató rugóiról. Látvány, élmény, dráma és zsenialitás – minden egyben.

2. Napos oldal – A tavalyi Oscar díjas film egy családról, a szorongásról, igazi emberi értékekről. Csupa kiemelkedő alakítás, és szívbe markoló sztori. Nagyon jó!

1. Időről időre – Az Igazából szerelem alkotói 10 év után új filmet csináltak. Nagyon mélyen emberi, rendkívül szórakoztató, humoros és romantikus, ugyanakkor olyan érzékeny, mint a legjobb barátunk. Igazi kis csoda, mert ilyen szeretettel emberi gondokat bemutatni még tán sosem láttam. Egészen elképesztően remek alkotás!

Persze szokás szerint: ez csak az én véleményem. Ahány néző, annyi ízlés. Sajnos a trend marad: egyre több a rossz alkotás, ugyanakkor egyre több az igazán jó film is. Érdekes, hogy egyre szaporodnak a valós eseményeket bemutató filmek, és ezek mozi változatai rendre egyre jobbak.

Végül – de nem utolsó sorban – ideje köszönetet mondani azoknak a kedves kisasszonyoknak és helyes fiataluraknak, akik azon munkálkodnak, hogy mi kényelmesen, tiszta teremben, kulturált körülmények között szórakozhassunk. Innen köszönöm szépen minden kedves mozis dolgozó munkáját a pénztárakban, a büfékben és a termekben. Mert nélkületek semmi sem lenne…  

Egy biztos: 2014-ben is várnak a termek, forognak a filmek – találkozzunk megint a vászon előtt! 

A Wall Street farkasa

(The Wolf of Wall Street)

Színes, magyarul beszélő, amerikai életrajzi dráma, 179 perc, 2013

Rendező: Martin Scorsese

Főszereplők: Leonardo DiCaprio, Jonah Hill, Matthew McConaughey, Jon Favreau, Jon Bernthal, Rob Reiner, Margot Robbie

Az év utolsó napjára egy igazán remek csemege maradt. Mindent visz, hogy hamar kiderül: az egész képtelenül durva sztori egy önéletrajzi munkán alapul. Tehát mindez igaz…

Jordan Belfort frissen végzett egyetemistaként kerül a Wall Streetre. Első munkahelye egy hatalmas bróker cég, ahol a nagymenőktől hamarosan megtanulja a trükköket. Csakhogy beüt a válság és Jordan utcára kerül. Hosszas keresés után talál egy kis céget, amely a tőzsdén kívül kereskedik. Itt ismeri meg a centes részvényeket. Találkozik egy őrül asztalossal és saját céget alapítanak. Innentől elképesztő a növekedés, és elképesztő mennyiségű pénzt keres. Csakhogy egyre több szabálytalanságot követnek el, így aztán a Felügyelet és az FBI is érdeklődik utánuk… A lejtőn pedig nincs megállás…

Martin Scorsese zseni, ezt tudtuk eddig is. A Mester azonban most picit elvetette a sulykot: a 2 és ¾ órás játékidő nehezen magyarázható… Viszont tény, hogy a film végig hatalmas kiállítású, zseniálisak a jelenetek, és az egész remekül van összerakva. Néhol zseniális, néhol rettentően humoros, máskor izgalmas… De bűn hosszú.

Nagyon jó a fényképezés, remek a zene és a látványtervezők is rendesen kitettek magukért. Minden a helyén van, Scorsese nem tud hibázni… De a fő erény, a színészi munka.

Leonardo DiCaprio nem meglepetés. Volt egy pont az életében, amikor elkezdett jó filmeket csinálni. Aztán egyre jobbakat. Most pedig elérte a zsenialitás határát. Gyakorlatilag ő a mesélő, szinte végig a vásznin van, és hihetetlen, hogy mit játszik el. Humoros, sármos, erőszakos, kegyetlen, motivátor – szinte percenként cseréli az arcát. Eszköztára borzasztóan széles, egyszerűen mindent tud. Hiteles és tehetséges… Csak miatta is érdemes megnézni a filmet. Az egyik csúcs jelenet a Country Klub elhagyása… Azok a percek a mesterség csúcspontjai… És álljunk meg itt egy szóra: Sosem beszélek a szinkron színészekről. De most meg kell említenem Hevér Gábort, aki DiCaprio magyar hangja, mert ebben a filmben csak a szinkron is bőven embert próbáló feladat, és Gábor zseniálisan követi a főhőst! Nagy dicséret neki.

Aztán jön Jonah Hill, akit már mindenféle idióta szerepben láttunk, de amit itt alakít, az valami frenetikus! Gyakorlatilag szinte végig a filmben mindketten be vannak tépve/lőve/gyógyszerezve, és ezt elképesztő intenzíven tudják eljátszani. Az egész film olyan, mint egy hatalmas kábítószer reklám…

Aztán van egy hosszú sor remek karakter színész, akik mind rendesen teszik a dolgukat, így teremtve környezetet a sztárok játékának. Persze Margot Robbie gyönyörű, meg mindenki szórakoztató… Igen, ebben a filmben minden a helyén van.

 

Remek szórakozás, tömör izgalom és a valóság egy félelmetesen eleven szeletének bemutatása. Néha szinte megáll az idő (pl. a Mercis brókernő elismerése), máskör pörögnek az események (pl. a party jelenetek). Az egész film egy hatalmas érzelmi ingadozás, miközben végignézzük, hogyan lesz valaki szemérmetlenül gazdag… Meg hogy mindennek mi az ára… Nagyon ajánlom!

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 9 pont - Emlékezetes

47 Ronin

Színes, magyarul beszélő, amerikai fantasztikus kalandfilm, 118 perc, 2013

Rendező: Carl Rinsch

Főszereplők: Keanu Reeves, Hiroyuki Sanada, Kou Shibasaki, Tadanobu Asano, Cary-Hiroyuki Tagawa, Rinko Kikuchi, Yorick van Wageningen

Borzasztó látványos film, amely a Bushido (a Japán Szamuráj Kódex) egyik legismertebb legendájáról szól nagy mennyiségű misztériummal kiegészítve. A 47 Ronin legendája valós történet, amely a bátorságot szimbolizálja, itt kap még hozzá boszorkányt, sárkányt meg egy csomó varázslatot – így persze sokkal izgalmasabb és látványosabb.

A történet lényege: Japánt kisebb fejedelemségek alkotják. A hadurakat a harcosok, azaz a szamurájok védik, szolgálják. Ha egy hadúr meghal, akkor szamurájait szélnek eresztik, törvényen kívüli bűnözők lesznek, akit Roninnak hívnak. Asano nagyurat a szomszéd fejedelem árulása nyomán megölik, így 47 egykori harcosa törvényen kívülivé válik. De ez a 47 Ronin bosszút esküszik, és egy lehetetlen küldetés során megölik a gonosz urat. Ezzel visszanyerik becsületüket, így a Shogun (az uralkodó) engedélyével szeppokuval (rituális öngyilkosság) vethetnek véget életüknek.

A misztikum kedvéért bejön a félvér harcos, akit alig tűrnek meg, de végül az ő vezetésével mennek újra harcba. És van gonosz varázsló, aki mindenféle formában jelenik meg, és van persze szerelmi szál is… Ez kicsit vicces, mert ez a sztori a középkori Japánban nem történhet meg – de ezen elegánsan lépjünk túl…

Carl Rinsch rendező a látványra ment inkább, mint az igazi hagyományokra, de ez teljesen rendben van. Nagyszabású és gyönyörű kiállítású a film.

A szereplők pedig nagyon jók. Keanu Reeves a Mátrix óta megbízhatóan hozza a harcost, a sok (számunkra kevésbé ismert) japán szereplő pedig egytől egyig remek.

Ügyes húzás a történelmi valóságot a képzelettel társítani. Az eredmény pedig nagyon jó. A keleti filmek kedvelőinek így erősen ajánlott a megtekintés!

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 8 pont - Remek

Remélj…! Vagy tegyél Csodát!

„Az életünk nem csupán a miénk. Kötődünk másokhoz a múltban és a jelenben. És minden egyes bűntett- tel, vagy kedves gesztussal jövőnk keletkezéséhez járulunk hozzá.” (Felhőatlasz)

Akarácsonyazmiaz? Csak áll ott, olyan kicsinyke és esetlen még, hatalmas elkerekedett szemeiben csillognak a gyertyák fényei, csak néz elámult tekintettel, csak hallgatja a halkan búgó dalokat, csak megszeppent kicsit, csak hirtelen nem is tudja feldolgozni a meseszerű látványt… Mit is mondhatnék? Talán az éjszakai látogatás a jéghideg templomban, ahogy megelevenedik az Emberfia története, a kenetteljes énekek, ahogy a kórus zúg, versek és fennkölt prédikáció, furcsa misztérium egy réges-régi legenda újra átélése, egy mese, egy valóság, a hatalmas gyertyák árnyjátéka az ősi freskókon, az orgona dallamainak mindent betöltő harmóniája, ahogy Angyal szállt el felettünk… Talán a hetekkel ezelőtt feldíszített plázákban durván nyomakodó emberek hatalmas áradata, a véget nem érő vásárlási láz tombolása, hogy még nagyobbat, még gyorsabb hitelre, még mindig semmi sem számít, mert megérdemeljük, ki, ha én nem, hát ennyi mégis csak jár egy megszenvedett év után, majd panaszkodunk, de az később lesz, most csak a harácsolás ősi ösztöne fűt mindenen és mindenkin át… Talán az ünnepi vacsora, az eleddig gondosan rejtegetett hófehér damaszt abroszon sorakozó porcelán tányérokon és kristály poharakon megcsillanó apró fények játéka, az ínycsiklandó ételek és finom italok sora, a süteményekből áradó nehéz fűszerek bódító illata, a békés mosoly az asztal körül ülők arcán, ahogy könnybe lábadt tekintettel élvezik a gyermekek önfeledt örömét… Talán az állandó versengés, hogy az én ajándékom nagyobb, ez több, ez drágább, mert ha nagyobb a doboz, akkor nagyobb a szeretet, mert ha drágább az ajándék, akkor több a szándék, mert nem számít semmi, csak bizonyítani kell, hogy nekem számítasz a legjobban. Semmi több, csak pénzen vett szeretet, csak ne fájna úgy, mikor az első csekk megérkezik, de ez nem számít, mert a mosolyodnak nincsen ára, vagyis van, csak nem számít. Tágra zárt szemekkel küzdünk, hogy jobb eredményt tudjunk felmutatni az örömtelen versenyben… Talán a pillanat, mikor a gyermekzsivaj elül a házban, a kanapéra ülünk, kezünkben csengő pohár, melyben rubint színben játszik az éltető nedű, és a hirtelen támadt csendességben azokra gondolunk, akik már nem lehetnek itt. Régi történetek emlékét éljük újra, mikor még feldíszítettük a fát, amikor még számított, mikor elsírtuk magunk gyermekeink arcán felfedezett gondtalan boldogság láttán, mikor még Nagyi készítette a vacsorát, mikor még együtt voltunk, mikor még én játszottam a mesés játékokkal, mikor még átéltük a Csodát, s mikor még nem kellett könnyet ejteni az Égbe költözöttek emlékére, mikor először gondoltuk, ez az utolsó Karácsony egyedül… Talán a mesterségesen félretett indulatok, mert egy évben egyszer te is kibírod, amikor el lehet felejteni a sérelmeket, mikor meg lehet bocsátani a bűnöket, mikor el lehet engedni az indulatokat, mert a Szeretet ünnepén - egy este erejéig - lehetünk igazán együtt, akár egy család… Talán a Természet szépsége. Sötét éjszakában világító fák díszei, puhán hulló hópelyhek tánca, a nagyokat lobbanó gyertyaláng szikrái, a fagyos külvilágban melegen világító ablakok hívogató látványa… Talán a meghitt pillanatok. Mikor egymáshoz bújva merengünk, nézzük a kicsinyke fát, a csillogó szaloncukros papírokat és nem számít a világ, mert megtaláltalak, mert fogom a kezed, mert gyönyörködöm a szemedben, mert érzem hajadnak illatát, mert remeg a szívem, hogy itt lehetek veled, és bárcsak soha ne múlna el ez a pillanat, bárcsak megőriznénk ezt az estét, ezt a meghitt hangulatot, bárcsak minden este így telne, izzó szenvedélyben, szívet melengető örömben, kezed a kezemben, szemed a szememben… Talán a számadás. Halkan vagy hangosan, egymásnak, vagy csak magamban. Az évről, melyet magunk mögött hagytunk, jó cselekedetekről, és elhibázott lépésekről, kedves emlékekről és bosszantó történetekről. Hogy nyújtottam kezet, vagy elfogadtam, melyet nekem ajánlottak. Hogy ott voltam akkor, mikor kellett, hogy hiányoztam. Hogy adtam, amikor szükséges volt. Hogy elfogadtam, mikor megérdemeltem. Hogy érdemeltem, hogy megérdemelten megérdemeltem. Hogy érdemes vagyok. Hogy nem vártam hálát, vagy köszönetet. Hogy nem számítottam. De te számíthattál rám. Hogy a reflektor hivalkodó fénye helyett tudtam csendesen a háttérben maradni, vad győzelmek babérkoszorúja helyett a békés pálmaágat elfogadni… Talán az önfeledt nevetés. Gyermekekkel, unokákkal, fogadottakkal és édesekkel. Kuporgás a szőnyegen, az új autók versenye, parányi mozdonyok száguldása, egy mesés könyv együtt átlapozása, egy baba megfésülése, egy bűvész trükk komoly előadása, egy új valóság születése, ahogy térdre ereszkedve belépünk a gyermekek birodalmába, ahol minden egyszerű, ahol mindenki igaz és nincsenek hátsó gondolatok, nincsenek sértett félreértések, csak béke és szeretet. Ahol piros a rénszarvas orra, ahol telefonál a Télapó, ahol a következő bögrét ráfoghatod a nyuszira. Ahol szavaidnak súlya, ígéretednek értéke van. Ahol te vagy a hős, az erős, a példa… Talán a nagy érzelmek. Hit, remény, szeretet. Várakozás, meghittség, ünnep. Igaz barátságok, hű szerelmek, boldog családok, kedves tanítványok. Tenni valamit valakiért. Örülni egymásnak, együtt ünnepelni mások sikerét, segíteni, megsegíteni – aki megérdemli, és azt is, aki nem. Tisztelni Mestert, nőt, gyermeket, támogatni elesettet, rászorulót. Jótékony ajándékot cipős dobozba csomagolva, ismeretlennek elküldeni. A feszültséget leengedni, a bánatot félretenni. Megnyugodni, elfogadni és örömmel átélni. Egy gyertyalángban gyönyörködni, a nemes illatokat mélyen belélegezni, szívünkben teret adni az örömnek. Nem felemlegetni a dicső múltat, nem rettegni a vészterhes jövőtől. Csak élni, csak megélni a pillanatot, a békét, a szeretetet… Akarácsonyazmiaz? A Karácsony Te vagy. A Karácsony én vagyok. Ami a szívünkben él. Remélj…! Vagy tegyél Csodát!           

Kőry László Merlin

2013.12.20.