Volt egy tánc

(Take This Waltz)

Színes, feliratos, kanadai-spanyol-japán vígjáték, 116 perc, 2011

Rendező: Sarah Polley

Főszereplők: Michelle Williams, Seth Rogen, Luke Kirby, Sarah Silverman, Jennifer Podemski, Aaron Abrams, Vanessa Coelho, Graham Abbey

Nagyon érdekes, egyben pedig nagyon fájdalmas ez a film. Sokáig gondolkodtam közben, hogy hová s tegyem, aztán éreztem, hogy csak süllyedek a kétségbeesésbe… Nem semmi mozis élmény.

Margot csinos lány, aki boldogan éli életét, bár néha félelmei felülkerekednek rajta. Férje Lou, aki szakácskönyveket ír és imádja a lányt. Látszólag boldogan élnek… Csakhogy egy napon Margot véletlenül megismerkedik egy másik férfival. Daniel laza világfi, elbűvölő – és véletlenül épp a szomszédban lakik. Előbb csak véletlenül találkoznak, majd szándékosan. Margot pedig őrlődik. Egyik oldalon ott van a férje, aki már öt éve szereti és boldogan élnek. Csakhogy ez a kapcsolat lassan megfakul, már nem az a csillogó valami, elmúlt az újdonság varázsa… A másik oldalon ott van Daniel az új pasi, aki szórakoztató, aki kedves, aki figyelmes… De ki tudja, mit hozna vele a jövő… Margot örlődik, és el kell ismerni: a gaz csábító Daniel nem erőszakos, vár türelemmel. Amikor pedig úgy tűnik, hogy Margot a férjét választja, elköltözik a szomszédból… Csakhogy Lou sem teljesen bolond, így felszínre kerül az igazság. Mivel Lou szereti a lányt, ezért elengedi… Margot pedig belemerül az új életbe, ami egy teljesen más világot hoz el a számára…

Sarah Polley rendező jól vezényli a szereplőit. Teljes mértékben át lehet élni a vergődést, szinte beleborsódzik a hátunk az átérzett szenvedésbe. Kétségek és gyötrelmek sora. A megszokott és kipróbált boldogság ér többet, vagy az újdonság varázsa számít inkább… Szívbe markoló kérdések…

Remek a fényképezés és nagyon jó a zene. Az egész képi világ emlékezetes, sok-sok szimbólum erősíti a mondanivalót. Az egész történet kissé furcsa, mégis teljesen rendben van, valahogy minden összeáll egy nagy egésszé és a végén mindig csak ugyanoda jutunk: mi a fontosabb…?

Michelle Williams remek. Fiatal, nem mondanám kimondott szépségnek, mégis van benne valami kislányos báj, valami megfoghatatlan kisugárzás, amitől mélyen vonzó lesz. A szeme pillantása, tétova mozdulatai, vagy a játékos hajtincs teszi, ezt nehéz megfogalmazni… Zseniális a lány… Seth Rogen ezúttal nem a szokásos idióta figurát hozza, ellenben emlékezetesen játssza a kissé bumfordi, ám szeretettel mélyen átitatott férj szerepét. Még sosem láttam tőle ilyen remek alakítást! Luke Kirby a másik oldalon egyszerűen csak nyálasan szép, hódítóan kedves, épp, ahogy ezt a szerep megkívánja. Mindhárom színész remekel, a többiek pedig kellemesen játszanak a háttérben…

Jó film. Nagyon mélyen elgondolkodtató… Vajon mi számít, mi a fontos az életben… Titokban végig drukkoltam, hogy Margot a helyes utat válassza, de közben éreztem, hogy nem ez lesz a történet vége. Mert az élet ilyen. Mindig ott a kísértés, mindig van valaki, akinek zöldebb a gyepe… Ahogy az egyik szereplő ki is mondja: aztán öt év múlva már ez is csak egy megszokott történet lesz… Nagyon fájt ez a film. Kicsit elvette a kedvem az élettől… Tényleg ennyi? Nem számít a szeretet, nem számít a kedvesség… Mindenki be tud dőlni a „sima nyelvnek”…? Oh, igen, ezt mind tudjuk… Mikor pedig felcsendül a film címét adó Leonard Cohen dal, azok a képsorok már nagyon fájnak.. Aki nem fél gondolkodásra ösztönző filmeket nézni, azoknak nagyon ajánlom.

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 9 pont - Emlékezetes

Nyomorultak

(Les Misérables)

Színes, feliratos, angol zenés dráma, 160 perc, 2012

Rendező: Tom Hooper

Főszereplők: Hugh Jackman, Russel Crowe, Anne Hathaway, Amanda Seyfried, Sacha Baron Cohen, Helena Bonham Carter, Eddie Redmaine, Samantha Barks, Daniel Huttlestone, Isabelle Allen

Musical filmre vitelekor adott a kérdés: nagy színészeket kell használni, vagy jó énekeseket. Ezúttal az első változat mellett döntöttek. Így valóban hatalmas nevek csábítanak be minket a moziba, de utána három órán át hallgatni a gyenge ének tudásukat – nos, ez már közel sem olyan szórakoztató…

A Nyomorultakból rengeteg feldolgozás készült. A történet ezúttal is ugyanaz, semmilyen idióta változtatás nincsen – szerencsére. Csakhogy a film nem az eredeti történet megjelenítése, hanem a sok éve sikerrel futó musical filmes változata. Így aztán beszéd nem is igazán van, csak éneklés…

Tom Hooper rendező szép munkát végez. Az egész film nagyszabású, csodás díszletekkel, remek képi megjelenéssel. A zene adott, a fényképezés pedig nagyon szép.

A színészek szinte mind nagyon jók. Hugh Jackman le van fogyva, remekül alakítja Jean Valjeant. Mintha neki találták volna ki a szerepet. Csak hát az éneklés… Nála csak a gonosz Javert felügyelőt alakító Russel Crowe jobb. Zseniális az alakítása, sőt, az ő esetében még az énekkel sincs bajom. Anne Hathaway szintén jó, az éneket felejtsük el. Az egyetlen döbbenet számomra Amanda Seyfried szerepeltetése. Rossz, mint mindig, teljesen alkalmatlan erre (és minden más) a szerepre… A döbbenet az, hogy az ő negatív párját alakító Samantha Barks Éponine szerepében mind játékával, mind énektudásával lemossa Seyfriedet a vászonról… A fiaskót a rendező azzal feledteti, hogy Thénardier szerepében Sacha Baron Cohent alkalmazza. A közismerten idióta világfi elképesztő hitelességgel játszik ebben a darabban, méltó társa a mindig tökéletes Helena Bonham Carternek.

Összességében tehát remek a színészek felhozatala, csak hát az éneklés… Barátaim rendre azzal próbálnak győzködni, hogy ez már a Mamma Mia esetén is bevált. Ez igaz, csakhogy előbbi egy normál film volt, ez pedig egy három órás darab. Ez pedig nem egészen ugyanaz…

Persze, meg kell nézni, mert emlékezetes. Mondjuk csak azoknak, akik bírják a dalolászást… De azért ne legyenek túlzott elvárásaink…

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 7 pont – Nagyon jó

Összefoglaló 2012

Minden gazdasági nehézség ellenére 2012-ben nőtt a filmek választéka. Ennek eredménye, hogy a tavalyi 130 mozi látogatással szemben az idei évben 149 alkalommal ültem le a vetítő vászon elé. A mennyiségi növekedés mellett azonban – szerencsére – minőségi fejlődésről is számot lehet adni. Persze nem minden tökéletes, de sokkal több az említésre méltó kellemes mozi élmény, és ez határozottan jó!

Mindenkép meg kell emlékezni néhány olyan vígjátékról, melyek – ha nem is hoztak áttörést – de valóban sikerült felhőtlenül szórakoztatniuk! Dicséretet érdemel a Kémes hármas akcióvígjáték, a Lánybúcsú című vérbő komédia, és a történelmi háttérrel is rendelkező keserédes Almanya. Érdemes volt megnézni a keserűen is édes Míg a világvége el nem választ című filmet, valamint az emlékezetes színészi játék miatt dicséretet érdemlő Amit még mindig tudni akarsz a szexről címmel futó komédiát.

Volt aztán egy egész sor olyan film, amelyektől talán többet vártunk volna, talán nem lettek tökéletesek, de mindenesetre elképesztően látványosra sikeredtek. Ezek közt voltak sorozat darabok, mint a Skyfall, a Batman széria utolsó darabja, vagy a Feláldozhatók 2. De akadt itt igen jól sikerült remake is, mint az Emlékmás. De ebbe a kategóriába sorolnám a nagy fantasy filmeket is, mint a John Carter, a Prometheus, vagy a Hobbit – Váratlan utazás. Szintén itt kell említeni a Bosszúállók-at, illetve az év vége egyik legkülönösebb alkotását, a Pí életét. Ezzel a filmmel még mindig nem barátkoztam meg, igen nehéz eldönteni, mit is gondoljak róla… Végül szintén ki kell emelni látvány kategóriában az év egyik leghumorosabb feldolgozását, a Tükröm, tükröm című filmet.

A 2012-es év egyik legkellemesebb meglepetése, hogy különösen erősre sikeredett a művészfilmek választéka. Kis költségvetésű filmek, remek színészi alakítások, mély gondolatok és erős hatás jellemzi ezeket a műveket. Mindenképp kiemelést érdemel az Öldöklés istene, mely egy szoba falai között mutatja be, hogyan vetkőzünk ki emberi mivoltunkból. Beteg elme és idegölő szokások köszönnek ránk a Shame-ben, vajon van-e menekülés saját korlátaink közül…? Egy igen kedves darab volt a Holdfény királyság, melyben a gyerekek valóban szívünkből szóltak. Frenetikus humor és maró társadalmi gúny egy történetben a Szesztolvajok, mely szinte körülöttünk zajlik.

Majd következzen a művész filmek kategóriájának négy legjobbja. Martha, Marcy, May, Marlene – egy zseniális alakítás a szekták elidegenítő világáról. Lehet visszatérni az árnyékos oldalról? Sleeping Beauty – döbbenetes alkotás az emberek kihasználásáról, a megalázásról. Kínai elvitelre – banális történet, keserédes vígjáték az emberségről és a sors kiszámíthatatlanságáról. Második feleség – megrázó film a szomszédból egy világról, mely fényévekre helyezkedik el tőlünk. Négy film, négy különleges este. Ezeket a mozikat irodalomból kéne tanítani…

A sok dicséret után emlékezzünk meg a gyenge percekről is. Mert sajnos ezekből is adódott bőven. Az idei felhozatalban ismét szörnyű volt Adam Sandler a Jack és Jill-ben, valamint az Apaég-ben is. Kétszer is bekerülni ebbe a kategóriába, az már tényleg szép teljesítmény… Sajnálatra méltóan gyenge volt az Éjsötét árnyék, még a zseniális szereplők sem tudták megmenteni. A franciák idei legnagyobb balfogása pedig a Két mesterlövész volt.

Végül jöjjön 2012 három legrosszabb filmje. Cosmopolis – az ex vámpír művészfilmje a tökéletes unalom. Börni – az eszelős temetős – a marketingesek tökéletes melléfogása. Nejem, nőm, csajom – élvonalbeli hazai színészek csapata is kevés volt, hogy nézhető legyen ez a förmedvény… Ezekről aztán ne is ejtsünk több szót, mert csak ismét feldühítem magam…

Beszéljünk inkább az év igazán emlékezetes alkotásairól, szerencsére ezekből akad bőven! Új alapokra helyezte a humort a TED, aki bár plüss mackó (ba***), mégsem gyermekmese! Elképesztően izgalmas politikai thriller a Hatalom árnyékában, melyben bepillanthattunk a politikai mocsok világába. Dermesztő film a Krízispont, mely bemutatja egy pénzügyi válság valós lefolyását és a mögötte rejlő hatalmi játékokat… A franciák ellenpontozva korábbi fiaskójukat, megalkották a Szerelem a hatodikon című romantikus mesét, mely valóban szívünkhöz szól. Ebbe a vonalba tartozik a Lazacfogás Jemenben is, mely megmutatja a szerelem igazi arcait… Kőkemény akciófilmben tért vissza a vászonra Mel Gibson, a Börtönregény igazolta, hogy még ma is ott a helye! Szintén kemény akciófilmben folytatta Liam Neeson, az Elrabolva 2 méltó folytatása volt a korábbi résznek… Egy egészen elképesztő fantasy világot ismerhettünk meg Az éhezők viadala történetéből, melyben Jennifer Lawrence végre főszerepet kapott. Zseniális krimiben mutatta meg igazi színészi nagyságát Richard Gere, a Végzetes hazugságok könnyed krimije igen súlyos kérdéseket vet fel, és ezzel abszolút az idei élmezőnybe emeli a filmet. Végül ki kell emelni az év leglátványosabb moziját, mely vitathatatlanul a Samsara. Lenyűgöző képekkel mutatja be a világot, amiben élünk…

Végül pedig következzen a Top 5. Ezek a filmek nyújtották számomra a legnagyobb élményt 2012-ben:

5. Lazhar tanár úr. Egy kanadai általános iskolában szörnyű titok lappang. A bevándorló tanár filozófiája pedig az, hogy a gyermek is teljes jogú ember. De vajon hogyan reagálnak erre az eretnek gondolatra a szülők, a kollégák – és a gyermekek maguk? Fájdalmasan szép film az életről…

4. Utódok. George Clooney élete legnagyobb alakításában megtanít minket arra, hogy mi a türelem, és mi az igazi alázat az élettel szemben. Szívbe markolóan szép film a családról, az összetartozásról.

3. Életrevalók. Gyönyörű mese lenne, ha nem tudnánk, hogy igaz történet. Idegen világok, neveltetések, szokások egymásra találása egy felszabadultan vidám, mégis mélyen érzelmes filmben. Elfogadásról, az élet igenléséről szóló igazi tanítás…

2. Keleti kényelem, Marigold Hotel. Egy csapat brit nyugdíjas szívet melengető kalandjai a mesés Indiában. Csodálatos színészek egész csapata, hatalmas életbölcsességek kedves humorba csomagolva. Egy film, amely megtanít tisztelni a kort, az élettapasztalatot és a bölcsességet.

1. Felhőatlasz. Erről a filmről nehéz bármit mondani. Hat történet időben és térben távol egymástól. Néhány egészen elképesztően zseniális színész fantasztikus alakításai. Olyan életbölcsességek és tanítások, melyek minden nézőnek mást és mást jelentenek. Nehéz film, amit érteni kell, amivel azonosulni kell. Olyan mese, amely gondolkodásra késztet. Sokan egy szót sem értenek belőle. Nem baj. Nem most és nem nekik szól. Mi döntjük el, nyitottak vagyunk-e, mi határozzuk meg a hozzáállásunkat és rajtunk múlik mit kezdünk a hatalmas igazságokkal. Íme, álljon itt az egyik fő üzenet: „Az életünk nem csupán a miénk. Kötődünk másokhoz a múltban és a jelenben. És minden egyes bűntett-tel, vagy kedves gesztussal jövőnk keletkezéséhez járulunk hozzá…”

2012 jó filmes év volt. Nagy pillanatokkal, hatalmas nevetésekkel és romantikus könnyekkel is megajándékozott minket. Sokszor éreztem, hogy igen – ezért érdemes moziba járni. Dicséretre méltóan egyre több az olyan alkotás, amely gondolatokat ébreszt. Ez pedig jó. Mert embernek lenni – mások között – azt jelenti, hogy képesek vagyunk a gondolkodásra és az érzésekre…

Mindenkinek jó mozizást kívánok! Találkozzunk 2013-ban is a csillagos szőnyegen!

BUÉK!

Merengés

(Karácsony 2012) 

Dermesztő a hideg, csontomig hatol a fagyott csend. Az ébredő napsugarak átvilágítanak a folyóparti fák ágain megült kevéske havon, még látszanak az utolsó, elsárgult falevelek. Sápadt arany színben pompáznak a fák a folyó jéghideg ezüst sávja előtt. A víz tükre mozdulatlan, mint egy hatalmas porcelán tál. Nagy a hideg és nagy a csend. Sem ember, sem állat nem merészkedik elő, kihalt és mozdulatlan minden, akár egy hosszúra nyúlt pillanatfelvétel. Ketten ülünk csak a padon, jómagam, s hű társam a törődött magány. Némán csodálom a hatalmas természet eme gyilkosan csodaszép látványát. Tartós a fenséges pillanat, elgémberedett tagjaim alig mozdulnak már. Csak nézem a lombok óarany színben pompázó foltjait, s a csend körülvesz békésen fojtogatva. Gondolatok, érzések, indulatok és fájdalmak kavarognak bennem, a külvilág békéje nem nyugtatja meg zaklatott szívem, nincs menekvés, az érzelmek viharában megállni nem lehet. Újra itt vagyunk hát, megint Fát díszítünk, araszolunk a városokban véget nem érő kocsisorokban, csillogó kirakatok közt menekülünk a harsány akciók elől. Sárrá tapossuk a hófehér leplet, káromkodva tolakszunk és harcolunk minden egyes megszerezhető kegytárgyért. Meg kell fizetni a szeretet árát… Ha más nem, hát hitelből… Pedig csak lélegzetet venni kéne, de mindenhonnan árad az erőszakos tukmálás, csak megállni kéne, egy pillanatra elmerülni, egy kicsit hátradőlni kéne, de nyomaszt a kényszer, összetör az alaktalan tömeg mindent elsöprő elefánt csordája. Csak átgondolni kéne, kicsit értelmezni és érteni a világot, csak kicsit emészteni kéne a történteket. De nincs megállás, szorít a határidő, a közízlés diktálja az agyatlan költekezést, és az Ünnep csendesen feledésbe merül a mindent betöltő zajos forgatagban. Kéjes mosollyal ölel magához a depresszió, vergődöm a tágra zárt karok szorításában… A padon ülök, lassan csontig hatol a folyó felől érkező jeges szellő, meglátszik leheletem a csípős hidegben. De szívem megrebben, ahogy felvillan egy kép. Egy asztal, melyet a pislákoló gyertyafényben körbeülünk. Kisgyermekek szemében önfeledt csodálkozás, mélyen ráncos kezekben elhaló erejű szorítás, csodaszép orcákon meghitt könnyek édes ezüst cseppje, szívből jövő mosolyok mindent bearanyozó fénye. Érdes tűlevelek apró szúrása, a szikrázó gömbökön megcsillanó gyertyaláng villanása, nehéz fűszerek mindent betöltő illata, az ünnepi vacsora ízei. Selymes bőröd puha érintése, az a titokzatos szikra ott gyönyörű szemedben, melyet titkon mindig is szerettem. Bárcsak mindig nevetnél! Egy érintés, egy hang, egy mosoly, egy mozdulat, egy szikra a kandallóban izzó hasábok felett elhaló tűztáncot járva. Angyal vagy talán… Csak várok itt a padon, a jéggé dermedt világ fényein ámulva. Érzem, ahogy a hideg szép lassan bekebelezi testem minden ellenállását. Azokra gondolok, akik már nem lehetnek itt. A nagymama óvó ölelésére, az édesapa mosolygó szigorára, barátok kézfogására, sok-sok együtt átélt kalandra, pillanatokra, melyek örökké velem maradnak, s a temetők lélekölő csendességére, a puha rögök kopogására, s a néma magány kezét lassan vállamra ereszti, fáj a rám nehezedő súly. Kongó űrként hasít belém a hiány. Elveszett mosolyok, eltűnt gesztusok, lassan ködbevesző arcok… Félek… Harcolnék a hideggel, de elgémberedett tagjaim nehezen engedelmeskednek, legalább szemem gyönyörködtetem a csodás látképben. Mélyen dermedt a világ, mégis mindenből valamiféle megfoghatatlan nyugalom árad. Bár sajgó lelkem lelne békét végre! De szorítják torkom a ki nem mondott szavak, zsibbasztják karjaim a meg nem történt ölelések. Mindennapok apró harcai, visszafojtott indulatok és elnyomott érzések szennyezik gondolataim. Megtisztulni kéne, a bukásokat elfeledni kéne, a sérelmeket megbocsátani kéne, kinyújtott kezeket békével elfogadni kéne, nagyvonalúan engedni kéne és a sérelmektől megválni kéne. Nem várni, nem elvárni kéne. De megbocsátani, másokra terheket nem rakni kéne. Felesleges indulatokat szélnek ereszteni kéne. Sértettség, önhittség, bosszú és gúny bűneitől megszabadulni kéne, a mindennapokat mérgező apró fájdalmaktól mindörökre megtisztulni kéne. Csak eldobni elegánsan, amint az utolsó cigarettát… Elfogadni kéne. Elfogadni és elengedni kéne. Szabadon engedni, akit megkötözünk szeretetnek álcázott béklyókkal, útjára engedni a vándort, vihesse büszkén a szabadság hírét. Szeretettel ölünkbe venni a gyermeket, és büszkeséggel útjára bocsátani az ifjút. Nem erőltetni, nem okítani, csak halkan tanácsolni, csak megosztani kéne. Az apró harmatcseppben a hatalmas óceán csodáját meglátni, erejét átélni kéne. Buzdítani, támaszt adni, önzetlennek lenni kéne. Szánalmat nem érezni, de tisztelni kéne. A gyermeki szív naiv önfeledtségét eltanulni kéne, ártatlanságot, bizalmat és hitet gyakorolni kéne. Lélek és szív mérgeit az öröm és szeretet mindent gyógyító orvosságára cserélni kéne… Az ezüstös víztükör felett apró ködfoltok úsznak, ahogy lassacskán melegszik a levegő. Füst a víz felett. Nézem és csodálom a Természet mesteri alkotását. Hamarosan gyertyát gyújtunk. Meleg szobákban a feldíszített Karácsonyfák mellett állva éneklünk, egymás kezeit szeretettel fogjuk meg. Gyermekek öröme tölti meg az otthonok csendjét, meglepett sóhajok, poharak koccanása és hangos nevetések olvadnak össze egyetlen csodaszép ünnepi csengettyűszóvá. Ideje számot adni. Hátradőlni, kicsit értékelni. Tetteinkről s az elmaradtakról. Gondolatainkról, szándékainkról, mélyen szívünkben élő indulatainkról. Tehetségekről, képességekről, tervekről gondolkodni. Sorsunkról önmagunkkal számot vetni. Az úton tovább menni, vagy az ösvényről letérni. Döntéseket hozni. Erőt meríteni. Feltöltődni. Megpihenni. Társunkat megbecsülni, igaz barátok hűségét értékelni. A felénk fordulók szavait meghallani. Szeretteinket ölelő karjainkba fogadni. A jövő nagy elhatározásait békével meghozni, vágyainkat tervekké kovácsolni. S az igazi Ünnep Szent pillanatában csendesen fohászkodni. Megköszönni az Élet csodáját, hálát adni szeretetért, boldogságért, az erőt próbáló kihívásokért. Fohászkodni egészségért, kitartásért és lelkünk békéjéért. Lassan felállok a padról. Zsibbadt tagjaim nehezen mozognak. Még utoljára körbetekintek, emlékeim közé vésem ezt a fenséges látványt, aztán lassan megfordulok. A város vár, s én indulok. Elmondatott. Közeleg az Ünnep. A dermedt csendességben hallom az Angyalok szárnyainak suhogását.

2012.12.20.

Kőry László 

Végzetes hazugságok

(Arbitrage)

Színes, magyarul beszélő, amerikai-lengyel filmdráma, 107 perc, 2012

Rendező: Nicholas Jarecki

Főszereplők: Richard Gere, Tim Roth, Susan Sarandon, Brit Marling, Laetitia Casta, Monica Raymund, Nate Parker

Robert Miller ünnepelt nagy vállalkozó. Példás családapa, sikeres üzletember, akinek tökéletes az élete. Épp azon dolgozik, hogy eladja sikeres cégét egy banknak. A helyzet igen kényes… Ez azonban csak mind látszat. Ha közelről bepillantunk a valóságba, akkor kiderül: óriási bajban van, amiből csak a fúzióval menekülhet meg. Csakhogy egy végzetes éjszakán egy véletlen balesetben meghal az autóban mellette ülő szeretője. Miller pedig menekül, hiszen ebben a helyzetben nem keveredhet bajba… Csakhogy az ügyre ráakaszkodik Bryer nyomozó, aki tudja, mi történt, csak bizonyítani nem tudja. Azonban szent küldetése, hogy ne hagyjon szaladni egy bűnöst csak azért, mert az gazdag.

Innentől érdekes a helyzet. Ki is a jó oldal, és ki a rossz? Egy lány meghalt, Miller bűnös. Azonban rejtőzködik, mert bukása sok részvényes és a teljes vállalat csődjét jelenthetné. A sok ártatlan ember pedig miért is szenvedjen…? Látjuk, hogy még menekülés közben is mindent megtesz szeretteiért… A másik oldalon ott van Bryer, aki a törvény képviselője, mégis csal, hogy eredményt érjen el. Ez vajon megengedhető…? Kinek kell elbukni ebben a történetben…?

Nicholas Jarecki kemény kérdéseket tesz fel, és nem kegyelmez. A befejezés tökéletesen lezáratlan: nekünk kell eldöntenünk, vajon mi is a helyes megoldás… Nem, ez nem igaz. Ebben a helyzetben már rég nincs helyes út… Jó a fényképezés, jó a zene, az egész mű kellően feszült és pörgős. Remek krimi, remek sztori… És remekül lehet gondolkodni az üzeneten…

Richard Gere élete egyik legjobb alakítását nyújtja. Bár bűnös, mégis teljességgel átérezzük mozgató rugóit. Remek teljesítmény! A másik oldalon Tim Roth kellően ellensúlyoz: bár igaza van, mégis tökéletesen jellemtelen és sunyi, a karakter valóban taszító… Remek színészi teljesítmény! A többi szereplő pedig mind remekül játszik a főalakok kezei alá.

Kinek-kinek más lehet a megoldás. Számomra az igazi döbbenet a családi vita jelenete, ahol az anya ki is mondja: „15 éven át nem kérdeztem, honnan a pénz, amit elszórok, mert ne akartam, hogy hazudj nekem…” Igen, ameddig minden jó, addig mindenki elfogadja a szerepét. De a bajban minden patkány menekül a süllyedő hajóról és simán cserben hagyja Millert… Sajna, ez a való világban is számtalanszor így van. A jellem régi érték, ma nem divat rendelkezni vele…

Remek film, komoly feszültségekkel és elgondolkodtató üzenettel… Méltó befejezése volt a 2012-es mozi évnek!

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 9 pont - Emlékezetes