Volt egy tánc

(Take This Waltz)

Színes, feliratos, kanadai-spanyol-japán vígjáték, 116 perc, 2011

Rendező: Sarah Polley

Főszereplők: Michelle Williams, Seth Rogen, Luke Kirby, Sarah Silverman, Jennifer Podemski, Aaron Abrams, Vanessa Coelho, Graham Abbey

Nagyon érdekes, egyben pedig nagyon fájdalmas ez a film. Sokáig gondolkodtam közben, hogy hová s tegyem, aztán éreztem, hogy csak süllyedek a kétségbeesésbe… Nem semmi mozis élmény.

Margot csinos lány, aki boldogan éli életét, bár néha félelmei felülkerekednek rajta. Férje Lou, aki szakácskönyveket ír és imádja a lányt. Látszólag boldogan élnek… Csakhogy egy napon Margot véletlenül megismerkedik egy másik férfival. Daniel laza világfi, elbűvölő – és véletlenül épp a szomszédban lakik. Előbb csak véletlenül találkoznak, majd szándékosan. Margot pedig őrlődik. Egyik oldalon ott van a férje, aki már öt éve szereti és boldogan élnek. Csakhogy ez a kapcsolat lassan megfakul, már nem az a csillogó valami, elmúlt az újdonság varázsa… A másik oldalon ott van Daniel az új pasi, aki szórakoztató, aki kedves, aki figyelmes… De ki tudja, mit hozna vele a jövő… Margot örlődik, és el kell ismerni: a gaz csábító Daniel nem erőszakos, vár türelemmel. Amikor pedig úgy tűnik, hogy Margot a férjét választja, elköltözik a szomszédból… Csakhogy Lou sem teljesen bolond, így felszínre kerül az igazság. Mivel Lou szereti a lányt, ezért elengedi… Margot pedig belemerül az új életbe, ami egy teljesen más világot hoz el a számára…

Sarah Polley rendező jól vezényli a szereplőit. Teljes mértékben át lehet élni a vergődést, szinte beleborsódzik a hátunk az átérzett szenvedésbe. Kétségek és gyötrelmek sora. A megszokott és kipróbált boldogság ér többet, vagy az újdonság varázsa számít inkább… Szívbe markoló kérdések…

Remek a fényképezés és nagyon jó a zene. Az egész képi világ emlékezetes, sok-sok szimbólum erősíti a mondanivalót. Az egész történet kissé furcsa, mégis teljesen rendben van, valahogy minden összeáll egy nagy egésszé és a végén mindig csak ugyanoda jutunk: mi a fontosabb…?

Michelle Williams remek. Fiatal, nem mondanám kimondott szépségnek, mégis van benne valami kislányos báj, valami megfoghatatlan kisugárzás, amitől mélyen vonzó lesz. A szeme pillantása, tétova mozdulatai, vagy a játékos hajtincs teszi, ezt nehéz megfogalmazni… Zseniális a lány… Seth Rogen ezúttal nem a szokásos idióta figurát hozza, ellenben emlékezetesen játssza a kissé bumfordi, ám szeretettel mélyen átitatott férj szerepét. Még sosem láttam tőle ilyen remek alakítást! Luke Kirby a másik oldalon egyszerűen csak nyálasan szép, hódítóan kedves, épp, ahogy ezt a szerep megkívánja. Mindhárom színész remekel, a többiek pedig kellemesen játszanak a háttérben…

Jó film. Nagyon mélyen elgondolkodtató… Vajon mi számít, mi a fontos az életben… Titokban végig drukkoltam, hogy Margot a helyes utat válassza, de közben éreztem, hogy nem ez lesz a történet vége. Mert az élet ilyen. Mindig ott a kísértés, mindig van valaki, akinek zöldebb a gyepe… Ahogy az egyik szereplő ki is mondja: aztán öt év múlva már ez is csak egy megszokott történet lesz… Nagyon fájt ez a film. Kicsit elvette a kedvem az élettől… Tényleg ennyi? Nem számít a szeretet, nem számít a kedvesség… Mindenki be tud dőlni a „sima nyelvnek”…? Oh, igen, ezt mind tudjuk… Mikor pedig felcsendül a film címét adó Leonard Cohen dal, azok a képsorok már nagyon fájnak.. Aki nem fél gondolkodásra ösztönző filmeket nézni, azoknak nagyon ajánlom.

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 9 pont - Emlékezetes