2010. február 13., szombat

Valentin nap


(Valentine’s Day)
Színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 2010
Rendező: Garry Marshall
Főszereplők: Jessica Biel, Anne Hathaway, Bradley Cooper, Jessica Alba, Julia Roberts, Ashton Kutcher, Jennifer Garner, Jamie Foxx, Patrick Dempsey, Queen Latifah, Shirley McLaine, Hector Elizondo, Taylor Lautner


Garry Marshall jókora tapasztalattal rendelkezik a szórakoztató filmek készítése terén. Ezúttal azonban igazán semmit sem bíz a véletlenre, annyi sztárt sorakoztat fel, hogy szinte felsorolni is képtelenség. Csak egyetlen példa: Adam Sandlernek összesen fél perc és egy kiadós ágyékon rúgás jut…

Valójában egy Valentin nap történetét látjuk. Sok ember, sok sztori, melyek lazán kapcsolódnak egymáshoz. Nem egy mese, hanem sok kis történet. Férfiak és nők, heterók és melegek, boldogok és annak látszók, igazából mindenkinek van egy csontváz a szekrényében… Amiben a sok-sok szereplő hasonlít - nemtől, kortól és bőrszíntől függetlenül -, hogy mindannyian keresik a boldogságot.

Persze mondhatjuk, hogy ez olyan nyálas amerikai undormány, de legyünk őszinték: a fiatal gyermekek, meglett felnőttek és idős emberek története azért oly ismerős, mert mi is ebben élünk. Igen, azt a történetet már láttuk, vívódtunk már hasonló helyzetekben és valljuk be: mi is csak arra az egyszerű dologra vágyunk, hogy legyen kinek virágot vinni ezen a napon…

Nem tudok kiemelni szereplőt. Olyan sokan vannak, és olyan jók mind, hogy nehéz lenne felsorolni. Persze ez könnyű: remekül megírt dialógusok, nagyon jó poénok sorjáznak egymás után. Igen, lehet így is. Nem kell semmi durva, nincs szükség altesti nyomulásra, egyszerűen lehet könnyed és vicces egy film azáltal, hogy jó szereplők örömmel játszanak. Még akkor is, ha épp szomorúak, vagy csalódottak.

Időnként megjelenik egy film, általában valami ünnep kapcsán, amiben rengeteg sztár játszik és nagyon klassz az eredmény. Ez a film is ilyen. És bár a nagy klasszikus „Igazából szerelem” színvonalát nem sikerült elérni, de a második helyre biztosan pályázhat. Remek, ahogy az Exit Magazin kritikusa Gossip Guy meghatározza a film műfaját: R.SZ.F.S.-N.R.K.M.SZ.S.V.J&R.V.Ü.A.M.B. (Rengeteg szálon futó sírós-nevetős romantikus komédia, melyben szokatlanul sok világsztár játszik, és rendszerint valamilyen ünnepi alkalomból mutatják be.)

Remek családi mozi, igazi kikapcsolódás. Kitűnő szereplők (csodaszép nők, kiváló pasik, imádnivaló gyermekek és megható nyugdíjasok) és folyamatosan ülő kedves poénok. Rólunk, a boldogság kereséséről, a bénázásokról és a csalódásról, majd a tovább lépésről. Na jó, amerikai mozi, a végére mindenki megtalálja a maga áhított szeretet adagját, még ha ezt néha nehéz is elfogadni. Mégsem éreztem ezt zavarónak. Aki a párjával szórakozza végig a filmet, biztosan szívből nevet majd, aki magányosan annak pedig talán felcsillan a remény. Lehet, hogy nem is olyan nehéz ez… ? Külön kiemelést érdemel Marshall rendező utolsó poénja, amint a limo sofőr megkérdezi Julia Robertstől: „Ez a Rodeo Drive, talán vásárolt már itt valaha?” Mire Julia mosolyogva mondja: „Igen, egyszer Richard Gere-rel… egy filmben…”

Boldogok és még keresők: nézzétek meg ezt a filmet. Érdemes!
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 9 pont - Emlékezetes

Farkasember


(The Wolfman)
Színes, feliratos, angol-amerikai horror, 126 perc, 2010
Rendező: Joe Johnston
Főszereplők: Benicio Del Toro, Sir Anthony Hopkins, Hugo Weaving, Emily Blunt, Geraldine Chaplin, Art Malik, Elizabeth Croft, Sam Hazeldine


Egy régi történet legújabb megfilmesítése. Ha valaki utána olvas, hamar kiderül, hogy hányattatott sorsa volt a filmnek. Eredetileg vagy hat éve akarta bemutatni a stúdió, de mindenféle kihívások következtek: rendező csere és hasonlók. De úgy tűnik, érdemes volt várni, mert az eredmény meggyőző.

Joe Johnston arról híres, hogy nagyon aprólékos munkát végez. Ügyel a részletekre, legyen szó jelmezekről, vagy díszletekről. Ez okozza azt, hogy végül az elkészült film költségvetése különösen magas egy horrorhoz képest… Lawrence Talbot levelet kap testvére menyasszonyától, miszerint öccse eltűnt, így hazatér a családi birtokra, amit kisgyermekként hagyott el. De későn, mert már megtalálták a holttestet, amit valami vagy valaki brutális kegyetlenséggel ölt meg. Lawrence a fenevad keresésére indul, de harc közben megmarja… Márpedig akit a farkas megmar, az maga is azzá válik… Én innen már nincs megállás.

A rendezés jó. Borúsak és nyomasztóak a képek, érdemes volt sokat költeni a díszletekre. A zene szintén nagyon erős, remekül növeli a feszültséget. De a film igazi erénye a jó szereplőválasztás. Benicio Del Toro sötét és vészjósló, remekül játssza a két valóság közt küzdő áldozatot. Sir Anthony Hopkins pedig egyenesen démoni. Nem véletlenül korunk egyik legzseniálisabb színésze: bármit játszik is, az mindig tökéletes. A többiek ehhez képest csak fel-felvillannak a mozivásznon. Persze Emily Blunt ártatlan és szép, Hugo Weaving pedig fondorlatos, de ők mind csak asszisztálnak a nagy kettősnek.

Mindezzel együtt a film csak horror. Folyik bőven a vér, hullanak a leszaggatott testrészek és sűrűn történnek más egyéb gusztustalanságok. Tehát csak annak érdemes megnézni, aki az ilyesmire vevő.

Régi történet új köntösben. Remek színészek, ragyogó kiállítás, de végül csak egy brutál horror sok vérrel.
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 6 pont - Kellemes

Sci-Fi Cafe Étterem és Kávézó


Cím: H-1111. Budapest, Október 23 u. 8. (Allee Bevásárlóközpont)
Asztalfoglalás: -
Látogatás: 2010.02.12.
Honlap: -


1. Külcsín: Budán, az Allee Bevásárlóközpontban, az első emeleten található ez a modern kávéház és étterem. Innentől kezdve a parkolás nem gond, de talán ez a hely egyetlen előnye.

2. Belbecs: A megjelenés amolyan ultramodern, ahogy azt a név is sugallja. Ízlés kérdése, de a lila-vörös kombináció számomra például szembántó. Sötét tónusok és ezüst kiegészítők talán egy űrhajót akarnak szimbolizálni, szerintem kimondottan kellemetlen látvány. Ennél rosszabb már csak az étlap maga: furcsán összehajtott négyzet, amelyből fizikai nehézség kihámozni a választékot.

3. Étkek: Saláták és mártogatók alkotják a választékot, ami talán ígéretes. De étteremnek nevezni a helyet azért, mert van 4 féle főétel is, nos, ez kicsit túlzás. Jelen esetben csak a desszert választékot teszteltük: Tiramisu, Sacher torta és Cseresznyés pite közük az utóbbira esett a választás. Az eredmény egy vékonyka tésztára kent hihetetlenül édes lekvár szerű valami volt. Súrolta a rémség határát.

4. Italok: Van sok koktél. Mondjuk az összetevők már nem fértek fel az étlapra, így aki nem tudja mit kér, az sok segítséget nem kap. Meg vannak üdítők, sörök és borok. Amolyan mindenből egy kicsi. Ígéretesnek tűnt a házi limonádék választéka, így ezeknek szavaztunk bizalmat. A bodzás limonádéban például nagy darab kiwik voltak, a ’”friss eper” valami rendkívül édes piros folyadékot jelentett, talán még a narancsos járt közel a valósághoz. Háromból egy… ez is egy arány.

5. Szerviz: A modern helyhez modern pincér jár, aki esküdözik az árura, de nagyon helyesen nem kérdezte meg, hogy elégedettek voltunk-e.

6. Árak: A minőség rendkívül gyatra voltát tekintve erősen túlzónak tartom az árakat.

7. Értékelés: Ez az a hely, ahova biztosan nem jövünk vissza.

Értékelés: 1 (Borzalom) - 10 (Mennyei!) skálán: 3 pont – Inkább zsíros kenyér

2010. február 8., hétfő

Kapitalizmus: Szeretem!


(Capitalism: A Love Story)
Színes, feliratos, amerikai dokumentumfilm, 127 perc, 2009
Rendező: Michael Moore
Főszereplők: Michael Moore


Michael Moore a híresen másképp gondolkodó filmes újságíró ismét visszatért a vászonra. Korábbi művei (Sicko, Fahrenheit 9/11, The Corporation, stb.) egyesek szerint briliáns remekművek, mások szerint kommunista propaganda filmek. Tekinthetünk rá, mint lerázhatatlan dokumentalistára, vagy nézhetjük, mint a rendszer megszállott ellenségét. Egy biztos: dokumentum filmjeiben sorra veszi górcső alá az Amerikai Álom egyes szeletkéit, és kíméletlen ridegséggel mutatja meg a valóság másik arcát. Az egyetlen általam ismert bizonyíték az amerikai demokrácia létére épp Moore, és az, hogy folyamatosan készítheti szókimondó és senkit sem tisztelő munkáit. Kicsit keletebbre már valószínűleg nem élne… Bár ez nyilván csak összeesküvés elmélet.

Ezúttal a kapitalizmus, pontosan annak manapság megért változata a téma ezúttal. Indulunk a világháború előtt, és végigkísérhetjük, amint a szépen alakuló Amerikai Álom kisiklik és lassanként kialakul az Amerikai Rémálom. Gazdasági válság, bank csődök, a lakáshitel piac összeomlása, ezek mind ismert tények. Moore a tények mögé tekint: hogyan és miért alakultak ki ezek a viszonyok? Mi vezetett a remekül prosperáló gazdaságtól az ország lakossága nagyobb részének eladósodásához? Hogyan találták ki egykor a kapitalizmust, és hogyan értelmezzük ma?

Nagyon kemény a film. Sok drámai történet, fájdalmas snittek láthatóak – és persze tudjuk, hogy mindez hamarosan nálunk is épp így lesz. Riportok ismert emberekkel, közgazdászokkal, politikusokkal. Persze, nem vádolhatjuk Moore-t a pártatlanság emelkedettségével, ő bizony kicsit szélsőségesen, ám annál következetesebben ostorozza a fennálló rendszer hibáit. Az viszont tény, hogy valós hibákról beszél, és amit bemutat, az nagyon fáj…

Láthatjuk a bűnösök egy részét is. Döbbenet, hogy kik és milyen motivációval voltak képesek Amerika történelmét befolyásolni. Bankárok, pénzügyesek, akik elképesztő pénzeket tüntettek el, még akkor is, ha ehhez emberek tömegein kellett átgázolni… Igen, nagyon érdemes megnézni ezt a filmet. De sokkal fontosabb lenne végiggondolni és tanulni a történetből… Moore idősödik, de most sem veszít keménységéből. Fájdalmas a történet, de rendre kínosan röhögnünk kell a tipikusan Moore-i poénokon. Mint példul akkor, amikor egy zacskóval bemegy a bankba, hogy a válság alatt az amerikai lakosságtól ellopott 700 milliárd Dollárt visszakérje…

Nem szórakoztató mozi, és elsőre talán felfogni sem lehet. Valószínűleg vitatkozni is lehet vele számos ponton. De egy biztos: mindenkinek látni kéne, akit korunk történelme csak egy kicsit is érdekel!
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 7 pont – Nagyon jó

2010. február 7., vasárnap

Kilenc


(Nine)
Színes, fekete-fehér, feliratos, amerikai-olasz musical, 112 perc, 2009
Rendező: Rob Marshall
Főszereplők: Daniel Day-Lewis, Marion Cotillard, Penélope Cruz, Nicole Kidman, Judi Dench, Kate Hudson, Fergie, Sophia Loren


Guido Contini a híres rendező 6 sikeres film és 2 bukás után újra forgat. Körötte a stáb, mindenki lesi a Maestro szavát, megjelenik mindenki, aki csak számít: itt van a csodaszép feleség, a dögös szerető, a szoborszerű szépségű ihlető díva és a sok-sok szereplő, dolgozó és munkatárs. Mindenki izgatottan lesi Guido szavait, bár azt el kell ismerni, hogy nincs meg a forgatókönyv. Nincs, mert Guido válságban van. Imádja a nejét, de nem tud szabadulni a szeretőtől és minden más nőtől. Ahogy felesége fogalmaz: „Te vagy az étvágy, s a nők körötted az étlap…” Az idő múlik, egyre nyilvánvalóbb, hogy baj van, és Guido keresi a megoldást. Konzultál orvossal, egy medencében találkozik egy Bíborossal, de hiába keres megoldást, mindenki csak ugyanazt mondja: a válasz benned van. Innentől elkerülhetetlen az összeomlás: Guido elbocsátja a stábot, az Itália forgatása leáll. Közben persze mindenki elhagyja, csak az idős jelmeztervező barátsága marad… Aztán két év múlva egy folyóparti beszélgetésen történik meg a felismerés: tedd, amihez Isten adta tehetséged van… És a forgatás újra indul…

Rob Marshall nagyszabású mozit rendezett. Remek szereplőkkel dolgozik, csodás helyszínt ad Róma és minden olyan igazán olasz, ahogy azt elvárjuk… A fényképezés remek. Csodásak a tájak és nagyon látványosak a díszletek, de elsősorban is zseniálisak a tömegjelenetek. Ének, tánc és kép elképesztő forgatagban forr egységbe, dinamikusak a dalok és frenetikusak a táncosok. Ez igazi mestermű!

A szereplők névsorát látva persze nincs min csodálkozni. Daniel Day-Lewis olaszabb az olaszoknál. Nyugalma búrát von köré, az útkereső férfi szimbóluma, aki csak élni akar, aki csak keresi magában az egykori kisfiút. Nem is lehetne ennél az egymásra találásnál szebb befejező kép… Aztán jönnek a csodaszép nők: zseniális színésznők, vérbő dívák, akik mindannyian finoman, de mély érzésekkel játszanak. Marion Cotillard a finoman megbántott feleség, Penélope Cruz a dögös szerető, Nicole Kidman a jéghideg múzsa és Kate Hudson a szexis újságíró, valamint Fergie a vágyak egykor titkos tárgya szerepében egyaránt remekelnek. Nem tudnék kiemelni közülük senkit, mindannyian csodásak. Persze említsük meg Sophia Lorent, aki a rendező anyjaként tűnik fel néha, bár az ő megjelenése inkább csak tisztelgés a „Cinema Paradiso” előtt… Ellenben Judi Dench egy újabb szerepben bizonyítja, hogy remek színésznő.

Nyilvánvaló a kérdés, hogy miért Kilenc a cím? A történet szerint ez Guido kilencedik filmje. De mi persze tudjuk, hogy ez valószínűleg utalás Fellini 9 és fél című korszak meghatározó filmjére. És ha Fellini a mester, akkor Guido talán… De ezt bízzuk mindenkire. Én csak azt gondolom, hogy ez a remek film egy nagyszabású megemlékezés az olasz filmről, az olasz életérzésről, mely nélkül a filmművészet ma nem is létezhetne.

Zseniális szereplők, csodás képek, hihetetlen táncjelenetek, dinamikus dalok… Móka, zene, tánc és vad érzelmek, ahogy csak Itáliában tudnak élni az emberek. Jó lehetőség, hogy egy estére a néző is olasszá váljon, ahogy ezt az egyik legjobb dal mondja. Frenetikus zenés mozi, nagyon ajánlom!
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 9 pont - Emlékezetes