Közreműködő: Roger Waters és zenekara
Helyszín: Budapest, Papp László Budapest Sportaréna
Dátum: 2011.06.22.
Roger Waters – gyengébbek kedvéért: a Pink Floyd egykori géniusza – élőben Budapesten, méghozzá a legendás Fal élő koncertjével! Nem volt nehéz kitalálni, hogy zseniális (és telt házas) este lesz. Sok mindenért tartozom Ádám barátomnak, de ez az este biztos egy fontos pont lesz ezen a listán. Sosem fogom elfelejteni, hogy lehetővé tette, hogy az egyetlen nap alatt telt házra eladott koncerten ott lehessek…
Már a csarnok mögött sorakozó majd húsz hatalmas kamion előre vetítette, hogy itt bizony különleges előadás lesz. Aztán bejutottunk, és nem győztünk ámulni. A hatalmas színpadon ott állt a részben felépített fal… több emelet magasságban. Fent pedig elképesztő mennyiségű hangfal és reflektor…
8,10-kor kezdődött a show. Bevonulás, jönnek a fekete egyenruhások, lengetik a vörös-fekete zászlókat… és felcsendülnek az első jól ismert dallamok. Most értettem meg a hangfal hegyeket: 5.1-es dolby hangzás, otthon fejhallgatóval sem tudtam volna ilyen minőségű hangzást produkálni… A dal végén egy repülő jelenik meg a hatalmas kör alakú kivetítőn és lőni kezd, a tűz nyomán láng és szikra hegyek rohannak a színpadon körbe, ekkora beltéri tűzijátékot még nem pipáltam.
Aztán jönnek sorban a dalok, és közben lassan épül a fal. A fal, melyre folyamatosan vetítenek: képeket férfiakról és nőkről... Csupa elveszett lélek. Van itt minden: Vietnámi hős, Második Világháborús mártír, Iraki háború áldozata, Gandhi, Sophie Scholl, 9/11-es hősök… Sok-sok arc, akiknek emléke bennünk él tovább. A képek a téglákra ragadnak, lassan a több száz tégla mindegyikén egy eltűnt személy képe látszik. Ilyen vetítési technikát én még nem láttam, pedig megszámlálhatatlanul sok rendezvényen vettem részt.
Aztán egy új dal. Csatlakozva az "Újabb tégla a falban" című szerzeményhez: rövid megemlékezés egy fiúról, akit lelőttek a metróban... Újabb felemelő pillanat.
Aztán egy új dal. Csatlakozva az "Újabb tégla a falban" című szerzeményhez: rövid megemlékezés egy fiúról, akit lelőttek a metróban... Újabb felemelő pillanat.
Elérkezünk az iskolás dalhoz. Egyik oldalon megjelenik egy kb 4 emelet magas bábu, a tanár - égő szemekkel, szemben egy csapat gyermek kórusa, pólójukon a felirat: „A félelem falakat emel”. Komoly mottó, csodás dal, remek zenészek, és a műsor megy tovább.
Aztán megint a régi nóta: "Mother, do you think they'll drop the Bomb?" A hatalmas kerek kivetítőre beúszik egy bombázó, felnyílnak a bombázó nyílások és hullik alá az áldás... Előbb vörös keresztek, majd vörös Sarló-kalapácsok, majd vörös Csillagos félholdak, később vörös Shell, Mercedes és McDonalds emblémák... Az égi áldás tűzbe borítja a tájat... És a Fal épül egyre magasabbra...
Aztán megint a régi nóta: "Mother, do you think they'll drop the Bomb?" A hatalmas kerek kivetítőre beúszik egy bombázó, felnyílnak a bombázó nyílások és hullik alá az áldás... Előbb vörös keresztek, majd vörös Sarló-kalapácsok, majd vörös Csillagos félholdak, később vörös Shell, Mercedes és McDonalds emblémák... Az égi áldás tűzbe borítja a tájat... És a Fal épül egyre magasabbra...
Jó egy óra után szünet következik, a fal közben felépült, a technikai elemek elkápráztatnak, lassan a leesett állam kéne összeszedni, ennyi látnivaló után nem győzök felocsúdni. Az emberek lelkesen beszélgetnek... Ilyet még én sem... Soha korábban.... Csak megérte a jegy azt a 29.900,- Ft-ot...
Eddig mindössze 31 alkalommal mutatták be élőben ezt a műsort, a lemez 1979-es eredeti megjelenése óta. Nem is csoda. Hiszen a folyamatosan épülő fal mögötti liftes szerkezet önmagában is egy technikai csoda… Kifújjuk magunkat és már jön is a második felvonás…
Először csendes dallamok hangzanak fel, és a közönség fölé beúszik egy autónyi méretű hatalmas disznó. Lassan evez felettünk, vöröslő szemekkel bámul és úszik tova, vagy egy méterrel a fejünk felett... Innentől már tényleg semmin sem csodálkozom… A zenekar előbb a fal mögül játszik, majd hirtelen elöl tűnnek fel, hihetetlen hangszeres tudású, csupa profi muzsikus… Fekete-vörös egyenruhában, és az őrület lassan mindent elborít... Run like Hell és a háttérben vetített képek: "I teach" - megjelenik Sztálin, Maó és Bush elnök... "I paint" - Hitler arca tűnik fel... Itt bizony senki sincs kímélve, Waters a zsarnokság minden formáját elutasítja. Nehéz lenne félreérteni az üzenetet.
Lélegzet elállító animációk és vetítések közepette közeledik a végkifejlet. A közönség eksztázisban együtt énekel: „Take down the wall…” És valóban… A fal leomlik. Hiba nélkül, ahogy az kell.
A zenekar még visszatér egy utolsó énekre, mely közben Roger bemutatja együttesét. Csupa tehetséges fickó, többen korosabbak, remekül illenek a 69 éves Waters köré. A tehetség irigylésre méltó…
Mitöbb: időtálló. Mert a dalok ma is aktuálisak, az üzenet világos. Legfeljebb néhány képet kellett lecserélni… A zene csodás, a hangzás kifogástalan, a színpad lüktető világa magával ragad. Olyan meglepetéseket látunk, melyektől megáll az agyunk. Ilyen volt a műsor eleje, mikor berepült egy helikopter – pontosabban csak hangokat hallunk és a reflektort látjuk szemben, de olyan valósághűen, hogy az agyunk nem is hisz a szemünknek… Aztán a hatalmas disznó, a bábok… felsorolni is nehéz, mennyi mindent láttunk. Tökéletes hatás, hatnak minden érzékre. Az is egy zseniális ember, aki a műsort a háttérből vezényli.
Frenetikus zenészek, akik élőben játszanak… Elképesztő technika, szívbe markoló üzenetek… Waters örökifjú, a hangja ma is forradalmat robbant ki az emberek szívében... És a jelvény, melyet mindenütt látunk, és az üzenet, melyet mindenhol olvasunk: „Trust us”.
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 5 (Emlékezetes!) skálán: 5 pont – Emlékezetes!
