Színes, magyar filmdráma, 107 perc, 2008
Rendező: Sopsits Árpád
Főszereplők: Trill Zsolt, Vilmányi Benett, Krikkay László, Csuja Imre, László Zsolt, Danyi Judit, Szakács Eszter, Létay Dóra, Kovács Lajos, Nagy Feró, Erőss Tamás, Vicsotka Anna, Mesés Gáspár, Magyar Tekla, Gáspár Sándor
Tizenéves magyar fiatalok, valahol egy kisvárosban, akik élnek, csak élnek, de egyre inkább a halálra vágynak és ez foglalkoztatja őket igazán, és egyre jobban… Sopsits Árpád nagyon nehéz témához nyúlt, és meg kell vallani, az elvárás is hatalmas volt vele szemben. Mert sajnos egyre többször látni és hallani ehhez hasonló történeteket hazánkban is. Ezért nagy az elvárás – bennem minden bizonnyal. Ehhez képest az eredmény kissé lesújtó: felületes és igazából semmit fel nem vállaló alkotás született.
Sopsits tinikről mesél. Akik élik kis életüket, és mindegyiknek megvan a maga baja. Persze, hogy senki sem él boldog családi életet kellemes körülmények között. Eddig jó is minden, hiszen az élet nem olyan egyszerű… A gyerekek Gábor Atyához járnak a templomba, de egyre több és keményebb kérdést tesznek fel, amire bizony nem kapnak megnyugtató válaszokat. („Ha Isten bennem él, meg én is, akkor ketten vagyunk bennem: Isten és én. De akkor miért érzem magam magányosnak…?”) Aztán feltűnik Sebestyén, a sánta és nagyon különös fiú, aki nincs sehol, nem tudjuk kicsoda, csak néha megjelenik. És mesél a fiataloknak: életről és halálról, pusztításról és a jogról, hogy minket illet a döntés. Megrázó és döbbenetes találkozások a fiatalok életében a halállal és annak arcaival. Aztán Sebestyén egy halott galambot támaszt fel, és ezzel már valami nagyon különös veszi a kezdetét. Rohannak az események, érezzük, hogy valami dráma van kialakulóban, és fáj, hogy nem tudjuk leállítani. A végkifejlet igazi dráma: két fiú közösen hajt végre öngyilkosságot, s egyikük húga talál rájuk… De a dráma igazi fájdalmát lerontja Gábor Atya és Sebestyén „küzdelme” a mocsárban. Ez a szál nagyon elviszi a történetet a misztikum felé.
Szépek a képek, az operatőr ügyesen mutatja be a békés világ és a tinikben dúló indulatok ellentétjét. Jó a zene, ha van egyáltalán, mert szinte észre se venni. A felnőtt szereplőknek sok lehetősége nincsen a villogásra, alig vannak a vásznon, talán a Gábort játszó Trill Zsolt az egyetlen aki játszik, sajnos az ő szerepe itt nagyon el lett rontva. Viszont a gyerekek mindannyian jók: egyszerűek, akik csodálkoznak az életre és annak viszontagságaira, mindezt nagyon természetesen. Mindannyian megérdemlik a dicséretet!
Mégis a film végén maradnak a kérdések. Azért ültem a vászon elé, hogy megismerjem az indítékokat, hogy megtudjam miért és hogyan jutnak el az önpusztítás gondolatához a fiatalok. De ezekre a kérdésekre sajnos nincsenek válaszok. Sopsits megmutat valamit. Néhány sorsot és történetet, melyek nem idilliek. Igen kérem, ez olyan valóság szagú dolog. De kérdezem én: melyikünk élete különb? Épp azt érzem fő gondnak, hogy míg mi még küzdöttünk, bizonyítani akartunk és mindeközben megtanultunk felelősséget vállalni, gyermekeinkből minden kihalt. Egy jóléti világban nőttek fel, ahol megvan mindenük, ahol különösebben semmiért sem kell megküzdeni, akkor vajon mitől ez a hatalmas világvége érzelem? Épp oly különös ez, mint tudni, hogy az öngyilkosságok számát tekintve a jóléti állam Svájc a listavezető évtizedek óta. De vajon miért???
Erre a kérdésre nem ad választ a film. Sőt, semmilyen kérdésre sem. Elmeséli a történetet és óvakodik attól, hogy válaszokat adjon vagy csak sugalljon. Pedig bennünk zakatolnak a kérdések: Miért kellett a Gábor Atya kontra Sebestyén misztikus vonalat belekeverni ebbe a drámába? Mi vezeti a gyerekeket? Hol van a határ, hol kezdődik a szülői és tanári felelősség? Ha már belekevertük a templomot, vajon az Egyház szerepe mi lehet vagy mi kéne, hogy legyen?
Ez egy nagyon kemény és nehéz téma. De sajnos napjaink valósága. Gyermekeink nem tudnak a jóléttel mit kezdeni, küzdeni viszont nem tanítjuk meg őket. S amíg értük küzdünk, nem vagyunk mellettük. A kapcsolat hiánya pedig az olyan végkifejlethez is vezethet, amit itt látunk… Sokkal, igen nagyon sokkal többet vártam ettől a filmtől. De csak azt tudom mondani, hogy feltesz olyan kérdéseket, melyek eddig is ismertek voltak. A válaszokat pedig valószínűleg nekünk kell megtalálni. Kár érte, ennyi tehetséges fiatallal nagyot is lehetett volna alkotni.
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 5 pont - Közepes
Rendező: Sopsits Árpád
Főszereplők: Trill Zsolt, Vilmányi Benett, Krikkay László, Csuja Imre, László Zsolt, Danyi Judit, Szakács Eszter, Létay Dóra, Kovács Lajos, Nagy Feró, Erőss Tamás, Vicsotka Anna, Mesés Gáspár, Magyar Tekla, Gáspár Sándor
Tizenéves magyar fiatalok, valahol egy kisvárosban, akik élnek, csak élnek, de egyre inkább a halálra vágynak és ez foglalkoztatja őket igazán, és egyre jobban… Sopsits Árpád nagyon nehéz témához nyúlt, és meg kell vallani, az elvárás is hatalmas volt vele szemben. Mert sajnos egyre többször látni és hallani ehhez hasonló történeteket hazánkban is. Ezért nagy az elvárás – bennem minden bizonnyal. Ehhez képest az eredmény kissé lesújtó: felületes és igazából semmit fel nem vállaló alkotás született.
Sopsits tinikről mesél. Akik élik kis életüket, és mindegyiknek megvan a maga baja. Persze, hogy senki sem él boldog családi életet kellemes körülmények között. Eddig jó is minden, hiszen az élet nem olyan egyszerű… A gyerekek Gábor Atyához járnak a templomba, de egyre több és keményebb kérdést tesznek fel, amire bizony nem kapnak megnyugtató válaszokat. („Ha Isten bennem él, meg én is, akkor ketten vagyunk bennem: Isten és én. De akkor miért érzem magam magányosnak…?”) Aztán feltűnik Sebestyén, a sánta és nagyon különös fiú, aki nincs sehol, nem tudjuk kicsoda, csak néha megjelenik. És mesél a fiataloknak: életről és halálról, pusztításról és a jogról, hogy minket illet a döntés. Megrázó és döbbenetes találkozások a fiatalok életében a halállal és annak arcaival. Aztán Sebestyén egy halott galambot támaszt fel, és ezzel már valami nagyon különös veszi a kezdetét. Rohannak az események, érezzük, hogy valami dráma van kialakulóban, és fáj, hogy nem tudjuk leállítani. A végkifejlet igazi dráma: két fiú közösen hajt végre öngyilkosságot, s egyikük húga talál rájuk… De a dráma igazi fájdalmát lerontja Gábor Atya és Sebestyén „küzdelme” a mocsárban. Ez a szál nagyon elviszi a történetet a misztikum felé.
Szépek a képek, az operatőr ügyesen mutatja be a békés világ és a tinikben dúló indulatok ellentétjét. Jó a zene, ha van egyáltalán, mert szinte észre se venni. A felnőtt szereplőknek sok lehetősége nincsen a villogásra, alig vannak a vásznon, talán a Gábort játszó Trill Zsolt az egyetlen aki játszik, sajnos az ő szerepe itt nagyon el lett rontva. Viszont a gyerekek mindannyian jók: egyszerűek, akik csodálkoznak az életre és annak viszontagságaira, mindezt nagyon természetesen. Mindannyian megérdemlik a dicséretet!
Mégis a film végén maradnak a kérdések. Azért ültem a vászon elé, hogy megismerjem az indítékokat, hogy megtudjam miért és hogyan jutnak el az önpusztítás gondolatához a fiatalok. De ezekre a kérdésekre sajnos nincsenek válaszok. Sopsits megmutat valamit. Néhány sorsot és történetet, melyek nem idilliek. Igen kérem, ez olyan valóság szagú dolog. De kérdezem én: melyikünk élete különb? Épp azt érzem fő gondnak, hogy míg mi még küzdöttünk, bizonyítani akartunk és mindeközben megtanultunk felelősséget vállalni, gyermekeinkből minden kihalt. Egy jóléti világban nőttek fel, ahol megvan mindenük, ahol különösebben semmiért sem kell megküzdeni, akkor vajon mitől ez a hatalmas világvége érzelem? Épp oly különös ez, mint tudni, hogy az öngyilkosságok számát tekintve a jóléti állam Svájc a listavezető évtizedek óta. De vajon miért???
Erre a kérdésre nem ad választ a film. Sőt, semmilyen kérdésre sem. Elmeséli a történetet és óvakodik attól, hogy válaszokat adjon vagy csak sugalljon. Pedig bennünk zakatolnak a kérdések: Miért kellett a Gábor Atya kontra Sebestyén misztikus vonalat belekeverni ebbe a drámába? Mi vezeti a gyerekeket? Hol van a határ, hol kezdődik a szülői és tanári felelősség? Ha már belekevertük a templomot, vajon az Egyház szerepe mi lehet vagy mi kéne, hogy legyen?
Ez egy nagyon kemény és nehéz téma. De sajnos napjaink valósága. Gyermekeink nem tudnak a jóléttel mit kezdeni, küzdeni viszont nem tanítjuk meg őket. S amíg értük küzdünk, nem vagyunk mellettük. A kapcsolat hiánya pedig az olyan végkifejlethez is vezethet, amit itt látunk… Sokkal, igen nagyon sokkal többet vártam ettől a filmtől. De csak azt tudom mondani, hogy feltesz olyan kérdéseket, melyek eddig is ismertek voltak. A válaszokat pedig valószínűleg nekünk kell megtalálni. Kár érte, ennyi tehetséges fiatallal nagyot is lehetett volna alkotni.
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 5 pont - Közepes
