2009. december 18., péntek

k i V Á L t S Á G

2009.12.15. – Karácsony 2009.

Mostan ünnepről álmodom. Mostan békéről, családi boldogságról, kipirult arccal csengő hangon kacagó gyermekekről álmodom. Mostan a készülődésről, a gyanta illatú fa díszbe öltöztetéséről, a gyertyák ünnepélyes meggyújtásáról álmodom. Mostan a diók ezüstre festéséről, a fahéj illatú sütemények forró sütőből való kiemelésének ceremóniájáról, a csengettyűszó halk melódiájáról álmodom… Álmodom, mert ember vagyok; álmodom, mert érző ember vagyok; álmodom, mert érzékeny érző ember vagyok. Álmodom, mert az álmok még megmaradtak, itt élnek köröttünk a gyertyaláng fényében, az ünnepi dalok emelkedett hangjaiban, a néma, de mégis oly sokat eláruló kézszorításokban, a hópihéket táncoltató jeges fuvallatban… Mostan ünnepről álmodom.
Válság van. Odakint válság van. Odakint megszorítás van, életszínvonal csökkenés van, visszaesés van, stagnálás van, odakint sok-sok érthetetlen és misztikus közgazdasági fogalom van, ami mind csak azt jelenti, hogy nehéz az élet. Nehéz kevesebbet költeni, nehéz nem pazarolni, nehéz tudatosan tervezni és nagyon nehéz takarékoskodni. Energiával, munkával, fizetéssel vagy csak költséggel. Nehéz, hogy nem ismernek el, nehéz, hogy nem becsülnek meg, nehéz, hogy kevesebbet érek. Kevesebbet érek? Vajon mit érek? És a bérek? Azok vajh mit mutatnak? Nehéz a bizonytalanság, nehéz a tehetetlenség, elpárolgott már a türelem, fáj a semmittevés, a sodródás az árral. Odakint válság van. Válság van.
Mostan szeretetről álmodom. Mikor nem azért gyűlünk a fa köré, mert így illik. Mikor egymás szemébe nézünk, mikor egymás kezének érintésétől nem viszolygunk, mikor szívből fakadunk mosolyra a vicceken, mikor értéke van a velem töltött időnek. Megterített asztal mellett, vagy kopár abrosznál, miért is számítana? Gyöngyöző pezsgővel vagy csak egy korty hűs vízzel, kinek is számítana? Mikor nem lényeg a külsőség, mikor nem akarunk mások lenni, mást mutatni, mikor szegre akaszthatjuk a hosszú év során viselt megszokott álarcokat… Mikor az ajándékozás örömét nem a zsúfolt plázákban töltött tolongás jelenti, mikor az ajándék értékét nem az ára fémjelzi, mikor a könnycsepp azt mondja: köszönöm. Mikor nem kell szándékot keresni az elhangzott szavak mögött, mikor nem kell indulatot palástolni, mikor tudunk csak egyszerűek és tisztán őszinték lenni… Mostan szeretetről álmodom.
Válság van. Idebent válság van. Lassan ködbe vesznek az egykor oly fontos értékek. A tisztelet. Tisztelet a szülők és idősek felé, tisztelet a gyengék és gyermekek felé, tisztelet a társ felé. A hűség. Hűség a barátokhoz, hűség az elvekhez, hűség önmagunkhoz. Hűség a hazához. Nagy szavak vagy mélyről előtörő őszinte vallomások? Értékek, melyekhez sírig hűek maradhatunk, vagy csak divatjamúlt bohóságok? A lényeg, amitől, és amiért élni érdemes vagy csak tovaillanó fellángolás? Elveszik a nép, kinek múltját elrabolják. S mi napról napra hagyjuk, hogy a múlt lassan homályba hulljon. Ki emlékszik még, miért adták vérüket csatában a híres ősök? Ki emlékszik még, miről zengtek a költők és dalnokok? Ki emlékszik még, miért áldozták életüket a hősök? Ki emlékszik még miért tekintettek büszkén a lencsébe furcsa ruhákban elődeink a megkopott régi fényképeken? Idebent válság van. Válság van.
Készülődik a tél, lassan hullanak alá az első hópelyhek. Csendes táncot járnak a jéghideg éjszakában, amint alászállnak a Mennyből, puhán érnek földet, s a végtelen fehérség lassan betölti a tájat. Jeges fényt szór a Hold. Megfagy minden, megbénul a világ, s a jótékony hó fátylat vet a múltra, eltakarja a bűnöket, lassan betemeti a fájdalmakat, a sértettséget, a fásultságot. Elvarázsolja a kies utcák piszkos valóságát, meséket sző körénk, legendákat, egykori vitézek hősi cselekedetinek emlékét. Hókirálynő jeges kezével takarítja ki világunkat s a szívem. Aztán megjelenik az Angyal. Kecses szárnyalása árnyékot vet a szikrázó hólepelre, könnyed mozdulatai nem hagynak nyomot a fizikai világban. Megismer, amint elsuhan mellettem, felém nyújtja kecses karját, hideg kékes arcán meleg mosollyal tekint rám. Emeld fel fejed! A számvetést elvégezted, okulj a hibákból, de feleslegesen ne ostorozd magad! Válságban a világ, válságban az Ember. Most számít a tiszta szív, most kell a megtisztuló lélek, most létfontosságú az akarat és most kell… Oh nagyon-nagyon kell… az igazi szeretet! Oly könnyű engedni a csüggedésnek, oly könnyű letérni a helyes útról, oly egyszerű félretenni az erényeket, s lám a világ látszólag csodálni fog. De vajon kinek a csodálata számít? Kitől nyersz hitet, kiből merítesz energiát? Kinek nyújtasz segítő kezet, kinek vagy biztos támasza? S mikor megszeppent gyermekek ijedt tekintete szemedbe fúródik, mit is látnak ott? Van hited? Van erőd? S mikor magadra maradsz csendes magányodban elmélyülve, mi lakozik a szívedben? Magabiztosság edzi lelked vagy kétely marcangol? Erőt sugárzol, vagy csak nyárfalevél módra remegsz? Válság van… Hideg és személytelen a világ, csodákkal telt a világ! Kegyetlen és célratörő az ember, érző szívű az ember! Gyötrően fájdalmas és magányos az élet, oly csodás pillanatokkal teli az élet! Üres és bizonytalan a lét, oly fenséges a lét! Annyira üres és fájóan csendes a magány, oly csodásan zsibong a lélek, mikor társra találsz! Jeges eső szemerkél és a hideg csontig hatol, szívünket melengeti a tudat, hogy szeretsz és szeretve vagy…
Válság van. Fárad az agyunk az állandó útkeresésben. Nem jut már elég idő kedves szavakra, nem marad energia gyengéd ölelésekre. Rohanunk, versenyzünk az idővel, lassítanánk a bolygót, keressük a titkot az egyetlen, a mindent megmagyarázó igazságot. A kies földre szegezzük fáradó tekintetünk, ahogy a múlt nyomait kutatjuk, ahelyett, hogy az égre emelnénk pillantásunk, s arcunkat fürdetnénk az éltető napsugárban... Pedig az igazság itt van köröttünk, benne élünk nap s nap után, itt zajlik minden, de a kegyetlen versengésben nem látjuk meg a nyilvánvalót. Pedig nem kéne, dehogy is kéne bölcsnek lenni, elég lenne csupán meghallani a Róka szavait a Kis Herceghez: „Az idő, amit a rózsádra vesztegettél, az teszi fontossá a rózsádat! És most már felelős vagy a rózsádért!”
KIVÁLTSÁG, hogy a döntés a mi kezünkben van.

Kívánom, hogy legyen igazi az ünnep! Áldott és békés a Karácsony, boldog és sikeres az Új Év!
Kívánom, hogy azon az Estén a gyertya lángjában lásd meg az Angyalt! Élj a kiváltsággal, és dönts, mire vesztegeted az időd!
Köszönöm a perceket, melyek nekem jutottak.
Őszinte tisztelettel és barátsággal:

Merlin

2009. december 17., csütörtök

Avatar


Színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 166 perc, 2009
Rendező: James Cameron
Főszereplők: Sam Worthington, Sigourney Weaver, Zoe Saldana, Stephen Lang, Giovanni Ribisi, Michelle Rodriguez


Vannak olyan rendezők, akik ontják a közepes filmeket. És vannak azok, akik ritkán alkotnak – de akkor nagyot. A többek közt a Titanicot is jegyző James Cameron épp 12 évig készült erre a filmre, mely készítése közben egyszerre a világ legdrágább filmje lett. Nos, az ítélet egyszerű: megérte! A pénz is, meg az idő is!

Maga a történet régi mese. A kapzsiságtól elvakult emberek tönkretették a Földet, most az űrt hódítják meg. Így kerülnek a Pandora bolygóra, ahol egy elképesztően értékes ásványt találnak. Csakhogy a Pandora bolygón élő őslakók, ugyan hasonlatosak az emberhez, mégis nagyon-nagyon mások. Mások a szokásaik, más az életvitelük és nagyon más a filozófiájuk. Ide érkezik meg Sully, az egykori tengerészgyalogos, aki egy korábbi harcban deréktól lebénult. Most egy különös eljárással egy helyi lénybe helyezik át, ez a közvetítő az Avatar. Feladata beépülni az őslakosok – a Na’vik - közé, ahol aztán fel kell derítsen minden titkot. Jutalma egy új láb lesz, ez a legjobb motiváció. Meg is kezdi munkáját, de persze a történet kicsit másképp alakul…

Egy tanulságos, ám igen régi mesét látunk. A mindent eltipró, hódító emberről, akiben nincsenek gátlások, és a létéért küzdő őslakosokról, akik közel állnak a természethez. Cameron kegyes velünk: a mese drámai bár, de azt sugallja: érdemes küzdeni. Persze a mosoly keserédes az arcunkon… Hiszen mi már bőven legyilkoltuk a Na’vikat… Amerikában rezervátumba zártuk őket, Afrikában gettóba költöztettük, és nagyon sok országban pedig erővel kitelepítettük, meggyaláztuk, kisemmiztük őket. Igen, ismerős ez a mese, csak épp a filmvásznon győzhetnek a jók. Az élet nem ilyen, de legalább a mesékben legyen hitünk… Mert ott győzhet a Jó, a Kisember, a szomszéd fia.

Amiben a világ megegyezik: Cameron filmtörténetet írt. Egy olyan elképesztő látványvilágot hozott létre, ami mindannyiunk álmait meghaladja. Megvalósít és megmutat egy olyan bolygót, amiről még csak álmodni sem tudtunk eddig. Kifelé menet azon töprengtem: ezután már egyetlen film sem lesz ugyanaz. Hiszen amikor a film képei túlszárnyalják a képzelet határait, akkor bizony csak egy kérdés marad: mi jöhet még?

A színészek jók, bár nem sokat látunk belőlük, hiszen végig a trükköket nézzük és elmélázunk a csodán. Tesszük mindezt pedig 3D-ben, ami elképesztően élővé varázsolja Pandorát… Sam Worthington ügyesen lavírozik az érzékeny zsoldos szerepében, bár a maszk alatt nem sokszor láthatjuk. Sigourney Weawer idős korában is nagyon jó, remekül hozza az idősödő tudós kőkemény figuráját. A Na’vikból, így Zoe Saldanából nem sokat látunk, ez persze azt jelenti, hogy remekelnek, na meg a sminkesek is. Stephan Lang a kemény és Giovanni Ribisi pedig a puha gonoszt alakítja, mindketten nagyon jók. Ki kell emelni a Trudit alakító Michelle Rodriguezt, aki valószínűleg sosem lép már ki a kőkemény női-macsó szerepből. Na ja, hiszen gyönyörű és nagyon jól áll neki. Persze Cameron sem tudta kihagyni a jelenetet, amikor egy szál fehér atlétában küzd… Hmmm…

Remek a zene, mert észre sem vettem. De ami mindent visz, az a látvány. Fényképészek, trükk mesterek, maszkosok – valószínűleg megnyerik az összes technikai Oszkár díjat, legalábbis remélem, mert megérdemlik. A 3D technika az eddigi kísérletek után ezzel a filmmel végleg átveszi az őt megillető helyet a mozi világában. Lélegzet visszafojtva ámulunk a csodán és észre sem vesszük, hogy közel három órás a film. Sőt, kivételesen azt kell mondanom, hogy nagyon jó a magyar szinkron is.

Kedves mese, nagyon jó sztori, pörgős akció, jó színészek – és egy elképesztően csodálatos látvány. Ezt a filmet sokszor kell megnézni. Már csak azért is, hogy megértsük a véresen komoly társadalmi kritikát, az üzenetet a Természet csodájáról és a Kollektív Tudat erejéről. Oh igen, amikor túl vagyunk a látvány adta csodálkozáson, akkor bizony bőven van min gondolkodni! Ahogy a mi korosztályunk nagy meséje volt a Star Wars, úgy egy generáció számára ez lesz az a film, amiről nagyon sokáig beszélnek majd. Ne legyünk restek sorban állni a jegyért, inkább örüljünk, hogy a filmtörténet egy ilyen fontos alkotását a bemutatáskor láthatjuk. Csodás film, mindenkinek meg kell nézni!
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 10 pont – Csoda!