2009. november 14., szombat

Az időutazó felesége



(The Time Traveler's Wife)
Színes, feliratos, amerikai romantikus dráma, 2009
Rendező: Robert Schwentke
Főszereplők: Eric Bana, Rachel McAdams, Ron Livingstone, Brooklynn Proulx

Miről is szól az élet? Mondhatunk szépeket, gyárthatunk komoly elméleteket, vagy hangoztathatunk fellengzős ötleteket – a valóság mégis egyszerű: a boldogság kereséséről. Keressük finoman, vagy kínban, vagy türelmesen, vagy ész nélkül, de mindannyian keressük. Hívjuk bár kék madárnak, édes életnek, vagy bármi másnak. A lényeg mégis az: erre törekszünk, ezért küzdünk. Aztán, ha elérjük, ha megéljük, ha részünk lesz benne végre, akkor minden percben attól rettegünk, hogy vajon meddig tart még, mikor ér véget. Ennyit a félelmekről… Számomra erről szólt ez a film.

Van a fiú, aki akaratától függetlenül utazik az időben. Minden átmenet nélkül felbukkan valahol, aztán újra nyoma vész. És van a lány, aki először gyermekként találkozik vele, majd időről időre újra és újra, s a találkozások alatt menthetetlenül beleszeret a különös idegenbe. Aztán sok évvel később újra találkoznak, lángol a szerelem, esküvő lesz és gyermeket szeretnének, mindezt pedig úgy, hogy a fiú rendszeresen köddé válik. De a lány csak vár rendületlenül, s az élet csodás pillanatait együtt élik át, bár ebből kevés jut nekik. De aki a múltban és jövőben kalandozik, az bizony ismeri a sorsát, így a Henry pontosan tisztában van vele, mikor szakad vége a csodának. Mert a halál természetes, de ismerni az időpontját… ez valóban kihívás.

Rachel McAdams csodaszép és türelmes, nagyon hiteles a játéka. Eric Bana pedig percenként váltogatva korát játszik végig – finoman és érzékenyen. Ki kell emelni a gyermekszereplőket is: nagyon jók! Szép a fényképezés, lágyak a színek és remek a romantikus aláfestő zene. Remek a vágás, a mozaikokból lassan áll össze a kép, s ahogy a szereplők, úgy mi is lépésről lépésre ismerjük meg a történetet.

Ez egy nagyon szép romantikus film. Aki nyitott arra, hogy a képtelen utazgatást tényként fogadja, annak egy kedves, nagyon tanulságos mozi ez a boldogság kereséséről és félelmeinkről. Aki erre nem nyitott, az úgysem érti, hogy mitől könnyeznek a nézők, csak egy romantikus maszlagot lát, aki ezt érzi, az inkább nézzen egy másik filmet.

Kellemes és kedves alkotás az emberi lélekről, nagyon szépen elmesélve. Igazi összebújós film!
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 7 pont – Nagyon jó

2012


Színes, magyarul beszélő, amerikai-kanadai filmdráma, 2009
Rendező: Roland Emmerich
Főszereplők: John Cusack, Thandie Newton, Amanda Peet, Oliver Platt, Woody Harrelson, Chiwetel Ejiofor, Danny Glover

Rendkívül látványos katasztrófa film, ebben a műfajban régen láttunk ilyen színvonalas alkotást… A történet egyszerű: már a Maják is megjósolták, hogy 2012-ben eljön a világ vége. És igazuk lett…

Kicsit naiv, ámbár nagyon okos tudósok már 2009-ben rájöttek, hogy közeleg a vég. Erre a világ kormányai titokban hatalmas munkába kezdtek. Aztán amikor közeleg az utolsó nap, kiderül minden. Hatalmas hajókat építettek, hogy mentsék az emberiség és az élővilág színe-javát. Persze nem ennyire egyszerű, mert kiderül, hogy az utasok nem génjeik tisztaságával, hanem fejenként 1 milliárd €uro befizetésével tettek szert jegyükre. Na ja, mondja a kormány cinikus képviselője, a magántőke bevonása nélkül esély sem lett volna a küldetés sikerére…

A film nagyszabású, remek a fényképezés és a zene, az effektek pedig tökéletesek. Esélyünk sincs, hogy felismerjük, meddig tart a valóság és hol jön az animáció. Hiába, a technika ma már szinte mindenre képes. Így aztán a film végig pergő és izgalmas. Indokolt a korhatár, gyerekeknek ez már sok lehet. Főleg azért, mert valljuk be: mindez akár – pont így – igaz is lehet… Ez pedig valóban félelmetes.

A színészek jók, az alakítások hitelesek, kivételesen senki sem esik heroikus túlzásokba. Épp attól értékes alkotás, hogy mindenki igazán emberi… Cusack nem hős, csak egy apa, és ez nagyon jól áll neki. Ki kell emelni Woody Harrelson kicsit őrült figuráját, zseniális, mint mindig. És persze Thandie Newton is brillírozik: ez a nő olyan szép, hogy az még egy katasztrófa közepén is lélegzetelállító… kicsit féltem Ejiofor szerepeltetésétől, hiszen mindenki a Galaxis stopposára emlékszik majd, de jól hozza az idealista tudós szerepét, így aztán az első perc után fel sem merül ez a gondolat.

Természetesen a mozi amerikai, tehát nem maradhat ki az európaiak szurkálása, a vicces beszólások az orosz Nagy Medvére, és persze az önfeláldozó amerikai elnök sem. De ezektől a szokványos kisiklásoktól eltekintve a film igazán nézhető és élvezhető. Olyannyira, hogy a 158 perces játékidő fel sem tűnik, ez pedig nagy szó! Az igazi kérdést pedig nekünk kell megválaszolni: vajon egy ilyen katasztrófa közben az emberség vagy az állati ösztönök kerekednek fel bennünk? Ezen gondolkozzon el mindenki…

Hosszú, de annál látványosabb, izgalmakban bővelkedő film. Érdemes megnézni!
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 7 pont – Nagyon jó

2009. november 12., csütörtök

Mai mese a Leánykáról, az Oroszlánról és a Nagy Elefántról

2004.11.16. MÜTFI - A Tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának diákújsága

„Papa, hogy megy be az a nagy elefánt az oroszlán barlangjába…?” Szőke haját hatalmas copfba fonták, égszínkék masni leng nyári szellőben a búzaszín fürtök között. Hófehér bőrű arcocskáján pajkos mosoly bujkál, még a szeplők is vigyorognak, ahogy ártatlan arccal áll a padon üldögélő nagypapával szemben. Még gyermek annak minden tisztaságával, ártatlanságával. S ahogy gyönyörködünk az angyali mosolyban, érezzük, hogy rohan az idő, csak pár év, és kirepül majd, elmegy és beiratkozik, s egy napon majd főiskolás hölgy lesz, amolyan süldő, tűzről pattant igazi égetnivaló boszorka, ártatlan teremtmény, férfiszívek rabul ejtője. S mi izgulunk majd érte, ahogy egy másik városban önálló életet kezd. Nem lesz edzett, nem készül fel a társas kapcsolatokra, hiszen nincsenek már úttörők, nincsenek még cserkészek, nem divat az építő tábor, és talán nyári munkát sem kell vállalnia. Hiszen azért vagyunk, robotolunk, hogy legalább nekik jobb legyen és szebb. A nyári nap sugára strandon érje angyalkámat, ne dobozolás, irodai munka vagy szörpgyári futószalag mellett. Bezzeg az én időmben, igen, mikor még ló húzta a villamost, s a telefon zsinórral lógott ki a falból, mikor az emberek beszélgettek a kerítésnél… Így aztán érezzük, gyengécske még. Új környezet, új kihívások, új világ. Szép új világ. S vajon kire is számíthat? Nyálcsorgató fiúk hadára rögtön a gólyatáborban, harcos szellemű oktatókra a katedra túloldalán, megértő kolesztársakra, vagy diákszervezetek lelkes aktivistáira? Beilleszkedés, elfogadás, megtapasztalás. A híres 3T: tűr – tilt – támogat. Idebent a dohos falak között új értelmet nyernek a régi jelszavak. S vajon kik a hangadók, kik mutatják az értéket, kikhez igazítjuk a színvonalat? Ki a jó tanár? Ki a tanár, ki a tanító, ki a mester, ki a példakép? Legyen mondjuk jelen, józan-higgadt felkészültséggel, előadóművészi ambíciókkal, mert nem elég tudni, de át is kell adni a tudást? Legyen naprakész, vagy bohó művész lélek? Igen, egyesektől már az is szép, ha időben megjelennek, míg mások remek szakemberek, de valahogy nem jön át a mondanivaló, a híd túl messze van. Oh, igen, vannak példaképek, kiknek helyén az értékrendje, helyén az esze és szíve, s mentorként mutatnak utat a félhomályban tapogatózó hallgatónak. Mint mikor tejfehér köd telepszik a városra, s a jóságos Turulmadár eltűnik a sűrű masszában. Tudjuk, hogy ott van, kitárt szárnnyal óvja a városka ifjúságát, de nem látjuk, nem érintjük, csak a tudat, hogy ott van, na, az ad biztonságot. Ilyen lenne a kiváló pedagógus? Arisztotelész így írt: „Azok vagyunk, amit rendszeresen cselekszünk. A kiválóság tehát nem tett, hanem szokás.” S vajon ki a jó társ? Szoba, koli, évfolyam vagy bármilyen más? Akire számítani lehet, aki nem adja tovább, aki motivál és felemel, vagy egyszerűen csak ott van és tölt még egyet? Az igaz barát, aki ismer valójában, és éppen ezért szeret? Lehet-e igazi egy múló barátság, ahogy az Élet tengerén parányi hajóinkat egymás mellé sodorta a magasságos ég? Lehet-e őszinte, lehet-e tartós? Pletykálkodás, mindennapok mérge megrontja-e szépnek tűnő mosolyunkat? Joseph Montagu mondta: „Nem attól kap az ember gyomorfekélyt, amit eszik, hanem attól, amit nyel..” Mindennapok küzdelmei vajon mit jelentenek? Kihívás-e az élet? Vajon ki az értékesebb: a hallgató, kinek orcáját annyira unták otthon, hogy inkább befizették a fősulira, aztán csak tengődik év-év, szemeszter-szemeszter után? Lassan forog az idő kereke, 8 vagy 16 félév, ugyan kit érdekel, vad az élet, vad a lány, vad az orzó, kell-e több ennél, ugyan ki gondol a függvényderiválásra a második szippantás után? Sirály, király, karaj és egyéb túlvilági jelzők, Grétsi tanár úr csuklik, másnapos a gondolat. Hiánya. Vagy ő az értékes, aki nem élősködik, aki dolgozik keményen, mert nem akarja a családot pumpolni, árut tölt föl esténként és hétvégén Tesco gazdaságos kivitelben, pénztáros vagy felszolgáló, aki csak fáradtan mosolyog, mert mindig rohan? Tanulás-munka-tanulás-munka-vizsga – így tűnik tova a múló pillanat. Élvezet egy jó beszélgetés, fáradtan a műszak után a zuhanyzóban állva, egy kedves vendég mosolya, a tudat, hogy eltartom magam… Hemingway szerint: „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék. Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni nem lehet soha.” S a diákélet, az vajon mit takar? Csapatmunka, részvétel, együtt egymásért és arccal a vasút felé? Vagy csak kimértem elmegyünk, na akkor most mutassa be kérem a művészetét? Vagy el sem megyünk, azt sem tudtam, mi van, csak ülök itt az albiban, ahogy lemegy a nap, szikrázó sugarát ontja felém a mágikus doboz. Barbara, dumáljuk meg, aztán adjunk egyet a kultúrának, Moncsi, Balcsi s valahány név a naptárban, visszajövök hozzátok. Sőt, inkább el sem megyek. Te se menj el. Meg az se, aki csinálja, ezt kívánom szívből, mert aztán csak a gond lesz megint. S ha kimaradsz, lemaradsz, de nem gond, küzdjenek meg a lelkes aktivisták a figyelmedért. Mert a múltkor sem volt nagy durranás, nem volt olyan jó, csak ténferegtünk, inkább ne csináljunk semmit, akkor biztosan nem kell széket pakolni a végén. Az ősi közmondás így tartja: „Ha nincs tehén, tiszta az istálló.” Kérdezem én, akkor most mit is szeretnénk? Vegytiszta istállót, ahol a földről is csipegethetsz, vagy inkább tehénkét szeretnél? Feketét, fehéret, tarkát? Kicsit sovány, kicsit furcsán bőg, kicsit savanyú tán – de legalább a miénk. Lehet futtatni eszmét, vagy agarat, megvitatni a nagy elméleti kérdéseket. Vagy csak inkább eljönni Kultúr Estre, Csá Showra, Gólyabálra, filmklubra és megannyi rendezvényre. Nem azért, mert olyan tökéletes, és amikor kikapcsolódom, szinte a szférák zenéjét hallgatom, érzem, amint pajkos nimfák forró lehelete borzongatja tarkóm… Nem. Egyszerűen csak azért, mert van. Érted. Neked. És nem gondolkodni kell, csak benne lenni. Az életben. A közösség életében. Ahogy H. Ross Perot mondta: „Ha kígyót látsz, csak öld meg. Ne hívj össze kígyó-ügyi bizottságot.” Megannyi kérdés, megannyi dilemma. Megannyi megválaszolatlan probléma, megoldatlan kihívás. Ott áll majd szegényke egyedül, és dönteni kell. Naponta, óránként, percenként. Nem lesz anyu, aki súg, nem lesz apu, aki megmondja, nem lesznek a törzs vénjei bölcs útmutatással. Kesze-kusza viszonyok, állandóan változó körülmények és emberek. Élünk, félünk és néha vélünk, de végül mindig remélünk. Aztán a döntés, s csak a sors a megmondhatója, hogy vajon így volt-e helyes, vagy lehetett volna jobb is. Bezzeg, ha a Hufnágel Pistihez mentem volna. S mi nem leszünk ott, hogy levegyük válláról a terhet. Csak a régi Roger Waters dal erőt adó sorait dúdolgathatja: „Each small candle, lights a corner of the Dark.” Ezt a harcot egyedül kell majd megvívnia. Ez a harc az Élet. Élet ez? Persze, mindez még arrébb van kicsit. Most csak áll ott ártatlan arccal, pajkos mosollyal a padon üldögélő nagypapával szemben, és az egyetlen, az igazán fontos kérdést kacagva súgja: „Papa, hogy megy be az a nagy elefánt az oroszlán barlangjába…”

Merlin

Calico Jack Étterem és Pub


Cím: H-4026. Debrecen, Bem tér 15.
Asztalfoglalás: (+36) 52-455-999
Honlap: www.calicojackpub.hu
Látogatás: 2009.11.06


1. Külcsín: Debrecenben a nagyerdő felé vezető úton, de még a belvárosi részen található a Calico Jack kapitány egykori hajójából készült étterem. Messziről feltűnő az épület, ami valóban úgy néz ki, mintha a két szomszédos ház közé orral előre beállt volna egy hajó. Igazodik ehhez a teljes design, hiszen a kényelmes kerthelységen keresztülvágni is csak a hajóhídon lehet, így juthatunk be a hajó tatján át az ízek házába… A parkolás ingyenes, de nem feltétlenül egyszerű, mert csak egy sávban lehetséges a forgalmas út mentén.

2. Belbecs: Az épület teljes belső tere igazodik a nagy meséhez. Itt tökéletesen úgy érezhetjük magunkat, mint ama bizonyos hajó gyomrában egykoron. Igazodnak a bútorok, a dekoráció, a világítás, de még az étlap is. A designer remek munkát végzett: nem giccses, de nagyon jó hangulatú az egész hely, tetszik a sok apró hajós kütyü a falakon.

3. Étkek: A választék pazar. Különleges ételek sora vár ránk, ráadásul az étkek nevei is igazodnak a kalóz meséhez. Szerencsére van magyarázat mindenhol. Jópofa és ötletes. Az adagok hatalmasak, az ízek csodálatosak. Hagyományos és extra ételek egyaránt találhatók a választékban, és épp ez okozza az igazi nehézséget: nagyon nehéz választani. Végül a pepperónis-fetás steak mellett döntöttem, isteni volt. Porhanyós hús, harmonikus ízek. Ki kell emelnem a fahéjas tejfölben fuldokló túrógombócokat, amelyek méltóan zárták le a lakomát.

4. Italok: A megszokott nedűk mellett rendkívül széles a koktél és a bor választék, minden fajta ételhez megtaláljuk azt, ami a legjobban illik oda.

5. Szerviz: Profi csapat, udvarias kiszolgálás. Még az est csúcspontján, mikor pedig minden asztalnál ültek, sem kellett sokat várni.

6. Árak: Felső-közép kategóriás árakat találunk, de az ár-érték arány szinte verhetetlen.

7. Értékelés: Remek környezetben, rendkívül udvarias csapattal találkoztunk – ismét, hiszen sok éve járunk már vissza ebbe az étterembe, ahol sosem adják alább és mindig biztosak lehetünk a profi kiszolgálásban. Az egyik legjobb konyha van itt országos viszonylatban, bár tény, hogy nem sokan tudják végig enni az ebédet vagy vacsorát… Érdemes asztalt foglalni, mert a remek hely jól ismert, így szinte mindig teltház van. Megérdemelten! Legyen üzleti ebéd, baráti kajálás vagy randevú, a hely mindenre alkalmas, tiszta szívből ajánlom!

Értékelés: 1 (Borzalom) - 10 (Mennyei!) skálán: 10 pont – Mennyei!

Páros mellékhatás


(Couples Retreat)

Színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 2009
Rendező: Peter Billingsley

Főszereplők: Vince Vaughn, Kristin Davis, Jason Bateman, Kristen Bell, Malin Akerman, Jon Favreau, Kali Hawk, Faizon Love, Jean Reno

Időnként jön egy film, amelyben sztárok garmadája játszik. Olyankor az eredmény vagy nagyon jó, vagy nagyon gáz – most épp az utóbbi. Vince Vaughn a korábban kellemes komikus most nemcsak főszereplője, de írója is a történetnek. Na jó, a történet talán túlzás…

Adott 4 pár. (Mivel a film nem rekord hosszúságú, így már biztosak lehetünk benne, hogy csak egy oltári keveredés lesz, nem éppen 4 szépen kibontott sztori…) Egyikük a válás szélén áll. (Mekkora meglepetés, hogy szinte mindegyik, csak nem mindenki ismeri be…) Ezért elutaznak az Éden szigetre, ahol pár-terápián vesznek részt. (Na jó, a sziget valóban a Paradicsomot juttatja eszünkbe…) Persze van egy csavar: ha 4 pár utazik, akkor kedvező az ár (egészen pontosan megfizethető), így aztán utazik az egész brancs. Ahol persze kiderül, hogy mindenkinek kötelező a terápia, hiába is küzdenek ellene.

Nem is tudom… Lehetne egy rakás komoly szituáció, vagy néhány jó poén. De nincs. Van viszont unalom dögivel, és néha-néha egy nevetés. Előbb még csak mosolygunk valahogy, de a vége felé már egészen idióta kinyilatkoztatásokat hallhatunk a párkapcsolatokról… Aztán eljutunk oda, hogy már fáj a butaság és a hiteltelen hegyi beszédek sora…

A táj gyönyörű, a zene semmitmondó, a szereplők egyszerűen unalmasak. Kivéve tán Jean Renot, aki remekül hozza az idióta mágus szerepét… Ennél többet meg nem is tudok mondani erről a moziról. Az idei évben annyi zseniális vígjátékot láthattunk, hogy ennek a filmnek szinte világít a középszerűsége…

Egyszer azért meg lehet nézni…

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 5 pont - Közepes