Almanya - A török paradicsom

(Almanya – Wilkommen in Deutschland)

Színes, fekete-fehér, feliratos, német vígjáték, 97 perc, 2011

Rendező: Yasemin Samdereli

Főszereplők: Rafael Koussouris, Fahri Ögün Yardim, Demet Gül, Vedat Erincin, Lilay Huser, Denis Moschitto, Petra Schmidt-Schaller, Aylin Tezel

Ez egy szívbemarkolóan szép film arról a világról, melyben élünk. Sajnos azért, mert török, és semmitmondó a címe, valószínűleg nagyon kevesen fogják megnézni, pedig mindenkinek látni kéne, mert ennyi szeretetet, ennyi szépséget egy filmben régen láttam… Még egy megjegyzés a címhez: agyon kéne lőni azt, aki fordította, mert így épp a lényeg marad le. Pont azt nem adja vissza a cím, amiről a film szól. Pedig az eredeti éppen remek volt. Vajon miért van az, hogy valami senkiházi nullaértékű magyar hivatalnok átcímezhet egy ilyen alkotást??? Mikor szabadulunk meg végre az ilyen ártó szellemektől…?!

Ez a mese a Yilmaz családról szól. Annak is legifjabb tagja, a 6 éves Cenk ismerkedik meg a család eredetével, tagjaival. A nagyapa, Hüseyn 45 éve jött dolgozni Németországba, nem sokkal később maga után hozta feleségét és három gyermekét. Az évek múltak, és mára már felcseperedett a következő generáció is, akik még sosem jártak Törökországban. A kis Cenk teszi fel a sokat ismételt kérdést: „Akkor mi most németek vagyunk, vagy törökök?” És a választ a család tagjai vérmérsékletük és helyzetük szerint másképp adják meg… A nagyapa ezért meglepi családját: házat vásárolt az egykori hazában, ahová az egész család együtt utazik el… Némi ellenállás után felkerekedik a nagycsalád, melynek minden tagja magával hozza problémáját a nagy utazásra. Akkor még nem is sejtik, micsoda út áll előttük…

A Samdereli nővérek alkotása remek. Értékei igen sokszínűek: időszerű, történelmi és mélyen humánus. Időszerű, mert a hová tartozás napjaink etnikailag igen csak kevert világában sok-sok embert érint. Márpedig ez a film nem élezi a hagyományos német-török ellentétet, hanem épp arról szól, hogy mindannyian emberek vagyunk. Hitünkkel, hiedelmeinkkel és a valósággal együtt… Történelmi, mert egy olyan korról mesél, mely közelmúltunk része. Bepillantást enged általunk kevésbé ismert kultúrák életébe, mindennapjaiba… Végül nagyon mélyen humánus. Mert minden nehézségről és konfliktusról képes humorral és mély szeretettel beszélni.

Nagyon szép a fényképezés. Ahogy folyamatosan váltogatjuk az idő síkokat a múlt és jelen között, változnak a színek, és Canan meséje a család történetéről megjelenik a kisfiú előtt. Szép a zene és az egész mű hangulata nagyon emberi.

A színészek nálunk ismeretlenek, de mind a gyermekek, mind a felnőttek remekül hozzák a figurájukat. Itt senki sem mesterkélt, mindenki természetes, mintha valóban éppen bepillantanánk a nagycsalád életébe… Ez az igazi tehetség.

Igazi élmény ez a film. Legtöbbször nagyon szórakoztató, jókat lehet nevetni rajta. Máskor elgondolkodtató… A temetési jelenet pedig egészen szívbemarkoló. Ahogy a kisfiú képzeletében együtt látjuk a szereplők idős és fiatalkori alakjait, az valóban megható…

Igen. Ez a film az, amiért az embernek érdemes moziba járni. Kár, hogy ezt csak kevesen fogják megtapasztalni…

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 9 pont - Emlékezetes

Életrevalók

(Intouchables)

Színes, feliratos, francia vígjáték, 112 perc, 2011

Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

Főszereplők: Francois Cluzet, Omar Sy, Anne Le Ny, Audrey Fleurot, Clotilde Mollet, Alba Gaia Kraghede Bellugi, Cyril Mendy, Christian Ameri

Philippe nyomorék. Ejtőernyőzés közben sérült meg, egykori extrém sportoló élete már a múlt, ma nyaktól lefelé teljesen béna. Egyetlen szerencséje, hogy rendkívül gazdag, így nagyszámú személyzet gondoskodik róla. Driss ezzel szemben egy csóró nigger, aki épp most szabadult a börtönből, ahol rablásért ült. Tulajdonképpen csak véletlen, hogy találkoznak, mégis mindkettejük számára új élet kezdődik…

Eric Toledano és Olivier Nakache elképesztően jó filmet csinált. Remekül ütköztetik a két világot, a francia arisztokrácia csillogását és a bevándorlók lakótelepi életét. Nem ítélnek, nem minősítenek, csak megmutatják a különbségeket, ráadásul remekül használják ki a helyzetből adódó komikumban rejlő lehetőségeket. Tulajdonképpen végig lehet nevetni a filmet, pedig drámaian komoly témákról esik szó. A mozi nagy előnye, hogy megmutatja, hogyan lehet felül emelkedni mindennapi kínjainkon, ha már segíteni úgysem tudunk rajta. A rendezők fő értéke, hogy jól megtalálják az egyensúlyt a már vicces, de még nem gonosz határán.

Gyönyörű a fényképezés, és kimagaslóan jó a zene. A csendes zongora futamok egyes jeleneteknél csaknem életre kelnek. Rendkívül igényes munka.

A történet biztos alapokon nyugszik a két főszereplő vállán. Francois Cluzet játéka erősen korlátozott, hiszen csak az arca mozoghat, mégis remek teljesítményt nyújt. Olyan mély érzéseket közvetít, melyet nem sokan tudnának utánozni… Omar Sy pedig méltó partnere. Tökéletesen az ellentéte, kicsit hibbant, de tökéletesen erre a szerepre termett. Végre egy amerikai sallangoktól és túlzott gesztikulálástól mentes színész, aki tökéletesen hiteles a szerepében. A többiek pedig remekül teremtenek játékteret a két főszereplőnek.

Nagyon mély érzelmekről szól ez a film, igen könnyed stílusban. Humoros, igazán elgondolkodtató és valóban sokat lehet tanulni belőle. Mindenkinek látni kéne! Mielőtt pedig elfelejteném: ez egy igaz történet, az utolsó pillanatban megjelennek az eredeti szereplők is… Így pedig még jobban elgondolkodtató az egész történet!

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 9 pont - Emlékezetes

Az élet fája

(The Tree of Life)

Színes, feliratos, amerikai filmdráma, 139 perc, 2011

Rendező: Terrence Malick

Főszereplők: Brad Pitt, Sean Penn, Jessica Chastain, Fiona Shaw, Joanna Going, Kimberly Whalen, Michael Showers, Bryce Boudoin

Úgy gondoltam, a 2012 nehéz év lesz, így próbáltam egy olyan filmet választani idei elsőnek, amely a könnyed szórakoztatáson túl is nyújt valamit. Nos, ez sikerült. Olyannyira, hogy elsöprő 10 pontot érdemlő alkotás ez, melyet azonban a tegnap megírt összefoglalóban meg sem lehetett volna jelentetni, mivel ez a film annyira különbözik minden mástól, amit eddig láttam…

Valahol nyomokban fellelhető egy történet. Egy kissé megfáradt idősödő építész visszatekint gyermekkorára. Öccse nagyon korán halt meg (a filmben ki sem derül, hogy hogyan és miért), a történet mottója pedig, hogy a halott testvérének és édesanyjának köszönheti hitét. Előbb csak képeket látunk, melyek talán a teremtést szimbolizálják, azután jönnek furcsa jelenetek, melyekben megismerjük a kisvárosi amerikai család életét. Látjuk a szigorú apát, akit néha megölni szeretne gyermeke, máskor felismeri, hogy épp őrá hasonlít. Nehéz a történetet összerakni, mert nem mesét látunk, csak laza jelenetek sorakoznak egymás után. Nagyon kevés a beszéd maga, a jelentekben alig hallunk szavakat. A gondolatokat egyes szereplők monológjaiból és Bibliai idézetekből áll csak, ezekből kell összeraknunk a teljes valóságot. Ez pedig elképesztő nehéz. Látjuk a kamaszodó fiatalok világát, a reménykedő majd elbukó szülők valóságát, és néhol csak utalásokból tudunk meg olyan eseményeket, melyek erősen befolyásolják a szereplők érzelmi világát.

Terrence Malick írta és rendezte a filmet. Elképesztő képi világot teremtett, igen merész vállalkozás ennyire kevés szóval operálni, csak képekkel és zenével elmondani mindent. Jómagam eléggé szimbolikus gondolkozásúnak tartom, szeretem a kép-, és jelképrendszereket, de ebben a filmben ez egy olyan elképesztően erős világ, amelyet nem biztos, hogy mindig sikerült megértenem. Sokszor meg kell nézni és sokat kell gondolkodni ahhoz, hogy ezek a képek értelmet nyerjenek. A maga nemében valóban páratlan ez az alkotás. A képekhez nyilván szükség van a zenére is egy ilyen történetben. A betétek főleg magasztos komolyzenei bejátszások, amelyek folyamatosan magasan tartják a nézők adrenalin szintjét. Ez az erős kép és remek zenei világ pedig minden nézőnek mélyen a zsigereibe hatol, az garantált!

Végül ne feledkezzünk meg a színészekről. Brad Pitt a mélyen vallásos, ugyanakkor elnyomott vágyaiban vergődő apaként egyszerűen lenyűgöző. Színész óriás – erről itt teljes mértékben megbizonyosodhatunk. Jessica Chastain az anya szerepében épp az ellentéte: csendes, érzésekkel teli és furcsán szép arcán elképesztő érzéseket tud megjeleníteni. Sean Penn csupán néhány percig játszik, de ismerjük el, ez nem az első ilyen filmje, ismét remek ötlet volt őt választani. Kiemelést érdemelnek a gyerekek, akik tulajdonképpen a legtöbbet játszanak. Ártatlanok, szemükben ott a világ…

Erről szól ez a film. Emberekről, érzelmekről, hitről, lelki békéről. Mindenkinek arról, amit látni akar vagy hajlandó. De vigyázat: nagyon nehezen kódolható, igen súlyos alkotás. Nem egy könnyed péntek esti film… Felkészült ínyenceknek remek szórakozás, a többiek ne próbálkozzanak…

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 10 pont – Csoda!