Átlagos élet

2010.12.26. – Karácsony 2010.

„What makes you different from anyone in here?
What makes you stand out from the crowd?
What makes your mother so proud of you?
What makes us worship at your ground?”

(Amy MacDonald: Ordinary Life)

Dermesztő a hideg, belém mar még így az üvegen át is. Csendes az éjszaka, a kutyák sem nyüszítenek, elrejtőzött mindenki a rémséges fagy elől. Csendesen hullnak alá a jeges hópihék. Mindent beborít a fehérség, teljességgel eltakar: álmokat, valóságot, indulatot, szeretetet és vágyat, jeges kézzel markol jót és rosszat, egyformán elrejt mindent a szemek elől. S nyomában nem marad más csak a jeges-kéken csillogó takaró, melynek szépsége vonz, ártatlanságát oly könnyű megkívánni, de érintése akár halálos is lehet. Utazó vagyok, csendes és magányos, s most hálásan imát mormolok, hogy fedél van felettem, s ezt az éjszakát legalább sikerül túlélnem. Állok az ablakban, csendesen bámulom a sötétben táncoló pihéket. Álltam már itt, néztem már őket, s most, íme - ismét itt vagyok. Mintha semmi sem változna, mintha megint minden kezdődne elölről, s csak esik a hó, aztán az áldott Nap süt majd, virágba borul a táj, majd sárgás-vörösbe hajlik, s hipp-hopp újra téli álom borul a világra. Az ablakban illatos fenyőág, rajta apró gyertyák. Lassan meggyújtom az elsőt: az öröm perceiért. Mert ez egy kemény év volt. De még itt vagyunk, mert összetartunk és van erőnk mosolyogni. Hiszen babák születtek és fognak jövőre is, legények értek meg a szalagjuk felavatására, voltak nagy bulik szabadtéren és kocsmában, vetítettek mozik- 120 estén bűvölt el a filmek világa. Koncerteken is csápoltunk, elvarázsolt a muzsika hangja, és az elképesztő látvány. Volt válság, meg lángos, nehéz percek és vidám esték, klassz színházi élmények és borzasztó időjárás. Bőrig áztunk, meg még beljebb is talán, bandukoltunk haza reggel, aztán egyszerre csak megint iskolapadban találtam magam... Fényképeztem tündéri mosolyú lányokat, átöleltem a szenvedőt, némán búcsúztam a távozótól. Szívem melengette társra lelt barátok harsány kacagása, s ilyenkor a magány is enyhített fullasztó szorításán. Voltak fennkölt párbeszédek, összecsukló nyelvvel elmélázott igazságok, a pityókás ember őszintesége. Mert ez egy kemény év volt. A kis láng lassan erőre kap, csendesen táncol a sötét szobában, szikrázva köszönti a kintről beszűrődő Holdfényt. Lassan meggyújtom a másodikat: az elveszett barátokért. „S mert rövid az Élet, hát miért ne fájjon…” Dolgoztunk, dolgoztunk, dolgoztunk.... Mert szeretünk, mert kell, mert ez a szokás… Dolgoztunk, dolgoztunk, dolgoztunk. Egy kicsivel többért, egy kicsivel jobbért, mert mindig volt hová tovább lépni keresve csak az elégedettség határát… „Kés a szó a balga nép kezében”, csalódtunk emberekben elvesztek barátságok, s csak néztem fáradtan, mint egykor a hírhedt/híres császár: Te is fiam…? Kicsit kiürült a világ, kicsit meghalt a táj, de ahogy az orkán átrendezi a képet, szívünk is kilöki majd a szálkát. Elvesztek barátok, de jönnek mások és mikor gyertyát gyújtunk majd holnap, lesz kire szeretettel gondolni. Ez fontos. Ez a fontos. Csak ez. Istenem, bocsáss meg nekik… Immár két lángocska táncol, mozgásuk oly szép, szemem nem engedi a meleg csóva, csak nézem a két kis fénypontot, ahogy a Nagy Kékség előtt törnek az Ég felé… Aztán lassan meggyújtom a harmadikat is: a jövő reményeiért. Vajon mit hoz a holnap? Lesznek újabb viharok, vagy szélcsend telepszik a víztükörre? E honban vagy a Nagyvilág egy másik szegletében lesz majd a következő fejezet? Egészség vagy betegség, öröm vagy szomorúság, siker vagy küszködés lesz-e osztályrészem? Nyújt felém mentő kezet valaki, vagy lesz-e, ki elfogadja felajánlott karom? Mert a kérdés igazából egyszerű: Mit érek? Valóban, mitől vagyok más, vagy különb vagyok-e egyáltalán? Kiemelkedem-e vajon a tömegből? Vagy csak egy vagyok a szürke masszából? Ki vagyok vajon? S ki vagy Te? Merengve nézem csodaszép szemed, tenyerembe zárom bársonypuha ujjaid. Kicsit féltelek. Nem is kicsit. Merre jársz, mondd, hová vezet utad? Nincs válasz a kérdésekre. Az Idő csak, a mindent megoldó, a mindenre választ adó, a kiszámíthatatlan Idő lesz majd, ki válaszokat ad, a könyörtelen Döntőbíró. Fáradtan nézem a hófehér fagyot, a kis lángocskák didergő táncát, s Rád gondolok. Boldog vagy?

Kívánom, hogy Igazi legyen az Ünnep! Legyen áldott, békés, teljen szeretetben és békében!

Kívánom, hogy mikor a Gyertyákat meggyújtod, legyen kire szeretettel gondolni!

Kívánom, hogy sikeres és boldog legyen az Új Év – épp, ahogy szeretnéd!

Köszönöm a nekem adott perceket!