(Did You Hear About the Morgans?)
Színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 103 perc, 2009
Rendező: Marc Lawrence
Főszereplők: Hugh Grant, Sarah Jessica Parker, Sam Elliott, Mary Steenburgen, Elisabeth Moss, Michael Kelly
Adott egy New Yorki házaspár: sikeresek, fontos és elfoglalt emberek, és persze külön élnek, mert egyikük félrelépett. Óvatos és szenvelgős békülési kísérletük közben tanúi lesznek egy gyilkosságnak, így aztán az FBI tanúvédelem alá helyezi őket és a Wyomingi Ray-be száműzi őket. Megérkeznek a nagyvárosi bunkók a kisváros ártatlan világába – ilyen típusú filmből már sokat láttunk. Volt köztük vicces, volt megható – ez például egyik sem.
Lawrence rendező koncepciója nem világos. Ebből a sztoriból bármit ki lehetne hozni: könnyekig lehetne nevetni, vagy papírzsepiig meghatódni. Itt mindkettővel próbálkozunk, aztán egyik sem sikerül. Mondjuk a fényképezés jó, mert szépek a tájak, így legalább a szemünknek van némi élménye. A film komoly erőssége a zene: remek country válogatást kapunk.
Mindez azonban nem tudja feledtetni a csapnivaló színészi munkát. Sarah Jessica Parker először is ronda, mint a bűn. Egy alaktalan csontkollekció, még a plüssmacimban is több nőiesség van. Innentől a sztori hiteltelen, hiszen ezért a randa nőért ugyan ki küzdene? Persze ez a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy végtelenül tehetségtelen színész. Folyamatosan rikácsol, elviselhetetlenül gesztikulál, arcjátéka már-már Jim Carrey mélységeit idézi. Röviden: szörnyű! Társa a bajban Hugh Grant. Aki képtelen ellensúlyozni ezt a nagyívű tehetségtelenséget. Egyébként a szokásos figurát hozza: kedves, sármos és kicsit béna. Mondjuk érdemes elgondolkodni: ezen kívül tud mást is? Mert az utóbbi években minden filmjében csak ebből él.
Az, hogy a film mégis nézhető, leginkább a mellékszereplőknek köszönhető. Ők üdítően frissek, viccesek, és okozói annak a kevés jó pillanatnak, amit ez a mű megad. Zseniális a fiatal titkárok párosa: Elisabeth Moss és Michael Kelly, az ő sztorijukból kijöhetne egy folytatás. De nagyon jók az öregek is: Elliott és Steenburgen bölcsek és kedvesek, mintha kicsit maguk sem vennék komolyan ezt a maszlagot. És persze jók a kisvárosi figurák: szerethető, egyszerű emberek. Legalább ők. Mottó lehetne talán Emma utolsó mondata: „Ha New Yorkban járnátok…” „Nos, akkor tényleg nagy baj volna…”
Lehetett volna egy nagyon jó film, e helyett egy hisztérika tehetségtelen botladozása lett. Egyszer nézhető film, felejthető főszereplőkkel, de jó zenével és tehetséges mellékszereplőkkel. Reméljük, hogy Lawrence rendező hosszabb szabadságra megy…
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 4 pont - Nézhető
Színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus vígjáték, 103 perc, 2009
Rendező: Marc Lawrence
Főszereplők: Hugh Grant, Sarah Jessica Parker, Sam Elliott, Mary Steenburgen, Elisabeth Moss, Michael Kelly
Adott egy New Yorki házaspár: sikeresek, fontos és elfoglalt emberek, és persze külön élnek, mert egyikük félrelépett. Óvatos és szenvelgős békülési kísérletük közben tanúi lesznek egy gyilkosságnak, így aztán az FBI tanúvédelem alá helyezi őket és a Wyomingi Ray-be száműzi őket. Megérkeznek a nagyvárosi bunkók a kisváros ártatlan világába – ilyen típusú filmből már sokat láttunk. Volt köztük vicces, volt megható – ez például egyik sem.
Lawrence rendező koncepciója nem világos. Ebből a sztoriból bármit ki lehetne hozni: könnyekig lehetne nevetni, vagy papírzsepiig meghatódni. Itt mindkettővel próbálkozunk, aztán egyik sem sikerül. Mondjuk a fényképezés jó, mert szépek a tájak, így legalább a szemünknek van némi élménye. A film komoly erőssége a zene: remek country válogatást kapunk.
Mindez azonban nem tudja feledtetni a csapnivaló színészi munkát. Sarah Jessica Parker először is ronda, mint a bűn. Egy alaktalan csontkollekció, még a plüssmacimban is több nőiesség van. Innentől a sztori hiteltelen, hiszen ezért a randa nőért ugyan ki küzdene? Persze ez a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy végtelenül tehetségtelen színész. Folyamatosan rikácsol, elviselhetetlenül gesztikulál, arcjátéka már-már Jim Carrey mélységeit idézi. Röviden: szörnyű! Társa a bajban Hugh Grant. Aki képtelen ellensúlyozni ezt a nagyívű tehetségtelenséget. Egyébként a szokásos figurát hozza: kedves, sármos és kicsit béna. Mondjuk érdemes elgondolkodni: ezen kívül tud mást is? Mert az utóbbi években minden filmjében csak ebből él.
Az, hogy a film mégis nézhető, leginkább a mellékszereplőknek köszönhető. Ők üdítően frissek, viccesek, és okozói annak a kevés jó pillanatnak, amit ez a mű megad. Zseniális a fiatal titkárok párosa: Elisabeth Moss és Michael Kelly, az ő sztorijukból kijöhetne egy folytatás. De nagyon jók az öregek is: Elliott és Steenburgen bölcsek és kedvesek, mintha kicsit maguk sem vennék komolyan ezt a maszlagot. És persze jók a kisvárosi figurák: szerethető, egyszerű emberek. Legalább ők. Mottó lehetne talán Emma utolsó mondata: „Ha New Yorkban járnátok…” „Nos, akkor tényleg nagy baj volna…”
Lehetett volna egy nagyon jó film, e helyett egy hisztérika tehetségtelen botladozása lett. Egyszer nézhető film, felejthető főszereplőkkel, de jó zenével és tehetséges mellékszereplőkkel. Reméljük, hogy Lawrence rendező hosszabb szabadságra megy…
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 4 pont - Nézhető
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése