2010. január 30., szombat

Szállítmány


(Armored)
Színes, feliratos, amerikai film, 88 perc, 2009
Rendező: Antal Nimród
Főszereplők: Columbus Short, Matt Dillon, Laurence Fishburne, Jean Reno, Skeet Ulrich, Amaury Nolasco, Fred Ward, Milo Ventimiglia


Úgy tűnik, van, aki képes a sikert nemzetközi elismerésre váltani, még akkor is, ha történetesen magyar. Antal Nimród a Kontroll sikere után Amerikába ment, ahol immár második nagy filmjét mutatja be. Ezúttal egy remek kis pörgős akciófilmet.

A sztori a pénzszállítók világába kalauzol. Nagy páncélautók, válogatott személyzet, ők a pénzünk biztonságának garanciája. Itt kezd dolgozni Ty Hackett az egykori veterán katona. A csapat jó, azonban eljön a nap, mikor a szállítmány összege túl nagy ahhoz, hogy ne eshessenek kísértésbe. Így aztán a fiúk megállapodnak, hogy lenyúlják a szállítmányt. Az újonc, tekintve szegényes és aránylag reménytelen hátterét, szintén beszáll a buliba, de egy feltétellel: senkinek nem eshet bántódása. Eljön a nagy nap, megy is minden, mint a karikacsapás. Csakhogy a kihalt gyártelepen hirtelen feltűnik egy hajléktalan. Adott hét állig felfegyverzett macsó, egy idegtépő szituáció, nem is történhet más: az egyik fegyver elsül. Az újoncban elpattan egy húr, és a csapat ellen fordul, mert nem erről volt szó. 40 perc múlva be kell jelentkezni a központba: így megindul a versenyfutás az idővel és a társakkal.

Antal Nimród ügyes munkát végez. Jól vezeti a történetet és folyamatosan fenntartja a feszültséget. Láthatóan kis költségvetésű a mozi, hiszen főleg a kihalt gyárban játszódik minden, mégsincs hiányérzetünk. Ehhez hozzájárul a fényképezés: a képek zseniálisan adják vissza a folyamatosan növekvő feszültséget és bizonytalanságot. Persze szintén remek a zene.

De a nagy dobás a remek színészek hada. Hiszen ennyi nagyágyút máskor igen ritkán látni együtt. Csupa profi, akik számtalanszor bizonyítottak. Igen, a stáblista garancia a sikerre. Dillon, Reno és Fishburne remekel, de a többiek is nagyon jók. Így lehet kis pénzből, egyszerű történettel nagyon jót alkotni.

Ez egy B kategóriás akciófilm, de azok közt kiemelkedően jó. Nem kell ugyan sokat gondolkodni, de kellemes kikapcsolódást nyújt. Dögös akciófilm, érdemes megnézni. Antal Nimródnak pedig gratulálok, hogy jó hírünket viszi a világban!
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 8 pont - Remek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése