2010. január 30., szombat

Szökőhév


(Leap Year)
Színes, feliratos, amerikai romantikus vígjáték, 100 perc, 2010
Rendező: Anand Tucker
Főszereplők: Amy Adams, Matthey Goode, Adam Scott, John Lithgow, Kaitlin Olson, Peter O’Meara, Michael J. Reynolds, Flaminia Cinque


Anna Bostonban él, immár négy éve boldog párkapcsolatban Jeremyvel, a sikeres szívsebésszel. A fiú Írországba utazik egy kongresszusra, de az utolsó estén elmarad a várva várt leánykérés. Így aztán Anna az édesapja unszolására Dublinba indul, hogy kövesse az Ír hagyományt, miszerint szökőévben február 29-én a hölgyek kérik meg az urak kezét. Csakhogy a gép viharba kerül, és Walesben száll le. Viszontagságos utazás után Anna épp az ország túlsó végén keveredik Írországba, és csupán két napja marad, hogy Dublinba érjen. Kísérőül Declan, a helyi kocsmáros szegődik mellé, és megkezdődik a hihetetlen utazás keresztül egy gyönyörű, de csupa furcsa ember otthonaként szolgáló országon.

Anand Tucker remek kis vígjátékot hozott össze. Olyan vígjátékot, mely gondosan kihasználja a helyzetkomikumokat, a furcsa írek bemutatását és szépen lassan átfordul egy igazi romantikus történetbe. Mindezt olyan ügyesen és finom iróniával teszi, hogy észre sem vesszük, mikor hatódunk meg a nagy nevetések közben. Zseniális a fényképezés: a csodaszép Ír táj lírai képei remek hátteret adnak a történetnek. A tó parton beszélgető ifjú pár képe az ezüstös csillogású háttérben például kimondottan költői. Nagyon jó a főleg népies motívumokra épülő zene is.

Aztán persze nagyon jók a szereplők. Matthew Goode egy fiatal, nagyon sármos macsó, aki valószínűleg sok ifjú hölgy álma, azonban itt bizonyítja, hogy remek színész is egyben. A mellékszereplők pedig remekelnek. Furcsábbnál furcsább arcok, az Ír falvak lakói, akik bár valóban különös emberek, de mindannyian jószívűek és igazán szerethetőek.

Végül pedig az igazi csillag: Amy Adams. Aki ismét elvarázsol, aki ismét bűvöletbe ejt. Rövid idő alatt a harmadik filmben látom, megint egy teljesen új karaktert játszik, és megint tökéletesen elhiteti velem, hogy ez az igazi arca. Fiatal és gyönyörű, kicsit bohókás és sznob, olyan nagyfejű amerikai. Aztán jön egy jelenet, amikor az életéről mesél, és hirtelen kiderül, hogy nem is olyan buta vörös amcsi, és bizony az élete nem volt olyan egyszerű. Ebben a pillanatban nemcsak Declant, de minket is végképp elvarázsol, mert hiszen ez az esendő szépség sokkal többet rejt, mint elsőre gondoljuk. Zseniális tehetségű színésznő, csak miatta is érdemes megnézni a filmet. Amy, vajon mi jöhet még…?

A film vége kicsit furcsa. Először az elvárt befejezést látjuk, és szinte beleszakad a szív. De persze a romantika győz és jön az, ami talán kevésbé valószínű, de mégis olyan jól esik látni. Az utolsó képek pedig szinte már giccsesek. De miért is? A giccs az, ami nagyon romantikus, amiben nagyon szeretnénk benne lenni, de amiből nagyon kimaradunk, így a vásznon látva csak legyintünk: giccs… Én mindenesetre megbocsátom a kissé túl édesre sikerült utolsó perceket. Előtte a film volt olyan jó, hogy még ez is beleférjen.

Egy csodaszép és kimagaslóan tehetséges hölgy, egy szívmelengető mese és egy igazán nevettető vígjáték. Jól megérdemelt szórakozás a hideg téli estén. Imádom… Amyt is, meg a filmet is…Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 9 pont - Emlék
ezetes

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése