2005.04.12. MÜTFI - A Tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának diákújsága
Valami megváltozott ma éjjel. A szálloda ablakánál merengek, csak nézem a tájat. Amint a nagy tó jegén csillan a fény, amint vadkacsák gyülekeznek a teniszpályányi lék szélén, hogy a smaragdzöld vízbe vessék magukat, amint minden mozdulatlan a jeges fuvallatban, amint a felkelő nap első sugara rózsaszín fénnyel futtatja be a dermedt tájat - végtelen a béke. Odakint a fény lassan mindent bearanyoz, s idebent, a jó meleg szobában csendesen szuszogsz. Ágyban fekszel, hajad illatos csoda, amint szétterül a párnán. Lassan mozdulsz, résnyire nyitod csodaszép szemed, s a meleg fényt látva elmosolyodsz, halkan suttogod: Tavasz van… Aztán ismét álomba merülsz, tested lágyan domborul a takaró alatt, édesen alszol, s olyan megkapóan szép vagy. Elszorult torokkal halk imát mormolok érted, szívem szétfeszíti a különös érzés. Visszafordulok, bámulom a természet csodáját, amint a táj éledni kezd. Tavasz van. Tavasz Tündér lassan átveszi a hatalmat Tél Tábornoktól. Hírnökei sebes munkába kezdenek, hogy a tél hordáinak rút maradványait eltakarítsák, és díszbe öltöztessék a világot. Hóvirág, tulipán, aranyeső és még sok-sok illatos, ezer színben tündöklő virág nyílik, megtörve az egyhangú téli szürkeséget. A természet felébred kábult álmából, az állatok újra életre kelnek. Erdők, mezők világát tengernyi jószág és növény népesíti be lüktetve a varázslatos újjászületésben. Tavasz van. A hosszú téli estéken magányosan búslakodó ember új életre lel. Nagykabátok terhét ledobva könnyed gúnyát ölt magára, a bódító orgonaillatban új útra kél, hogy társra találjon. Emberek jönnek, emberek beszélnek, emberek mosolyognak, emberek szentül hisznek, emberek csalódnak, emberek könnyeznek – emberek lassacskán megtanulnak szeretni. Szeretni tisztán, szeretni érted, szeretni egyszerűen – szeretni feltétel nélkül. Tavasz van. Ünnepelni fogunk. Ünnepelni fogunk, mert ünnepelni kell. Ünnep nélkül nem múlhat el tavasz. Legyen bár állandó ünnep, évről évre visszatérő, szigorúan sorszámozott, legyen bár bukott forradalom, legyen bár szent történelem. Vagy legyen ideiglenes ünnep, amit most éltetünk lelkesen, aztán ki tudja, mi lesz jövőre, hisz oly sok függ pártoktól, kormányoktól, s ki tudja milyen színben játszik jövőre a szabadság? Ki tudja, hol van a Három Tavasz ünnepe? Ki tudja, mit takar egykor lelkesen dicsőített történelmi események sora? Ki tudja hová tűntek az utcanév-táblákról az egykor jól ismert nevek? Ki tudja, mit takar a nemzeti ünnep, ki tudja, mit üzen a dicső múlt? És jövőre, akkor vajon él még az üzenet? Vagy addigra új értelmet nyernek a régi szavak? Petőfi, József Attila, Ady vajon tanítható hős lesz még, vagy csak az elnyomó múlt szégyenletes árnyékképei? Mindez nem számít, egy a lényeg: ünnepeljünk, mert az ünnep fontos. Cirkuszt, kenyeret, sör-visrlit a népnek, és szép piros léggömböt. Nemzeti színbe öltöztetjük a várost, beburkolunk szobrot, hidat, középületet, hajunkba nemzeti szín szalagot kötünk, a kapukra nemzeti lobogót akasztunk, ruhánkat nemzeti szín kokárda ékíti, lelkünkben túlcsordul a nemzeti öntudat. De vajon mit takar nemzetinek lenni? De vajon mit jelent MAGYARNAK lenni? Mit jelent magyarnak lenni itthon az ünnepi felvonuláskor, az esti „Önök kérték”-ben, mit jelent magyarnak lenni a szorgos mindennapokban, mit jelent magyarnak lenni az országhatár másik oldalán, Erdélyben, a Felvidéken, a világ távoli tájain? Zengzetes politikai szónoklatoktól kábultan tapsikolva, a Máriahilferen hűtőládát cígölve, a nagy hazai depressziótól alkoholmámoros letargiába esve? Pökhendi frázisok, hangzatos jelszavak, melldöngető hitvallások, világmegváltó gondolatok? Vagy csak egyszerűen élni? Élni tisztességgel, élni és élni hagyni, élni másokért - is? Élni, mert élni kell, indulni, mert indulni kell, nap nap után, hét hét után, mindig újra kezdve? Ünnepelni fogunk, mert ünnepelni kell. Ünnepségre megyünk, gyönyörködünk a piros-fehér-zöld dekorációban, a lekaszabolt virágok ezreiben, könnyekig meghatódunk a kívülről fújt versek ismerős sorain, naivan hallgatjuk ideiglenes országlók zagyva ígérgetését, megilletődve gyújtunk gyertyát a hősi holtak emlékére. Aztán hazatérünk, a kokárdát gondosan becsomagoljuk, mert ünnep lesz jövőre is. A megfonnyadt virágot könnyed mozdulattal hullajtjuk szemétbe. Nemzeti érzéseink vitrinbe tesszük, a nagy érzelmek könnyeit romantikus filmeknek hagyjuk hátra, erre az évre alaposan kimagyarkodtuk magunkat. Most aztán nézzük, miből élünk. Tavasz van. Ébredezni kell. Megszületni kell. Kezdeni kell. Felébredni kell. Újjászületni kell. Hozzákezdeni kell. Az értékrendet átgondolni, a szívben helyre tenni kell. Életet álmodni, álmokat élni kell. Értékrendet felállítani kell. Megoldást keresni, gondot elűzni, felállni és küzdeni kell. A másikat megérteni kell, beleélni kell. Akarni, tenni, szeretni kell. Kezdeni, folytatni, elbukni, felállni, az úton végigmenni kell. Kudarcot túlélni, sikereket elérni kell. Unalmat, fásult letargiát elűzni kell. Dönteni kell. Elfogadni és elengedni kell. Bocsánatot kérni kell. Szemed tiszta vizében gyönyörködni kell, mosolyod varázsában andalogni kell, érintésed gyönyörében felolvadni kell. Tavasz van. Forradalom és béke, történelmi múlt és drámai valóság. Lejátszott színészek és feslett politikusok hattyúdala. Új kihívások, régi problémák, helyzetek, és sok megvívandó ütközet, mindennapok lélekölő csatározásai. Békét csak ölelő karodban lelek, néha jó lenne elmenekülni, talán inkább gyáván megfutamodni, de az ébredő világ energiája átjár, és tudom, küzdeni fogok megint. Tavasz van. Fülemben dallamok csengenek. Elmondatott minden, ami elmondható. Ma nagyot nőtt az árnyék. Ha rövid az élet, miért ne fájjon? Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim. Láss bennem mást! Tavasz van. Megannyi érzés, ébredő vágyak, sűrű ködből szélsebes hajóként előtörő álmok, homályból felderengő célok, mint mikor a vonat előbukkan a hosszú éjfekete alagútból, s az áldott fény hirtelen mindent élesen betölt, mint mikor a repülő áttör a viharfelhő sűrű szürke masszáján, s körötte szikrázik a kék ég az aranyló napsugaraktól. Fájdalmas gyönyör, dübörgő csend, könnyező szerelem. Tavasz van. Nézlek. Mély az álmod, mosolyogsz. A hajnali napsugár bújócskázik fürtjeid között. Vállad édes domborulata hívogatón bukkan elő a takaró alól. Félek. Féltelek. Tavasz van. Valami megváltozott ma éjjel.
Merlin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése