2011. augusztus 25., csütörtök

Cowboyok és űrlények

(Cowboys & Aliens)
Színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 118 perc, 2011
Rendező: Jon Favreau
Főszereplők: Daniel Craig, Harrison Ford, Olivia Wilde, Sam Rockwell, Paul Dano, Clancy Brown, Noah Ringer, Walton Goggins

Jake Lonergan a puszta közepén ébred valahol Texasban az 1873-ban. Besétál egy városba, ahol a Sheriff letartóztatja, mint körözött bűnözőt, aztán a helyi bandavezér ki akarja szabadítani, mert ellopta az aranyát – persze ő erre láthatóan nem emlékszik. Ekkor fények tűnnek fel az égen és hirtelen pusztító öldöklés kezdődik, majd az égi tünemény sorra rabolja el városka lakóit, köztük Dolarhyde ezredes fiát is. Egy hirtelen mozdulattól vezérelve megelevenedik a Jake kezén található fegyver, és lelövi az egyik idegen hajót. Az egykori ellenségek most kénytelenek kezet rázni és együtt indulnak a sérült idegen nyomába. Csatlakozik hozzájuk egy furcsa csapat a városkából, többen, akiknek rokonait elragadták az idegenek. Útjuk során gengszterekkel és indiánokkal is kiegészül a csapat, s közben kiderül: a helyzet kulcsa egy különös lány és Jake maga. Lassan visszatérnek az emlékei, és Ella elmondása nyomán az is kiderül, hogy az idegenek aranyat keresnek, és ez csak előőrse a későbbi pusztító seregnek. Így aztán cowboyok és indiánok együtt indulnak a pusztító démonok elleni csatába…

Jon Favrau rendező munkáján azért érezni a producer Spielberg hatásait… Ennek ellenére a film nézhető. Bár sok újat nem ad, hiszen az emlékezet kiesés, a felnőtté váló gyermek és a többi poén sem új, sok ilyet láttunk már. Ennek ellenére a cowboy korba helyezett égi akció mégis szórakoztató… Mondjuk ne akadjunk fenn azon, hogy milyen könnyedén elfogadják hőseink a repülés tényét, vagy az idegen bolygóról érkezett lényeket… Nem kell itten kötözködni…
Jó a fényképezés, sokszor igazán jók a trükkök, megint nehéz elválasztani mesét a valóságtól… Jó a zene, bár a szokásos country dallamok szinte hiányoztak…

A színészek pedig igazi sztárok. Daniel Craig ismét nem beszél sokat, viszont meggyötört arccal csúnyán néz, de neki ez jól áll. Valahogy nem várunk tőle többet. Viszont piszkosan is elég férfias jelenség… Harrison Ford remek, mint mindig. Hamar kiderül, hogy a helyi kiskirály igazából jó ember, és nem is bandita. Igen, rá nem is tudnánk haragudni… Olivia Wilde (Dr. House mellett 13-ként ismerjük) hatalmas és gyönyörű szemeivel remekül néz. Többet itt nem kellett teljesítenie, az egyetlen fájdalom, hogy a meztelen jelenetnél végig háttal maradt… A többi színész remek karaktereket formál. Az Indián főnök méltóságos, a gonosz bandita piszkos, a Doki felesége szép… A jól megszokott westernes sablonok szerint. Mindenki jó a szerepében, és még kutya is van a filmben…

Ez a film nem jelent áttörést a sci-fi világában. Igazából semmi újat nem mutat fel. Nem túl véres, nem túl durva, nem túl romantikus, nem túl… Semmit sem visz túlzásba. Viszont kellően poénos, kicsit western paródiaként is szolgál, és remek mese, melyben kiderül, hogy a bajban az ellenségek is közös cél szerint egyesítik erőiket… Egyszer érdemes megnézni, de a gyűjteménybe nem fog bekerülni…
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 7 pont – Nagyon jó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése