Eső illata úszik a levegőben.
Csend honol az éjszakában. Hallgatom a távoli dörgést, merengek, és a sötétben
arcod vélem látni. Mosolyogsz. Azzal a csodaszép mély mosollyal, melyben
egyformán csillog a szemed, és ajkaid íve oly varázslatos. Látom azt a kis tincset,
ahogy bohón arcod elé hull, látom nyakad hattyú ívét, szinte érzem bőröd lágy
bársony tapintását. Messze vagy, s a közeledő vihar itt áll közöttünk, pedig
szívesen szárnyra kelnék, szállnék hozzád, hogy kezemben érezhessem tenyered
melegét. Valóság mindez, vagy csupán a serény képzelet játéka? Az első foszlány
egy autóban. Egy kéz békésen nyugszik a váltón, s egy másik kéz a kézen.
Sejtelmes kép, egy hosszú mese első pillanata, vagy csak egy szívdobbanás egy
álomban? A világ közömbös, nem kíváncsi, felszínesen futott keresztül a
képeken, és senki sem kérdezett. Mi nevettünk, incselkedtünk a közönnyel, és az
igazság boldog összekacsintásként létezett. Vágyom utánad, hiányzanak kedves
szavaid, hiányzik gyengéd ölelésed, hiányzik megnyugtató érintésed. Itt kéne
ülnöd az ölemben, valóságnak kéne lenned, fényednek a sötétet megtörni kéne.
Együtt kéne beszívjuk a víz illatú levegőt, de nem lehet. Köztünk áll a rideg
valóság. Én pedig csak álmodom. A világot veled.
Kőry László Merlin
2014.08.12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése