2014. augusztus 17., vasárnap

A világot veled



Eső illata úszik a levegőben. Csend honol az éjszakában. Hallgatom a távoli dörgést, merengek, és a sötétben arcod vélem látni. Mosolyogsz. Azzal a csodaszép mély mosollyal, melyben egyformán csillog a szemed, és ajkaid íve oly varázslatos. Látom azt a kis tincset, ahogy bohón arcod elé hull, látom nyakad hattyú ívét, szinte érzem bőröd lágy bársony tapintását. Messze vagy, s a közeledő vihar itt áll közöttünk, pedig szívesen szárnyra kelnék, szállnék hozzád, hogy kezemben érezhessem tenyered melegét. Valóság mindez, vagy csupán a serény képzelet játéka? Az első foszlány egy autóban. Egy kéz békésen nyugszik a váltón, s egy másik kéz a kézen. Sejtelmes kép, egy hosszú mese első pillanata, vagy csak egy szívdobbanás egy álomban? A világ közömbös, nem kíváncsi, felszínesen futott keresztül a képeken, és senki sem kérdezett. Mi nevettünk, incselkedtünk a közönnyel, és az igazság boldog összekacsintásként létezett. Vágyom utánad, hiányzanak kedves szavaid, hiányzik gyengéd ölelésed, hiányzik megnyugtató érintésed. Itt kéne ülnöd az ölemben, valóságnak kéne lenned, fényednek a sötétet megtörni kéne. Együtt kéne beszívjuk a víz illatú levegőt, de nem lehet. Köztünk áll a rideg valóság. Én pedig csak álmodom. A világot veled.
   

Kőry László Merlin
2014.08.12. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése