2015. május 16., szombat

Adaline varázslatos élete



(The Age of Adaline)
Színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus dráma, 110 perc, 2015
Rendező: Lee Toland Krieger
Főszereplők: Blake Lively, Harrison Ford, Ellen Burstyn, Michiel Huisman, Amanda Crew, Richard Harmon

Adaline 1906-ban született, élte a boldog kis életét. Férjhez ment, született egy lánya, aztán korán megözvegyült. 29 éves korában autóbalesetet szenved, ahol a természet erőinek furcsa összjátéka miatt a szervezete működése megváltozik, és innentől kezdve egyetlen napot sem öregszik. Ez jól hangzik, de éppen átok is, hiszen az élete innentől kezdve a menekülésről szól. Ráadásul a szerettei lassan megöregszenek mellette, míg ő nem… Aztán egy napon eljön az a férfi, aki mindent megváltoztat…

Nem lenne rossz ez a film, ha nem lenne ennyire sablonos. Lee Toland Krieger egyetlen ötletet sem vonultat fel. Természeti erő hatására valami megváltozik, aztán ebből konfliktus lesz, aztán a film vége előtt minden visszatér a rendes kerékvágásba. Ezt nagyjából 20 filmben néztük végig eddig – mondjuk ezek jórészt vígjátékok voltak. Sajnos ehhez a nagyon használt kliséhez nem sokat tesz hozzá ez a film. Az egyetlen különbség, hogy ez most egy romantikus történet, de arra azért nagyon vigyázunk, hogy az ötlet drámai vonatkozásából igazából semmit se mutassunk meg, hiszen akkor a néző szomorú lenne. Arról már nem is gondolkodom, hogy pont az egykori pasi fival találkozni, annak a nevét nem felismerni – nos, ennek mi is az esélye egy olyan gyéren lakott országban,mint Amerika? Mert a nő minden történelmi eseményt ken és vág az elmúlt 107 évből, amit végig élt, de azt nem követte, hogy egykori szerelme merre tartott az életben…? De persze ne kukacoskodjunk, az egy romantikus film, a szív pedig nem értelmes módon hozza meg a döntéseit, mint tudjuk.

Amúgy a színészek jók, és ez menti meg a dolgot. Nem emelek ki senkit, itt mindenki hozza a figurát és ennyi. Valószínűleg nem volt hosszú a forgatás.

Kellemes romantikus film, amit jó társaságban meg lehet nézni. Egyetlen bajom van csupán, hogy az ötlet jó, és ebből lehetett volna egy ütős filmet is csinálni, mint mondjuk a Benjamin Button sztori volt… Kár érte.
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 7 pont – Kellemes

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése