2011. február 6., vasárnap

Bohémélet


Helyszín: Örkény Színház - Budapest

Látogatás: 2011.02.05.

Író: Aki Kaurismaki

Rendező: Ascher Tamás

Szereplők: Epres Attila, Debreczeny Csaba, Csuja Imre, Hámori Gabriella, Takács Nóra Diána, Szandtner Anna, Terhes Sándor, Kerekes Viktória, Máthé Zsolt, Polgár Csaba

Ha Bohémélet, akkor egy csodaszép opera előadás, a haldokló Mimi áriája, valami nagyon szép és megható érzés… Eddig ennyit tudtam a bohémekről. Most Aki Kaurismaki darabja alaposan felforgatta bennem ezt a képet. A történet tulajdonképpen ugyanaz, de a nézőpont… az nagyon más.

Párizs, Szajna part. Itt tengetik életüket a francia művész világ különös figurái. Marcel a festő, Schaunard a zeneszerző és Rodolfo az albán festő. Szabadok, művészetüknek élnek, de pénzük az nincs. A szabadság ára talán az éhes gyomor…? Egyszer egyikükre, másszor másikukra mosolyog a szerencse, de a bohém művészek nem változnak meg: a pillanatnyi jólét csak néhány vacsoráig tart, aztán marad minden a régi. Míg a férfiak beletörődve élik a művészek életét, hölgyeik inkább a biztonságra vágynak. A pénztelenség lassan felőrli a kapcsolatokat. Musette egy ronda, de gazdag, megbízható gazdálkodót választ, Mimi pedig a piros Ferrari tulajdonosával távozik. Aztán újra feltűnik Rodolfo szürke életében, de akkor már nagyon beteg…

Ascher Tamás a mai napig meg tud lepni. Rendezései egyediek, fantázia dúsak. Jelen esetben kimondottan remekelt. A mese lényege, hogy valamennyi szereplő egyszerre mesélő és résztvevő a darabban. Ez aztán egy furcsa káoszt okoz, ami mégis nagyon jól átlátható.

Az előadás remek. Mikor beültünk a színházba, fájdalmas drámát vártunk, percekig tart, mire megértjük, hogy itt bizony egy remek vígjáték folyik. Tíz színész játszik megszámlálhatatlan szerepet. Így a három bohémen kívül mindenki számtalan formában tűnik fel újra a színpadon. Formában mondom, mert nemcsak a szerepeket játsszák el, az állatok, sőt néha egyes tárgyak is élő mesélőként tűnnek fel. Ez a kissé szokatlan mód különös lüktetést ad a darabnak.

Ezt támasztja alá az élő zene is. A csendes-bús dallamok remekül foglalják keretbe a képeket. Különösen jó a díszlet. Az Örkény kicsike színpada mobil elemekkel van tele rakva, így szobát, udvart és számtalan egyéb színhelyet tudnak elénk varázsolni egy-egy mozdulattal, melyet az éppen mesélő meg is magyaráz.

Végül meg kell emlékezni a remek színészekről. Nem tudok kiemelni valakit, itt az egész csapat folyamatosan játszik, pillanatról pillanatra alakot váltva. Azt gondolom, ez elképesztő koncentrációt igényel. Nos, a bohém trió remek, Hámori Gabi Mimiként szép és esendő, mindenki nagyon jó. Külön említést érdemel Takács Nóra Diána a kutya megformálásáért, egyszerűen zseniális ebben a szerepben. De frenetikus volt a papagáj, a behajtó és a karmester is… Tele az egész darab apró gegekkel, melyek mind mosolyt csalnak az arcunkra.

Így megy ez az utolsó öt percig. Amikor aztán Mimiről hirtelen kiderül, hogy beteg. És bár folytatódik a történet, jönnek újabb viccek, egyszerre Mimi ott fekszik holtan… A mese pedig hirtelen, mint ahogy a sebész örökre elvág valamit egy szikével, és visszafordíthatatlanul véget ér… Még fel sem ocsúdtunk a viccek hatása alól, az élet nagyot fordult, hirtelen elveszett a lány, aki színt hozott a művész szürke életébe. De gyászra nincs idő, alig egy mondat hangzik el, és vége… A színészek meghajolnak, döng a tapsvihar. Megérdemelten… Kifelé menet felidézzük a nagy poénokat, újra felnevetve a remek fordulatokon… S csak lassan telepszik ránk az érzés, hogy ez a való élet, ez egy igazi dráma, Mimi nincs tovább… Nagyon érdekes és erős koncepció. Mindenesetre hatásos. Nekem mindenesetre bejön, mert nem rág a szánkba semmit, enged szabadon gondolkodni…

Jó rendezés, remek színészek, garantált kikapcsolódás… Nagyon ajánlom!

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 5 (Emlékezetes!) skálán: 5 pont – Emlékezetes!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése