New York, I Love You

Színes, feliratos, francia-amerikai romantikus film, 103 perc, 2008

Rendező: Mira Nair, Shekhar Kapur, Randall Balsmever, Fatih Akin, Brett Ratner, Natalie Portman, Joshua Marston, Wen Jiang, Shunji Iwai, Allen Hughes, Yvan Attal

Főszereplők: Natalie Portman, Orlando Bloom, Hayden Cristensen, Julie Christie, Bradley Cooper, Robin Wright Penn, Chris Cooper, Shia LaBeouf, Ethan Hawke, John Hurt, Maggie Q, Qi Shu, Eli Wallach, Saul Williams, Burt Young

Minden évben van Valentin nap környékén egy film, amiben igen sok nagy nevű szereplő játszik, inkább vagy kevésbé összefüggő kis történetekben, melyek leginkább romantikusak és a szerelem állapotáról szólnak. Nos, az idei film elég furcsára sikeredett…

Elég a stáblistára tekinteni: rengeteg rendező alkotott a filmben, így aztán igen sok nagyon rövid villanásból áll a film. Ezek jórészt önálló mesék, vagy inkább gondolatok, melyek laza láncot alkotnak, és az egyetlen közös pontjuk New York, amely a tipikus amerikai álom és a szerelem megtestesítője. Annyival több ez a film elődeinél, hogy itt egyes szereplők visszatérnek és egy másik történetben is megjelennek, de ettől még nem lesz kötődés a villanások között.

Ahány mese, annyi féle rendezői gondolat, annyi fényképezési technika és zene. Mégis, valahogy nem zavaró ez a sokszínűség és kapkodás. New York, a lüktető óriás épp elég hátteret ad a kis történeteknek, melyek valóban sokszínűek. Van köztük egyszerűen megérthető vicces, mélyen elgondolkodtató drámai, hirtelen gyomorba vágó halálos, sőt egészen érthetetlen is. Sok mese, sok történet, sok világ, sok vallás, sok ember – mind a Nagy Alma területén…

A színészek jók. Tekintve a jelenetek rövidségét, ne számítsunk mindent áttörő elemi alakításokra. Ne várjuk a csodás tehetségek megvillanását. Itt most egy raklap sztár szórakozik, fel-felvillanva a vásznon. Legtöbbjüket fel sem lehet ismerni a kiváló sminkesek munkája nyomán… Nem tudok valakit kiemelni. Általában a fim egész végig ugyanazt a színvonalat hozza, nincsenek kiugrások…

Részenként tehát jó minden. Néhol mosolygunk, néhol gondolkodunk, néhol könnyekkel küszködünk… Összességében azonban csalódás a film. Nincs igazi áttörés, nincs nagy igazság, csak

laza sztorik egymás mellett. Valahogy kimaradt belőle a só, ami összefogta az „Igazából szerelmet” és a többi hasonló filmet. Nem mondom, helyes emberek bolondoznak itt, de ennél többet, jóval többet vártam a darabtól.

Az első bálozós fiú sztorija aranyos, az étterem előtt dohányzó párosé ütős. De például az idősödő énekesnő meséje nehezen értelmezhető… Sok az üresjárat, az olyan villanás, amivel nem tudunk mit kezdeni. A lelkizős meséket az idő rövidsége miatt nem igazán lehet értelmezni…

Ennyi. Ebben a filmben ennyi van. Mikor hazamegyünk, és átgondoljuk, talán megérthetünk még egy-egy mozzanatot, de nem hiszem, hogy ennyit érdemes rászánni a dologra. Nézhető, de uncsi alkotás, egy-két jó poénnal. Ebből sokkal többet kellett volna kihozni.

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 6 pont - Kellemes