Szépen ölsz… Suttogja Neytiri, kissé meghatódva tanítványa tehetségén. Szépen ölsz… mondja, és a mozi kissé felnevet… Szépen ölsz… mondja, és mi egyszerű halandók nem is értjük a pár szóban rejlő hihetetlen mély iróniát. Szépen ölsz… mondhatnám ez egy oxymoron, egy feloldhatatlan ellentét. De Neytiri komolyan gondolja, szemében ott csillan Eiwa kollektív bölcsességének egy cseppje, és e két szó összefoglalja fájdalmas és önpusztító létünk minden pillanatát. Hogyan is lehet szépen ölni? Ölni nem is tudunk… Rombolni, azt igen. Rombolni és pusztítani, percek alatt tönkretenni évezredek eredményét, pillanatok alatt megsemmisíteni, amit a Természet alkotott évszázadok alatt… Nos igen, ebben jók vagyunk. Az esőerdők kivágásában, állatfajok kipusztításában, népek kiirtásában – ebben nagyon jók vagyunk. Éjjelente azon tűnődünk, vajon sikerül-e ujjnyomunkat a világban otthagyni magunk után, miközben nappal ököllel ütjük, lábbal tiporjuk, rettenetes gépeinkkel taroljuk le az Élővilágot. Levegőszennyezés, savas esők, pusztító járványok, mind-mind csak szánalmas menekülés, ahogy a túlnépesedő bolygó próbál megszökni a naponta ránehezedő nyomás elől, de mi kitérünk, jól vesszük az akadályokat. Műanyagot eszünk, cukrozott levet iszunk, lassan a levegőt is helyettesítjük majd, nincs szükségünk vízre, nem zavar a napfény helyett köröttünk úszó szmog és a mindent betöltő szürke korom. Elszíneződnek a madarak, eltűnnek a növények, az UV sugárzás lassan megöli a világot… Szépen ölsz… Milyen régen is volt már, mikor gyűjtögettünk, mikor vadásztunk, mikor a világ egyenlő részei voltunk, áztunk az esőben, fáztunk a télben és a napsütés éltette világunk… Vajon mikor lettünk mi az uralkodók, mikor emelkedtünk ki a sorból, mikor lettünk mindenek felett állók…? Vajon mikor feledtük el a szabályokat, mikor rúgtuk fel az Egyességet, mikor szakadtunk el a valóságtól…? Szépen ölsz… Vajon meddig állnánk ellent a szélviharnak, meddig bírnánk a tűző napot? Vajon meddig húznánk víz nélkül és vajon meddig lennénk képesek újra harcolni a túlélésért…? Hátradőlünk a kényelmes fotelben, pattogatott kukoricát csámcsogunk és irdatlan méretű papír pohárból lónyálat szürcsölünk, nézzük, ahogy a vadonban rekedt vadász egy medvével vív háborút, nézzük, ahogy mindenféle hősök megmentik a pusztulásra ítélt világot, csodálkozunk, hogy megint semmi ötlet, csak ugyanaz a jól ismert téma… De nem ébredünk fel, tudatunk elcsendesedett, mintha külön élnénk már az idők során messze kerülve egymástól… Szépen ölsz… Fel sem fogod, hogy te mondod ki az ítéletet. Észre sem veszed, hogy te húzod meg a ravaszt. A mindennapi életed adja meg a halálos döfést a Kék Bolygónak… ahogy Jake Sully mondja később: Elpusztították Föld Anyát… Vajon megértetted, hogy Rólad, Rólam, Rólunk beszélt…? Érted? Felfogod? Átlátod? Szépen ölsz… Milyen jó lenne újra ott tartani. Milyen jó lenne új lehetőséget kapni. Milyen jó lenne, ha valaki felemelné a hangját végre… De ez a világ nem arról szól. Nincsenek hősök, nem járják kóbor Lovagok útjaink, a Varázslók napja leáldozott… Pedig elérkezett az idő, az óra lassan az utolsót üti: Kéne egy vezér! Toruk Makhto hívjon csatába, hogy vele repülj, Toruk Makhto mondja ki az igazságot: az Ég Népének üzenjük, ez a mi Hazánk, az a mi Bolygónk, ez a mi Világunk… És megóvjuk növényeit, megvédjük állatait, vigyázunk a Gyermekekre… Óvjuk a patak vizét, tápláljuk a hegyorom levegőjét, vigyázzuk az életet, az Életet, az Élővilág minden egyedét… Nem írunk Vörös Könyvet a kipusztuló fajokról, nem pusztítjuk értelmetlenül a világot, nem rombolunk kényelmünkért, nem taszítjuk pusztulásba az utolsó percét élő Világot… Szépen ölsz… Könny csillan egy szemben, mosoly villan egy arcon, csendben vagy egy pillanatig csupán… De Toruk Makhto rég elszállt, nincsenek Vezérek, és a tudatlanság átka, lassan utolér minket… Amit szemlesütve nem akartál látni, amit fül befogva nem kartál hallani, amit féltél kimondani… Lassan elér minket a valóság… Szépen ölsz… mondja Neytiri meghatottan, és Jake Sully megért valamit Eiwa bölcsességéből… Idelent a Kék Bolygón pedig csend honol. Vihar előtti csend. A Tél közeleg. Szépen ölsz… Oh, bárcsak…
Kőry László
2011.05.09.
Laci, nagyon szép írás! Gratulálok!
VálaszTörlésElgondolkodtató.
Az emberiségnek végre fel kellene ébredni, hogy ez így nem mehet tovább. A határtalanságnak határt kellene szabnunk. Nem lehet az, hogy csak mindig elveszünk, néha vissza is kellene adni a Föld-nek amit nyújt számunkra: az életet!
Dia
Az általad említett oxymoron inkább az szerintem, hogy mindig csak egyirányból nézzük a dolgot. Most éppen a természet erőforrásait felhasználó és azt szennyező ipar által megteremtett környezetben kényelmesen ülve, onnan, abból a perspektívából mondjuk, hogy szegény természet, mi lett vele, ezt azért nem szabadna. És a napi életet ugyanazon erőforrásfelhasználás és szennyezés mellett folytatjuk. Ha pedig valóban a hidegben fázva, ülve egy 2 éve nagynehezen elejtett mormota bundáját magunkra csavarva elmélkednénk egy barlangban, akkor azon sajnálkoznánk, hogy legyen már valami, ami meleget csinál, hogy ne kelljen fázni, legyenek kész ételek, amiket nem nekünk kell begyűjteni és elkészíteni, hanem csak odamegyünk egy helyre és ott minden finomség egy helyen van.....és folytathatnám, hogy milyen vívmányok, azok, amiket ma már természetesnek veszünk és használunk. Minden egy csere. Cseréltük a sok erdőt arra, hogy legyen hely a házainknak, a friss levegőt, hogy bárhova gyorsabban el tudjunk jutni és így tovább. Magyarán teli hassal könnyen lehet fogyókúráról beszélni, míg korgó bendővel csak az evés jár a fejünkben. Üdv., Attila
VálaszTörlés