2011. május 15., vasárnap

Team Building


Színes, magyar-német játékfilm, 90 perc, 2010
Rendező: Almási Réka
Főszereplők: Nagy Zsolt, Nagy Péter, Fullajtár Andrea, Kamarás Iván, Elek Ferenc, Alexis Latham, Blaskó Péter, Géczi Zoltán, Derzsi János, Vasvári Emese, Szalay Marianna, Varga Mária

A Golden Max cég teljes csapata elvonul az erdő közepére, hogy ott fejedelmi körülmények között csapatot építsen. Az amerikai főnök George és a könyörtelen magyar tréner Krisztina irányításával hivatottak a jelöltek jobb menedzserré válni. Csakhogy a csapatban van Dani, aki nem bírja az egészet és folyamatosan rombolja a programot. Különös viszontlátás, hogy egykori jó barátja is megjelenik, hogy videóra rögzítse az eseményeket. Kettejük között zajlik innentől valami kimondhatatlan konfliktus, homályos utalásokkal a múltra, de e téren nem világosodunk meg, ez a szál belehal a történetbe. Mely inkább a főnök konfliktusairól szól, mert ő bizony osztja az észt és mi kis béna magyarok csak sz*rt tudunk létrehozni. Ellenben alkalmasak vagyunk nyalni, hízelegni, önmagunkat semmibe venni. Mindezt élvezhetjük angolul, hiszen a film nagyobb része angolul játszódik, tekintve az amerikai vonalat…

Almási Réka maga írta a filmet, így rendezőként nem védekezhet azzal, hogy sz*rból nem lehet várat építeni. Így aztán filmje pont olyan lett, mint a forgatókönyv: üres, unalmas, hitehagyott, viszont rendkívül sablonos. Mostanság parodizálni az itt észt osztó amerikai szellemet, bizony már nem aktuális. Sajnos ismerjük a jelen gazdasági helyzetét, így tudjuk, hogy kell vagy sem, az amcsi menedzserek már bizony itt vannak. Viszont mi magyarok már számtalanszor bizonyítottuk, hogy van helyünk a könyörtelen business világban, és bizony a mieink néha jobbak, mint az eredetiek. Ezért aztán a téma igencsak idejét múlt. Viszont nem megy eléggé bele a részletekbe ahhoz, hogy mutasson valami használhatót. E helyett minden harmadik percben a világba kiált valami nagyon hasznos üzleti tanulságot, vagy életbölcsességet. Teszi mindezt hiteltelenül és céltalanul. Unalmas – ennél jobb jelzőt nem tudok mondani.

A zene semmilyen, a fényképezés unalmas, mindkettő illeszkedik a mű színvonalához.

Csupán szegény szereplőket sajnálom. Nagy Zsolt játéka üres, indulatai hamisak – szinte megérdemli, hogy megalázzák a fináléban. Nagy Péter azonkívül, hogy nagyokat néz, nem sokat tesz hozzá a történethez. Alexis Latham az egyik hiteles figura, a jéghideg amerikai szerepében jól játszik. A legjobb alakítás Fullajtár Andreáé, a tréner szerepben, ő valóban hideg és kiszámíthatatlan, az ő alakítása remek. Vicces még Kamarás Iván, aki viccesen hozza karakterét. A többi (egyébként nagyon jó) színészre sajnos olyan karaktereket aggat a rendező, amelyek nem hitelesek, nem eljátszhatóak. Látszik is rajtuk, hogy szenvednek nagyon…
      
Kár ezért a filmért. Először azért,mert csak újabb pofon a magyar filmnek. Ki kíváncsi erre??? Másodszor azért, mert ebből a sztoriból sokkal többet ki lehetett volna hozni. Vicceset is, komolyat is. Ez a film egyik sem… Harmadszor pedig azért, mert elvesztegettem rá 1450,- Ft-ot. Na, ez hiba volt…
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 3 pont - Gyatra

1 megjegyzés: