Tündérország

Valamikor vakon hittem, az Élet Értelme azok a pillanatok, melyeket gyűjtögetünk, s a végén, majd a Nagy Összegzéskor el kell számolni velük. Van, kinek szűkmarkúan mért a Sors, van kit bőséggel áldott meg az Ég. Van, mikor szinte záporoznak a megélt apró csodák, máskor fojtogat a mindennapi rutin, szinte belefulladunk a szürke hétköznapok semmitmondó egyhangúságába… Sokszor járta be a Hold az égi pályát, mire megértettem, hogy mindez a mi döntésünk. Boldognak lenni, örömet lelni, rácsodálkozni a Világra – azon múlik, mikor nyitod meg a szíved, hogy magadhoz engedd a Csodát… Most este van, merengve nézem a sötétséget, s lélekben újra átélem a Kalandot… Csomagolás, egykedvűség, utazás. Megint megyünk… Ismeretlen cél, céges utazás, építjük a csapatot, formáljuk a közösséget, a cél ismeretlen. Álmos gyülekező, találgatások. Iroda, feltételezések. Busz, kérdések. Majd hirtelen reptér, csomagok, rohanás, mire feleszmélnék a légikisasszony okítja a menekülés szabályait. Sosem maradt fenn gép, minek az izgalom… Alig negyven perc repülés után már Marosvásárhely betonján lépkedünk, s a Kaland kezdetét veszi… Valami furcsa itt. Valami más. Ahogy megy a busz egy idegen, de mégis oly ismerős világban. Ahogy pálinkát tölt Csaba, Isten hozott és mosolyog. Nem panaszkodik, nem kesereg. Mosolyog. Ahogy az emberek köszönnek az utcán. Mindenki. Nem azért, mert ismerjük egymást. Csak azért, mert szép nap van, s legyen ez jó neked is… Ahogy a vacsorát kanalazzuk, Lujzi főztje emberes, de sopánkodik, aztán biztosan jól laktatok-e... Ha tudná, hogy mit eszem egy normál estén… Nincs idő pihenni. Megyünk, ismerkedünk és csodálkozunk. Esünk ámulatba, egyikbe a másik után. Kifulladásig séta a Hargitára, egyenesen fel a Székelyek Szent hegyének tetejére. Állunk, és csak szemléljük az alant elterülő hatalmas és csodaszép világot. Igyekszem levegőt venni, nehéz volt az út és lenyűgöző a látvány. Most csak állok itt a nemzetiszín kopjafák között, kicsit csodálkozom, hol vannak ezek a nagy magyarok? Oh, itt mindenki olyan nemzeti hős féle, aztán a hegyről lefelé el is múlik a megváltó hősiesség… Történelmi fricska, és nagyon nehéz elszakadni a látványtól. Észtvesztő rodeózás a hegyről le, séta 400 méter mélyen a sóbányában, körben tömegek szívják be a gyógyító levegőt, majd csobbanás a strand barna vizében, lebegünk a felszínen, a víz olyan sós, hogy képtelenség elsüllyedni benne… Sokat jártam, sokat láttam, s most újra csak némán fejet hajtok a Természet csodája előtt… Elképesztő látvány a víztározónál, gyönyörű tájak az utak mentén, forró kürtőskalács. Az eredeti. Csodaszép villák a Medve tó körül, mintha a régi békebeli világba csöppentünk volna ismét egy percre, velünk él a történelem. Kis székely falu, Ábel lelkész beszél történelemről, meséiben megelevenednek az itt élők. Mosolyog. Szereti az embereket, szereti a világot, tánctábort szervez és őrzi a hagyományokat. Aztán hazatérnek a tehenek, s mi újra úton vagyunk. Jó lenne medvét is látni, ez most nem jön össze, de kárpótol egy remek ebéd, Székelyudvarhelyen egy kicsike mellékutcába betérve találkozunk az igazi magyaros csárdával. Népies motívumok, székely díszítések, gazdag kultúra, remek ételek, Gizi néni híres főztje, a végén a híres áfonya pálinkával ajándékoznak meg. Meglátogatjuk Tamási Áron sírját, majd Korondon állunk meg, ahol a népművészek kínálják portékáikat. Az egyik bódénál tíz éves forma kisfiú kínál mézet és füstölt sajtot. Mackós alkatú, hatalmas szívű ám zord kinézetű kollégám hűvös arccal érdeklődik, lehet-e itt alkudni. A gyermek arca elkomorul, azt sajnos nem lehet. A három literes mackós méz ára bizony 60. Mire kollégánk továbbra is komoly arccal közli: Pedig én csak 61-t szeretnék fizetni érte… Másodpercek telnek el, míg a kislegény számol, majd felderül az ártatlan gyermeki arc: 61 az jó… Ferenc kolléga becsülettel számol, többen könnycseppet morzsolnak el szemük sarkában, a szomszéd néni pedig informál: a gyermek osztályelső, míg szülei a mezőn dolgoznak, addig ő viszi a családi üzletet a boltban, a szomszédok figyelnek rá… Nagyon-nagyon más világ ez. Megint leckét kaptunk az Életből… Szinte fel sem eszmélünk, már eljött az utolsó este. Meglepetés vendégek jönnek, Áron és csapata táncot oktat, Annamari csodaszép hangján éneket tanít. Vajon egy tehetségkutató műsorban ez a tiszta csengésű csodás hang mire jutna…? Ábel lelkész pedig barátaival zenél, s mi a messziről jött vendégek máris a székely táncot tanuljuk… Aztán üldögélünk a tűz körül, csendesen elmélkedve arról, hogy mi is történt az elmúlt három napban. Nehéz arra gondolni, hogy holnap már nem lesz padlizsánkrém reggelre, nem iszunk áfonya pálinkát, és nem szívjuk a kristálytiszta levegőt. Az emberek majd nem mosolyognak, nem köszönnek az utcán, és nem elegyednek beszédbe velünk örömmel… Álom volt mindez? Hiszen oly rövid, s még oly sokat kellett volna látni, tenni, megélni. Három nap, melynek minden pillanata bekerül a gyűjteménybe, melynek fényképeit még soká fogjuk mutogatni, s melynek emlékét nagyon mélyen elzárjuk a szívünkbe. 3 nap. Csapatépítő tréning Tündérországban.

Kőry László

2011.09.01.