Fifti-Fifti

(50/50)

Színes, feliratos, amerikai vígjáték, 100 perc, 201

Rendező: Jonathan Levine

Főszereplők: Joseph-Gordon Levitt, Seth Rogen, Anna Kendrick, Bryce Dallas Howard, Anjelica Huston, Serge Houde, Andrew Airlie, Matt Frewer

Ez egy rendkívül szép és nagyon elgondolkodtató film, amit talán mindenkinek látnia kéne. Nagyon mély érzelmeket ébreszt, és sokáig kell rajta elmélkedni… Hogy mégsem adtam 10 pontot, annak egyetlen oka van…

Adam 27 éves. Egy rádiónál dolgozik, vannak barátai és együtt él egy klassz lánnyal. Látszólag mindene megvan, amikor hátfájásai miatt orvoshoz megy. Ekkor azonban összedől a látszólag jó kis élet: kiderül, hogy a rák egy igen különleges típusában szenved, és az állapota rendkívül előre haladott. Mit lehet ilyenkor tenni? Mi a következő lépés? Vajon hogyan reagál a külvilág? A kérdés nyitott: szabad-e a rákkal viccelődni? Mert legyen bármennyire is furcsa, ez a film bizony vígjáték.

Erénye, hogy megmutatja a való világot. Van, aki a beteg mellett marad, van, aki más utat választ. Remekül mutatja be, mennyire nem tud mit kezdeni az információval a világ… Mindezt teszi pedig vérbő humorral, néhol szemtelen egyszerűséggel, tabukat döntögetve. Hátránya ugyanakkor, hogy az igazi szenvedéseket és kihívásokat épp csak jelzésszerűen mutatja meg. Így a kép kicsit elcsúszik, mert bár látjuk a betegség elhatalmasodása okozta depressziót, azért a szenvedés igazi, mocskos képeitől megkímélnek az alkotók.

Jonathan Levine rendező ügyesen tartja középen hajóját. Nem engedi túl mélyre a történetet, így a depresszió nem hatalmasodik el a nézőkön, ugyanakkor csepegteti a valós világ reakcióit, így jó néhányszor gyomorszorító pillanatokat él át a néző. Nagyon szép a fényképezés, a költői képek remekül adják vissza a belső vívódást és szenvedést… Remek a zene is. Így minden együtt van.

A legjobb tényező pedig a remek színészválasztás. Joseph-Gordon Hewitt finoman játszik, rezdüléseit szinte érezni. Csodálom, ahogy magában tudja tartani az indulatokat, egész az autós jelenetig, amely félelmetesen emberi. Részemről jelölném egy Oscarra! Hihetetlen meglepetés Seth Gordon. Eddig csak idióta szerepekben láttuk, kicsit sok is volt belőle. Most azonban olyan erővel formálja meg a bumfordi, ám aggódó barát figuráját, hogy egészen elképedtem tőle. Zseniális, minden eddigi túlkapását megbocsátottam! Szintén remek Anna Kendrick. A porcelánbaba szépségű színésznő most szinte kislányként tündököl a kezdő pszichológus szerepében. Már az Egek urában is imádtam, de most megint megvillantja tehetségét. Remek ellenpólusa a léha exbarátnőnek, akit Bryce Dallas Howard alakít – egyébként szintén remekül. Említést érdemel még  Anjelica Huston, akit már nagyon rég láttunk a vásznon, de most az aggódó anya szerepében megint nagyon elegáns.

Ha tehát minden tökéletes, akkor miért nem adtam meg a 10 pontot? Csupán a történet vége miatt. Nem lövöm le a poént, de tény: amerikai filmben csak egyfajta befejezés lehetséges. Ezt még elviseltem volna, de az utolsó jelenet már sok volt. Van, ami sosem történhet meg… Ettől eltekintve a film remek. Torokszorító szépséggel és nyíltsággal beszél olyan dolgokról, melyekről máskor szemlesütve hallgatunk. Pedig beszélni kéne, kimondani kéne… Sokkal többre juthatnánk, mint a fájdalmak és félelmek elhallgatásával.

Vígjátékba csomagolt dráma a rákról, remek színészekkel és helyzetkomikumokkal. Méltó befejezése volt a 2011-es mozi évnek. Minden gondolkodó és érző embernek ajánlom.

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 9 pont - Emlékezetes