Színes, magyarul beszélő, amerikai-brazil-francia-ausztrál-angol-német romantikus dráma, 104 perc, 2012
Rendező: Michael Sucsy
Főszereplők: Rachel McAdams, Channing Tatum, Scott Speedman, Jeananna Goossen, Jessica Lange, Sam Neill, Tatiana Maslany
Paige és Leo szerelme első látásra megszületett, aztán elmélyült és most boldog házasokként élik mindennapjaikat. A lány szobrász, a fiú egy stúdiót vezet. Aztán hirtelen darabokra törik az idilli kép: egy balesetben Paige agya megsérül, aminek eredményeképpen el utolsó öt év egyszerűen törlődik az agyából. Leo feltétel nélkül imádja, de ez nem egyszerű, hiszen azt sem tudja, kicsoda Leo. Pedig korábbi életéből mindenre emlékszik, csupán azt felejtette el, miért hagyta el családját és a jogi pályát, miért kezdett egy teljesen új életet. Persze a hirtelen előkerült gazdag szülők azonnal mellé állnak és ezer szállal húzzák vissza a régi életébe, melybe azonban Leo nem fér bele… Vajon mire elég a feltétlen szerelem? Lehet-e esély másodszor is meghódítani valakit, akit egyszer már feleségül vettél? Az élet nagy kérdései…
Michael Sucsy rendező nem tesz sokat, csak elmeséli a sztorit, de azt valahogy jól csinálja. Szépek a képek, kellemes a zene, és néha hirtelen olyan életigazságok hangzanak el, melyek sorsfordítóak… Sajnos ezek nem kapnak kellő hangsúlyt, így belevesznek a történet ködébe…
Rachel McAdams nekem kicsit hiteltelen. Sem a szépsége, sem a játéka nem győzött meg. Korosztályában számtalan tehetségesebb kolléganőt tudok, aki jelentősen hitelesebben alakított volna… Ennek ellenére nem rossz, csak nekem kevés. Channing Tatum vagy iszonyúan verekszik, vagy bambán bámul a nőkre a filmjeiben, ezúttal a második figuráját hozza. Mozi néző kislányok tömegei valószínűleg épp erről álmodnak… Kiemelést érdemelnek azonban a szülők. Sam Neill alig beszél, de olyan ördögien aljasan néz, hogy végig sejtjük: itt valami nem stimmel… Óriási meglepetés volt Jessica Lange az anya szerepében. Az egykoron ünnepelt csodaszép bombázó mára nagyon megöregedett, nagyon megcsúnyult, szinte fájt nézni, mennyire eljárt felette az idő. Mégis a játékában van valami elegáns, valami olyan felsőbbség, amitől még azt a hihetetlen képmutató mondatot is megbocsátom neki, mi szerint: Eldöntöttem, hogy azt a rengeteg szépet nézem, amit értem tett és megbocsátom az egyetlen hibát, amit ellenem vétett…
Az egész egy szörnyen nyálas idióta film lenne. Mert Leo persze ugrálhat, hiszen ott vannak a barátai, akik segítik… Az élet tényleg ilyen lenne? Meg ott van egy rakás klisé és ellentmondás, amit lehetne elemezgetni. De mondjuk, hogy egy ragadós romantikus valamibe ez belefér. Aztán jön a döbbenetes utolsó képsor: mindez valóban megtörtént. Látjuk a párt, akik másodszor is összeházasodtak, mára két gyermekükkel boldogan élnek, de a lánynak sosem tért vissza az emlékezete… Igen, az orvosok számára az emberi agy ma még csak egy rejtély, ez tény… És ettől a váratlan befejezéstől hirtelen megfordul minden, és az ember óhatatlanul elkezd gondolkodni: vajon én mit tennék…
Minden gyengesége ellenére tényleg érdemes megnézni!
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 7 pont – Nagyon jó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése