Színes, feliratos, angol filmdráma, 101 perc, 2011
Rendező: Steve McQueen
Főszereplők: Michael Fassbender, Carey Mulligan, James Badge Dale, Hannah Ware, Amy Hargreaves, Nicole Beharie, Alex Mannette, Elizabeth Masucci
Ez egésze brutális film, csak és kizárólag műértőknek, akik hajlandóak és képesek elgondolkodni a látottakon! A többiek számára nem javaslom.
Brandon sikeres üzletember. Sikeres, éli az életét, a felszín alatt azonban megvan a saját gondja: iszonyat mértékben szex függő. Gyakorlatilag minden percét a nők hajhászása teszi ki, nem válogat a kurvák, a lesi szex és a magazinok között, minden fajta mocsokra nyitott. Éli kis életét, azonban hirtelen beállít hozzá húga, és ezzel minden felborul. Sissyről nem sokat tudunk, csak azt látjuk, hogy valamiért feloldhatatlan feszültség vibrál közöttük. Aztán Brandon erőt vesz magán és főnökéve megnézi Sissy koncertjét, ahol azonban a lány összefekszik az egyébként családos főnökkel. Ez teljesen kiborítja Brandont, aki megpróbálja felrúgni az eddigi életét, azonban ez csúfos kudarcba fullad. Az indulatok szikráznak, végül Sissy öngyilkosságot kísérel meg, s talán ez már elég indok arra, hogy Brandon átgondolja eddigi életét…
Steve McQueen nem kendőzi a valóságot. A szex megjelenítése hideg, sokszor embertelen, általában a perverziók felé megy elé, nem igazán a vágyak felkeltésére törekszik. A fényképezés is ezt hozza: hideg képeket látunk, talán az egyetlen meleg fénybeállítás Sissy koncertje, ahol a lány gyönyörűen énekel. E mellett az egész világ hideg, dermedt és idegen.
A színészek jók. Fassbender rendesen hozza a saját magát sem értő ösztönlényt, lubickol a szerepben. Póker arca titokzatosságot és megközelíthetetlenséget jelez. Meztelen jelenetei pedig nyilván boldogsággal töltik el a hölgy nézőket… Carey Mulligan egy istennő, ezt eddig is tudtuk. A Drive-ban nyújtott néma szépséggel ellentétben itt hangos és arrogáns, remekül alakítja az összezavarodott lányt, aki láthatóan nem találja helyét a világban. Most is gyönyörű, de ennél sokkal több: amikor a furcsa jazz feldolgozásban énekli a New York-New York című dalt, az a néhány perc önmagában is felér egy katarzissal!
Szintén emlékezetes a jelenet, mikor a két testvér félig háttal ülve beszélgetnek az ágyon ülve. Döbbenetes a vibráló feszültség. Érdekes, hogy a probléma gyökerét nem is ismerjük meg, Sissy csak ennyit mond: „Nem vagyunk mi rossz emberek, csak rossz helyre születtünk…”
A kérdés persze az, hogy kinek mit ad ez a történet. Elidegenedés, aberráció, a saját élet szabadsága és szabadossága, a szingliség indoka, az emberi kapcsolatok ellehetetlenülése… Valahol mindez benne van. A lényeg az, hogy minden egyes néző maga dönti el, mit is visz haza ebből a remek, ám fájdalmasan idegen sztoriból!
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 9 pont - Emlékezetes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése