Színes, feliratos, angol vígjáték, 124 perc, 2011
Rendező: John Madden
Főszereplők: Judi Dench, Maggie Smith, Bill Nighy, Tom Wilkinson, Dev Patel, Penelope Wilton, Ronald Pickup, Celia Imrie, Tena Desae, Lillete Dubey
Hét idős angol – ki magában, ki párban – határozza el, hogy egy hirdetés nyomán nyugdíjas éveit egy csodás hotelben tölti majd el, Indiában. Hét ember, hét sors, hét külön világ. Viszontagságos út után megérkezve azonban szembesülniük kell a valósággal. A hotel inkább csak egy lepusztult épület, a hirdetésben foglalt ígéretek csak egy álmot jelenítenek meg. De a kényszer miatt mindenki beköltözik és megindul egy idegen élet, melynek során fény derül ki-ki múltjára, jellemére és az életről alkotott véleményére. Van itt fajgyűlölő, aki még a helyi kosztot sem hajlandó megízlelni, vannak elszáradt házasságban szenvedők, és van, aki a múltját jött újra felfedezni… Ahogy múlnak a napok, a színes és idegen világban egyre több élmény éri a szereplőket, új barátságok és szövetségek köttetnek. Van, aki érdemes a boldogságra, de van, aki képtelen elfogadni a világ és az élet csodáit. Szerencsére ez nem egy nyálas amerikai film, így a valóság élethű marad: nem mindenkinek ez a sorsa... Közben bepillanthatunk az egzotikus India életébe, a múlt és a modern kor ellentéteibe, a tradicionális és a jövő hagyományaiba. Látjuk a színeket, átéljük a forgatagot és sorban belenézünk emberek életének titkaiba, és látjuk azt is, kit merre vezényel a sorsa. Közben pedig Sonny az ifjú álmodó próbálja meggyőzni a világot, hogy a hotelnek van létjogosultsága, hiszen az időseket sok helyen nem szeretik, és ő megteremti a Paradicsomot az utolsó éveik boldogságát keresők számára…
John Madden hihetetlen érzékenységgel rendezi a filmet. Állandóan változik a tempó, éles vágások után hirtelen megáll a világ míg találkozunk egy életbölcsességgel, aztán iramodunk újra a valóságnak… Kicsit persze idealizált ez a világ, de a mítoszok épp jó teret adnak a kellően mély jellemábrázoláshoz. Szerencsére az alkotók nem esnek a sekélyesség hibájába… Gyönyörűek a képek, remek a zene, és nagyon sok a szívszorító pillanat.
Ahhoz, hogy igazán hitelesen, bölcsen és érzékenyen tudjon mesélni ez a film, kellett a fantasztikus szereplőgárda. Csupa idős ember, aki megbarátkozott a korával, színész óriások, akiket jól ismerünk filmek sorából, de itt és most lubickolnak a történetben. Judi Dench fantasztikus, mint mindig. Bája és melege színhez szóló… A telefonos oktatáson elmondott gondolatai olyan mély bölcseletek, hogy csak azért a három percért megérte megnézni a filmet! Maggie Smith gonoszsága páratlan, mégis tudjuk és érezzük azt, amin keresztül megy, és van, aki menthető az életben… Bill Nighy személyes kedvencem. A sok bohóc szerep után most olyan elképesztő eleganciával és emberséggel játssza el a megfáradt férj szerepét, melynek minden pillanata egy stílustanulmány. Tom Wilkinson pedig e hitelesség és az emberség mintaképe: neki elhisszük, hogy egy élet álmát követi… A másik oldalon pedig Dev Patel a Gettómilliomosból megismert ifjú, aki vergődik az álmai és a hagyományok világa között. Számunkra nem kérdés, hogy Tena Deasea szépsége jelenti a jövőt… De sorban kiemelhetnék minden egyes szereplőt, mert a legkisebb mellékszerepekben is remek alakításokat láthatunk…
Csodaszép és nagyon érzékeny film ez, melyben átlag minden öt percben elhangzik valami nagyon fontos bölcsesség. Zseniális színészek, megkapó mese, csodás alakítások – számomra ez a mozi varázsa. Néhol felemel, néhol megnevettet, néhol megkönnyeztet – de sosem választja az egyszerű utat. Zajlik mindez egy olyan világban, melyet már oly régóta szeretnék megismerni… Az idei év legbölcsebb filmjét tiszta szívből ajánlom mindenkinek!
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 10 pont – Csoda!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése