2014. február 21., péntek

Pompeji



(Pompeii)
Színes, magyarul beszélő, amerikai-német akciófilm, 102 perc, 2014
Rendező: Paul W.S. Anderson
Főszereplők: Kit Harrington, Carrie-Anne Moss, Kiefer Sutherland, Emily Browning, Adewale Akinnuoye-Agbaje, Jessica Lucas, Currie Graham, Jared Harris

I.sz. 79-ben járunk. Pompeii távol esik Rómától, ezért a város vezetői mindent elkövetnek, hogy fellendítsék a város életét. Ide érkezik Milo, a kelta gladiátor, akinek családját és egész törzsét kiirtották a rómaiak. Épp ekkor érkezik haza Cassia is, aki a város vezetőjének lánya, és egy Rómában töltött év után szinte menekülve érkezik meg. A két fiatal pont meglátja egymást, mielőtt azonban bármi kialakulhatna közöttük, megjelenik a nagyhatalmú szenátor: Corvis, aki a császár követe. Az ő kezében a város sorsa, amivel rendesen vissza is él. Tiszteletére harci játékot szerveznek, ahol Milo is szinte biztos halálra van ítélve… A gladiátorok küzdelme megkezdődik, a tömeg tombol, azonban ekkor kitör a Vezúv, melynek figyelmeztető jeleire senki sem figyelt korábban…

Paul W.S. Anderson jó kis filmet csinált. Persze mindenekelőtt a trükköket kell kiemelni, mert elképesztő a látvány. Igazán nehéz már megkülönböztetni a grafikát a valóságtól… E mellett jó a zene, jó a fényképezés, tehát rendben van az egész film.

Szintén jók a szereplők. Kiszámítható, hogy a Trónok harca sorozat főszereplői sorban kapják majd a feladatokat, már épp ideje volt, hogy Kit Harringtonra kerüljön a sor. Nem is csalódunk benne: meggyőzően jó az alakítása. Emily Browning nekem kicsit kevés volt. Bájos, meg minden, de valahogy nem győzött meg… Remek viszont Adewale Akinnuoye-Agbaje, a korábbi bajnok szerepében. Igen, így képzelünk el egy gladiátort… És egészen új élmény volt Kiefer Sutherland, aki ezúttal a gonosz szenátor figuráját hozza a tőle megszokott magas színvonalon. Még talán sosem láttam negatív főszerepben, de itt is remek.

Történelmileg nem tudom, hogy mennyire hiteles a sztori, egy azonban biztos: a végtelenül korrupt és mérhetetlenül mohó város pusztulása igen szimpatikus. Az persze már fájdalmas, hogy a jók sem igazán menekülhetnek, de így legalább valós a történet.
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 8 pont – Jó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése