(Mr. Morgan’s Last Love)
Színes, feliratos,
német-belga-amerikai-francia romantikus dráma, 116 perc, 2013
Rendező: Sandra Nettelbeck
Főszereplők: Michael Caine, Clémence Poésy,
Justin Kirk, Gillian Anderson, Jane Alexander, Michele Goddet, Ian Fenelon,
Anne Alvaro
Mr. Morgan Párizsban él, nyugdíjas
professzor. Feleségét két éve vesztette el, azóta nem találja a helyét a
világban. Egy napon egy kisebb baleset kapcsán megismerkedik Pauline-nal, a nála
jóval fiatalabb gyönyörű francia lánnyal. A sors különös fintora nyomán a két
ember egyre közelebb kerül egymáshoz. Matthew kórházba kerül, de barátja
mellette van. Ekkor azonban megjelennek a férfi gyermekei, akik épp a lánnyal
egykorúak. Innentől az események egyre jobban bonyolódnak. Konfliktusok, rég
elfojtott indulatok kerülnek felszínre, mígnem minden lassan elér a szépséges
megoldás felé…
Ritkán vagyok olyan helyzetben, hogy
ennyire nehéz legyen írni egy filmről. Első pillanatra egy szirupos tündérmese
egy öregember utolsó fellángolásáról, de jön egy pillanat, amikor minden
megváltozik. Ezután elképesztő indulatok és érzések kerülnek a vászonra,
hihetetlen vallomások és kijelentések záporoznak. Aki valaha volt szülő, vagy
volt gyermek – tehát mindenki, aki valaha keveredett családi konfliktusba – nos
azok számára ez a film egy elképesztő lecke lesz. Miközben, csak úgy
mellékesen, elhangzik a filmtörtének egyik legszebb szerelmi vallomása…
Sandra Nettelbeck nagyon alkotott. Az első
fél órában azt hittem, hogy maradunk a manapság divatos témánál, az idősebb
emberek helyének keresése körüli mosolyogtatóan romantikus történetnél. (Lásd:
Marigold Hotel, Kvartett, stb.) De a kórházi ágy mellett feltűnő gyermekek
hirtelen egy egész más síkra helyezik a történetet. Mondjuk történetről túl
sokat nem lehet beszélni, itt inkább elképesztően jól megírt dialógusokról kell
megemlékeznünk. Ki mit gondol, kit mi vezet, honnan erednek a konfliktusok…
Olyan elképesztő vallomásoknak lehetünk tanúi, hogy abba beleremeg az ember
néha… Ingadozunk a könnyed sztori és a hihetetlen mély mondanivaló között.
Mindezt légies könnyedséggel…
A mondanivaló lényegét erősíti a csodaszép
fényképezés. Néhol szívszorítóan gyönyörűek a képek. Igazi tehetség kellett
ehhez, az biztos.
Persze a lényeg a zseniális szereplő gárda.
Michael Caine nyolcvan évesen is elképesztően tehetséges. Tökéletesen hozza a
figurát, pedig ez egyáltalán nem könnyű. Még a néző számára sem az, hiszen épp
ez a kérdés: ő vajon egy jó ember…? Mellette az ifjú francia szépség Clémence
Poésy, aki szintén remek. Annyira hiteles, annyira szép és annyira csodálkozó,
hogy az az érzésünk: őz ismerjük a szomszédból… A harmadik fő figura Justin
Kirk, aki méltó társa Cainnek, és nagyon jól hozza a tépelődő, útját kereső fiú
szerepét… Csak úgy prémiumként Gillian Anderson egészen vicces a szörnyű
szerepében, de nagyon jól áll neki ez a figura.
Zajlanak az események, és a fő fájdalom,
hogy annyira kiszámítható minden. Tudjuk, merre tartunk, de titokban
imádkozunk, hogy ne… De az élet kegyetlen. Ugyanakkor szép is. Ez a titok, amit
a film egészen zseniálisan mutat be. Mindenkinek látni kéne, akinek valaha volt
családi konfliktusa, mert hatalmas leckéket kapunk egy mozijegy áráért…
Emlékezetes darab!
Értékelés: 1 (Agyhalál) -
10 (Csoda!) skálán: 9 pont - Emlékezetes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése