Kínzó kérdések a látható világ mögött meghúzódó okokról és
okozatokról, valamint a hangyák anatómiájáról
Véget nem érő módon
vagyunk képesek vitatkozni azon, hogy vajon hogyan is zajlott a Teremtés.
Vannak a hívő lelkek, akik szerint egy felsőbb hatalom munkája nyomán
bitorolhatjuk a világot. A Természet hívei szerint viszont egy ősrobbanás kapcsán
indult el minden. Na, most szerintem ez szinte mindegy. Legyen, mondjuk az első
eset. A Teremtő ott ül, végzi a munkát, és kiválasztja az embert. Vajon miért
nekünk szavazott bizalmat? Lehetett volna a kőszáli kecske, az orángután vagy a
palackorrú delfin. Amúgy sokak szerint a palackorrú delfin simán ránk is ver
például intelligenciában… Erre azt mondják a hívők, hogy minket saját képére
teremtett az Úr. Ahogy elnézem sokaságunkat, egyes egyedek valóban egész jól
sikerültek, ezt el kell ismerni, mások azonban nem hoztak nagy dicsőséget az
Alkotónak. S ha ez így van, akkor vajon engedélyezett ez a nagy szórás? Belefér
az eredmény a megengedett hibahatárba? Vagy nézzük a másik esetet. A robbanás
tipikusan a rombolás képével fonódik össze képzeletünkben. Itt azonban egy
olyan robbanás történt, ami mondjuk, a rossz akkumulátor beindításához
hasonlít. A hatalmas energia löket életet lehelt a silány gépezetbe. S ha így
van, akkor kezdetét vette az evolúció. De ki mondja meg, hogy hol is tart ez
mostanság? Voltak itt már uralkodók a dinoszauruszok, csörtettek szerteszét a
masztodonok, emelkedtek fel és hanyatlottak hatalmas birodalmak, de közben
szerte a bolygó tele van megmagyarázhatatlan építészeti emlékkel. Melyeket az
akkori szinten lévő egyedek nem hozhattak létre, hiszen még ma sem tudnánk
felépíteni őket. Mondjuk ez nem is csoda, hiszen az az építőipar, amelyben egy
100 cm széles alak gyakorlatilag 94 és 107 között bárhol lehet, ott bizony
nemhogy piramist, de egy tisztességes hátsókerti sufnit sem tud létrehozni az
utókor számára. Ebben a pontban tehát megvan az érdekes kérdés: akár a
Természet, akár a Teremtő kegye által vagyunk itt, vajon hogyan sikerült
megelőznünk mondjuk az örvös medvét, vagy az ámbrás fejű cetet? Sőt, egészen
konkrétan mondjuk a hangyákat. Mert ott ugye rend van. Tejesen. Van egy
királynő, aki dirigál és szaporodik. Meg egy rakás dolgozó, aki dolgozik, ahogy
kell, erején felül és folyamatosan. Mert ez a dolga. Hallott-e már valaki
arról, hogy a hangya délután részegen horkol a lapulevél alatt? Hogy úgy áll a
munkához, hogy a többi huszonkétezer-hatszáznegyvenhét is odaférjen hozzá, meg
különben is az a ferde lábú egyed a múlt héten sem hozott egy morzsát sem a
közös konyhára. Hallottunk-e olyan esetről, hogy a hangya sztrájkot szervezett
a kevesebb munka, nagyobb fizetés reményében? Láttunk-e hangyát visszapofázni,
magyarázkodni, szakszervezetet szervezni, tüntetni, hogy cirkuszt-kenyeret,
„okosban” szerezni a táplálékot? Nem igazán. Mert a hangya fegyelmezett és
tudja, ha nem teszi a dolgát, akkor borul a közösség, vége a rendnek, oszt jól
éhen hal mindenki. Teszi tehát a dolgát, nem keres kiutat és nem lesz kreatív életművész.
Ellentétben mindezzel az ember. Aki a teremtés koronája, a táplálék lánc
teteje, a ragadozók csúcsa. Mert azt mondja: „Nekem több eszem van a
hangyánál!” De vajon tényleg több esze van? És ha igen, akkor azt miért nem
teremtésre, építésre, fejlődésre használja? Miért pazarol időt és energiát az
ellenállásra, a kétkedésre, a lázításra, a megúszásra? Hogyan kerülhettünk fel
a csúcsra? Hogyhogy nem taszított le onnan minket a muflon? Vagy épp a tavi
kócsag? Hogyan maradhat uralkodó fajta az egyetlen, amely képes a tudatos
önpusztításra, aki elmebéli képességeit ellenségeskedésre, irigységre és
pletykálkodásra használja? Vagy láttunk már olyat, hogy a galléros pávián
nőstényei összejönnek a folyóparton, és kibeszélik, a falkavezér potens
képességeinek alakulását a kesudió hatására? Bizony kérem, ezek a lét kínzó
kérdései…
Kőry László Merlin
2014.06.07.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése