(The Fault in Our Stars)
Színes, feliratos, amerikai romantikus
film, 125 perc, 2014
Rendező: Josh Boone
Főszereplők: Shailene Woodley, Ansel
Elgort, Nat Wolff, Willem Dafoe, Laura Dern, Lotte Werbeek, Sam Trammell, Mike
Birbiglia
Hazel Grace Lancaster és Augustus Waters
átlagos tinik. Kivéve, hogy mindketten halálra ítélt rákbetegek. Egy önsegítő
csoportban találkoznak, barátok lesznek, majd menthetetlenül egymásba
szeretnek. Nem tudatosan: Hazel óvni akarja a világot, hiszen hamarosan ő már
nem lesz itt. De a boldogság keresése nekik is jár, hiszen oly fiatalok még. A
betegség tény, a folyamatok nem állíthatók meg, de mindeközben számos csodaszép
pillanat jöhet az életben, amit a fiatalok megtanulnak megbecsülni.
Josh Boone vékony jégen jár. Nem véletlen,
hogy a kritikusok szerint megcsinálta az új Love Story-t. Csak ezúttal nem lett
nyálas, nem lett vérszegény, nem lett közhelyes. Ez pedig szép teljesítmény.
Rákos fiatalokról filmet csinálni nagy merészség. Mert félünk ettől, ezért nem
akarjuk látni. Ha pedig mégis, akkor végig szipogjuk az egészet, és imádkozunk,
hogy ez csak egy mese legyen, ne a valóság. Nos, Boone megcsinálta a bravúrt: a
film épp elég érzelmes ahhoz, hogy átélhessük, ugyanakkor épp elég bölcs ahhoz,
hogy valóság legyen, de épp elég mély is ahhoz, hogy megmutassa a valódi
drámát. Ezt az egyensúlyt nem volt könnyű megteremteni, de sikerült, és ezért
mondhatom ki: ez a film életem egyik legszebb szerelmes története!
Remek rendezés, remek sztori folyam, kitűnő
párbeszédek. Csodás fényképezés, és remek zene. Minden együtt van.
Aztán a remek színészek. Shailene Woodley
tökéletes. Már az Utódok megnézése után megmondtam: ez a lány még sokra fogja
vinni. Gyönyörű, törékeny, erős és érzelmes. Fiatal kora ellenére mindent tud,
és mindent át is tud adni nekünk. Oscar gyanús alakítás… Ansel Elgort pedig
méltó társa. Sármos, vidám, de aztán elfogy a magabiztosság. Remek alakítás.
Willem Dafoe rövid megjelenése megint remek: hitelesen hozza az őrült írót. Ezt
a szerepet neki találták ki. Kiemelést érdemel még az idősödve is csodaszép
Laura Dern és a számomra eddig kevéssé ismert Sam Trammell, akik a szülők
szerepében szintén kiemelkedőt alakítanak.
A film talán legnagyobb erénye, hogy
nemcsak a szerelmi szál szép benne. Mélyen megérint a halálra ítélt lány vágya,
hogy szüleit boldognak láthassa „azután”… Borzasztó erős a konyhai jelenet a
szülők és lányuk között… Szintén fontos, hogy nagyon jók a vicces betétek.
Szenvtelenül mutatja meg, ahogy a fiatalok saját kínjukon viccelődnek, így
emelkedve felül a létezés mindennapi fájdalmán… Mindez benne van, szépen és
arányosan, és lassan eljutunk a következtetésig: Hálás vagyok az én kis
végtelenemért. És ennél szebb nem is lehetett volna a befejezés. El fogok menni Amszterdamba, hogy megkeressem azt a padot...
Érzelmes, tanulságos, szórakoztató, mélyen
megérint. Minden benne van, és minden a helyén van. Én ezért megyek moziba. Ez
az, amire a 10 pontot tartogatom…
Értékelés:
1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 10 pont – Csoda!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése