2014. október 18., szombat

November Man



(The November Man)
Színes, magyarul beszélő, amerikai akcióthriller, 108 perc, 2014
Rendező: Roger Donaldson
Főszereplők: Pierce Brosnan, Olga Kurylenko, Eliza Taylor-Cotter, Bill Smitrovich, Patrick Kennedy, Luke Bracey, Lazar Ristovski

Peter CIA ügynök volt, de egy szerencsétlenül sikerült akció után elhagyta a céget. 5 évvel később egykori főnöke ismét munkába állítja. Az egykori orosz tábornok elnök akar lenni, ezért el kell tüntetni mindenkit, aki a múltjára terhelő vallomást tehet. Így Peter Moszkvába indul, hogy kimentse egykori szerelmét, akit azonban meggyilkolnak: méghozzá a CIA, sőt, Peter egykori társa. Megindul a nyomozás, senkiről sem tudni, hogy ki kinek dolgozik, csak szép sorban hullanak az emberek. A megoldást egy lány jelentheti, akinek megtalálásáért folyik a harc. És Peter bizonyítja, hogy öreg ügynök nem vén ügynök…

Ilyen sztorit már sokat láttunk, igazából csak a mai korra van igazítva: a csecsen háború a téma, de amúgy minden a régi. Ezen felül több bajom is van vele: egyrészt nem igazán sikerül fenntartani a feszültséget. Kicsit hosszú a film, és unalmas is… Másrészt pedig kissé kaotikus. Néha már mi magunk sem tudjuk, hogy ki kicsoda…

Persze Pierce Brosnan még mindig teljesen sármos, a nők meg fognak őrülni érte. De azért már ő sem fiatalodik… Meglepetés viszont Olga Kurylenko. A nő kétségkívül szép, de színészi képességei a nullához konvergálnak. Most ebben a filmben mintha néha megcsillanna valami, lehet, hogy órákat vett valakitől… Kicsit kevésnek éreztem Patrick Kennedy teljesítményét is, ebben a szerepben sokan jobbak lehettek volna.

Amúgy van minden, ami egy akciófilmhez kell. Autós üldözés, lövöldözés, folyik a vér is rendesen… Egyszer nézhető közepes akciófilmnek elmegy…
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 7 pont – Kellemes

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése