A
tündérmeséket azért szeretjük, mert olyan jó elrévedezni egy képzelt világ
izgalmas csodáin, a tündérek csillogásán, az emberek jóságán. Szeretjük ezeket a
meséket. A melegszívű hősöket, a csodaszép hölgyeket, a derék lovagokat és a
furfangos varázslókat. Elmélázunk a történeteken, okulunk a tanulságból és
élvezzük a szívmelengető mesék minden fordulatát.
Nem is volt felnőtt talán az,
aki legalább egyszer életében nem élte meg a mesét, nem volt részese a
csodának, nem lehetett igazán boldog.
Szerencsés
ember vagyok, mert megélhettem a csodát. És ez mindennél többet ér.
De
a tündérmesék véget érnek. Eljön az ébredés keserű pillanata, amikor rá kell
döbbennünk, hogy a monda és a valóság két nagyon is különböző világ. Megértjük,
hogy a színes képzetek elillannak és marad a rideg mindennapok embert próbáló
valósága: a fojtogató magány.
Sajnos
a hősök kora lejárt. Ez már az ember világa.
Így
eljött a pillanat, amikor Merlin meghozta a régen esedékes döntést: ideje
megérteni az Ég jeleit, ideje letenni a tollat, ideje nem kergetni
álmokat.
Kedves
Olvasó! Szívből köszönöm, ha meglátogattad ezt az oldalt. Talán sikerült néhány
kellemes percet szereznem – ennek igazán örülnék. Talán néha felbosszantottalak
– ezt igazán sajnálnám. Köszönöm, ha időt töltöttél itt, köszönöm, ha
megosztottad a véleményed velem és másokkal. Köszönöm, ha kommentáltál,
köszönöm, ha csak olvastál. Szép mese volt ez számomra, örömmel csináltam. Nem
gondolom, hogy sikerült hatást gyakorolni a világra, nem voltak sosem
világmegváltó terveim. Gondolatokat osztottam meg, és köszönöm, hogy elolvastad
őket.
A
mese tehát véget ért. Nincs bölcs záró üzenet. Nincs utolsó okosság. Csak azt
tudom mondani: keresd bátran a boldogság kék madarát. És ha megtaláltad, őrizd
nagyon. Szeretettel. Mert Ő az egyetlen fontos dolog az életben.
Köszönöm
szépen!
Kőry László
2015.06.29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése