2015. június 27., szombat

Jurassic World



Színes, magyarul beszélő, amerikai-kínai kalandfilm, 125 perc, 2015
Rendező: Colin Trevorrow
Főszereplők: Chris Pratt, Brice Dallas Howord, Lauren Lapkus, Jake Johnson, Katie McGrath, Ty Simpkins, Judy Greer, Vincent D’Onofrio, Irrfan Khan, Omar Sy

Van-e értelme 20 év után újra forgatni egy korábbi történetet? Nyilván van, hiszen a technika azóta elképesztő fejlődésen ment át, és ez meg is látszik a filmen. Másrészt – ezúttal producerként – Steven Spielberg még mindig rajta tartja a kezét a projekten, akkor pedig nagyon rossz nem lehet.

Az egyetlen fájdalmam, hogy a sztori nem tud túllépni a kliséken. Megont van egy szívtelen nő, aki főnök. Megint van itt két rokon gyerek, akik persze, hogy a balhé közepébe keverednek. Megint van itt egy sármos pasi, aki mindent megold. És  persze, hogy a szívtelen nő meg a sármos pasi összejönnek a végén… És persze, hogy megint van egy főgonosz, akit semmi sem érdekel. A különbség csak annyi, hogy az idiótát ezúttal nem a pénz motiválja, hanem az, hogy a gyilkos dínókból fegyvert lehessen készíteni… Oszt ennyi. A filmet tehát nem a történet miatt nézzük, nem is párbeszédek mélysége vonzó benne, hanem egyértelműen a technika.

Az viszont briliáns. A képi megjelenés elképesztő, a trükkök és az effektek pedig döbbenetesen valósághűek. Lehet borzongani, lehet rettegni, és lehet csodálkozni néhány igen csak zseniális újítson – ezek közül talán néhány meg is fog valósulni előbb-utóbb.

Az alkotók javára legyen mondva, hogy néhány mondatan utalnak az eredeti történetre, így nem kell úgy csinálni, mintha az nem is lett volna. Ez szépen van megoldva. Másrészt ha valaki nem látta az eredeti filmeket – nos nem veszít semmit, a sztori önálló alkotásként is teljes mértékben élvezhető.

A színészek jók. Chris Pratt tökéletes a szerepre, ez nem kétséges. Hogy Brice Dallas Howardot honnan szedték, azt sosem fogjuk megtudni, de mondjuk aránylag jól hozta a figurát. A két gyerek akkor is jó, ha nem jó… Van néhány üdítő meglepetés: Omar Sy (az Életrevalók bohémja) most is remek, Irrfan Khan ezúttal egy egészen emberarcú gazdag embert mutat be, Judy Greer mindig tökéletes és Vincent D’Onofrio remek a gonosz szerepében. A színészek tehát odateszik magukat, de leginkább fel sem tűnik…

Akik szerették a régit, azoknak egy ez méltó folytatás. Akiknek új a sztori, azoknak remek élmény lesz. Szóval érdemes megnézni a látvány miatt, bár tény, hogy másnap reggelre ez is feledésbe merül majd…
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 8 pont – Jó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése