Helyszín: Bárka Színház - Vívóterem, Budapest
Látogatás: 2009.11.22.
Író: Lars Von Trier, Christian Lollike, Anger Zsolt
Rendező: Anger Zsolt
Szereplők: Blaskó Péter, Dévai Balázs, Fóti Zsófia, Gados Béla, Ilyés Róbert, Kálid Artúr, Kardos Róbert, Kovács Ádám, Margitai Ágnes, Mucsi Zoltán, Parti Nóra, Réti Adrienn, Spolarics Andrea, Szabó Gábor, Szorcsik Krisztina, Telekes Péter, Varga Anikó, Varjú Olga.
Lars Von Trier eredetileg filmen álmodta meg Dogville történetét. Ez a film lett a dogma stílus egyik alapműve. Nehéz film, nehéz történet és nagyon egyedi rendezés, amit Nicole Kidman alakítása emel a magasba. A rendező egyik legfontosabb eszköze, hogy folyamatosan felülről fényképez, mintha a szereplők egy terepasztalon mozognának… A Bárka csapata most hihetetlen vállalkozásba fogott: színpadra állították a művet. El sem tudtam képzelni, hogy egy ilyen erős mozi után hogyan merik ekkora fába vágni. Ezért aztán nagyon kétkedve ültem be a darabra.
A Bárkában lassan gyűlt a sokszínű közönség. (Ok, maradi vagyok, de számomra még mindig nem elfogadható színházi viselet a zöld gumicsizma-sárga harisnya-zöld szoknya-sárga pulcsi kombináció… De ez láthatóan csak engem zavart…) Aztán 7-kor beengedtek. Középen a fekete játék tér, két oldalt pedig a lelátók. Nem éppen kényelmes hely egy 190 perces előadásra, de legalább jól lehet látni…
Aztán elindult a történet, és lassan megnyugodtam: a fiúk tudták, mihez kezdjenek a történettel… Dogville eredetileg egy kedves falu, valahol a Sziklás hegységben, valamikor régen... Ezt a rendező egy éles vágással behelyezi a mába: egy belvárosi bérházban vagyunk. Így a történet a ház lakóinak gyors bemutatásával kezdődik, a pergő jeleneteket sötétség és bömbölő zene választja el. Kaukázus, PUF és egy csomó mai zenekar, a dalok szövege pedig kísértetiesen kiemeli a darab mondanivalóját. Miután megismertük a szereplőket, elindul az eredeti történet: egy idegen lány toppan be a kisváros/bérházba, aki a maffia elől menekül.
Itt csupa jóravaló ember lakik. Kis tanakodás után befogadják. A lány pedig hálás: szeretne segíteni, hogy meghálálja a jóságot. De nincs mit… Így kezdődik. Aztán akad valami… Meg még valami… És egy idő után csak ő dolgozik, robotol, most már mindenki helyett. De ezt persze senki sem veszi észre, hiszen itt mindenki mosolyog, mert itt mindenki olyan kedves ember… Aztán a lány menekülni próbál, de ezt nem lehet: elfogják és láncra verik… Aztán következhet a mindent elsöprő befejezés. Tudjuk, értjük, reméljük, mi lesz. Mégis megdöbbenünk, amikor bekövetkezik.
Az alkotók remekeltek. Egy az egyben megtartották a film történetét, a mai környezetbe helyezéssel azonban még sokkal jobban felerősítették a mondanivalót. Még sokkal aktuálisabb, még sokkal fájdalmasabb és döbbenetesen aktuális a mese. A mosolygós külső mögött feltűnnek a rejtett hibák, és a valódi ének. Kiderül: mindenki épp azt követi el, amit a bemutatkozásakor erényeként emelt ki… Tipikusan olyan darab ez, melyet egyszer nézünk meg, de aztán nagyon sokáig gondolkodunk rajta. Az üzenet több rétegű, alapvető emberi értékeket érint, és nagyon súlyos. De a jelentés legtöbb síkján nem ad választ: nekünk kell értelmezni a látottakat, annak ellenére, hogy a Végzet egyértelmű. Bár Anger Zsolt egy pillanatra felvillantja a reményt a szellemileg sérült lány utolsó táncával…
A rendezés tehát remek. Elképesztően jól használják a teret, a kis kellékek gyors átrendezésével és a betét zenékkel zseniálisan pörgő a cselekmény. Ennél már csak a színészek jobbak. A lány szerepében Kidman gyönyörűen gyenge volt, nos Szorcsik Krisztáról ez nem mondható el. Bár szépsége meg sem közelíti nagy nevű elődjét, de játéka kifinomult és hiteles. A lakók közül nehéz kiemelni bárkit is. Egyszerűen mindenki remekül hozza a furcsábbnál furcsa figurákat. Hatalmas színészi teljesítményeket láthatunk. Számomra csodás élmény volt Parti Nórát újra látni. A csodaszép hölgy talán az egyik legtehetségesebb ifjú magyar színésznő. Ez most is jól látszott: az általa megformált kissé ütődött Kása figuráját döbbenetes erővel alakította. Talán csak szalonforradalmár főhőst játszó Dévai Balázs alakítása gyenge, de a remekelő többiek között ez is elég a sikerhez.
Nagyon nehéz téma, nagyon kemény darab, de azt éreztem, amit csak kivételesen ritka esetekben: ez a darab jobb, mint az eredeti film. Az alkotók bravúrosan dolgoztak, a művészek szívvel-lélekkel játszottak, az üzenet pedig még napok múlva is ott dolgozik az agyunkban… Ez egy olyan ritka élmény, egyedi csemege, ami miatt igazán érdemes színházba járni! Ínyenceknek kötelező darab!
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 5 (Emlékezetes!) skálán: 5 pont – Emlékezetes!
Látogatás: 2009.11.22.
Író: Lars Von Trier, Christian Lollike, Anger Zsolt
Rendező: Anger Zsolt
Szereplők: Blaskó Péter, Dévai Balázs, Fóti Zsófia, Gados Béla, Ilyés Róbert, Kálid Artúr, Kardos Róbert, Kovács Ádám, Margitai Ágnes, Mucsi Zoltán, Parti Nóra, Réti Adrienn, Spolarics Andrea, Szabó Gábor, Szorcsik Krisztina, Telekes Péter, Varga Anikó, Varjú Olga.
Lars Von Trier eredetileg filmen álmodta meg Dogville történetét. Ez a film lett a dogma stílus egyik alapműve. Nehéz film, nehéz történet és nagyon egyedi rendezés, amit Nicole Kidman alakítása emel a magasba. A rendező egyik legfontosabb eszköze, hogy folyamatosan felülről fényképez, mintha a szereplők egy terepasztalon mozognának… A Bárka csapata most hihetetlen vállalkozásba fogott: színpadra állították a művet. El sem tudtam képzelni, hogy egy ilyen erős mozi után hogyan merik ekkora fába vágni. Ezért aztán nagyon kétkedve ültem be a darabra.
A Bárkában lassan gyűlt a sokszínű közönség. (Ok, maradi vagyok, de számomra még mindig nem elfogadható színházi viselet a zöld gumicsizma-sárga harisnya-zöld szoknya-sárga pulcsi kombináció… De ez láthatóan csak engem zavart…) Aztán 7-kor beengedtek. Középen a fekete játék tér, két oldalt pedig a lelátók. Nem éppen kényelmes hely egy 190 perces előadásra, de legalább jól lehet látni…
Aztán elindult a történet, és lassan megnyugodtam: a fiúk tudták, mihez kezdjenek a történettel… Dogville eredetileg egy kedves falu, valahol a Sziklás hegységben, valamikor régen... Ezt a rendező egy éles vágással behelyezi a mába: egy belvárosi bérházban vagyunk. Így a történet a ház lakóinak gyors bemutatásával kezdődik, a pergő jeleneteket sötétség és bömbölő zene választja el. Kaukázus, PUF és egy csomó mai zenekar, a dalok szövege pedig kísértetiesen kiemeli a darab mondanivalóját. Miután megismertük a szereplőket, elindul az eredeti történet: egy idegen lány toppan be a kisváros/bérházba, aki a maffia elől menekül.
Itt csupa jóravaló ember lakik. Kis tanakodás után befogadják. A lány pedig hálás: szeretne segíteni, hogy meghálálja a jóságot. De nincs mit… Így kezdődik. Aztán akad valami… Meg még valami… És egy idő után csak ő dolgozik, robotol, most már mindenki helyett. De ezt persze senki sem veszi észre, hiszen itt mindenki mosolyog, mert itt mindenki olyan kedves ember… Aztán a lány menekülni próbál, de ezt nem lehet: elfogják és láncra verik… Aztán következhet a mindent elsöprő befejezés. Tudjuk, értjük, reméljük, mi lesz. Mégis megdöbbenünk, amikor bekövetkezik.
Az alkotók remekeltek. Egy az egyben megtartották a film történetét, a mai környezetbe helyezéssel azonban még sokkal jobban felerősítették a mondanivalót. Még sokkal aktuálisabb, még sokkal fájdalmasabb és döbbenetesen aktuális a mese. A mosolygós külső mögött feltűnnek a rejtett hibák, és a valódi ének. Kiderül: mindenki épp azt követi el, amit a bemutatkozásakor erényeként emelt ki… Tipikusan olyan darab ez, melyet egyszer nézünk meg, de aztán nagyon sokáig gondolkodunk rajta. Az üzenet több rétegű, alapvető emberi értékeket érint, és nagyon súlyos. De a jelentés legtöbb síkján nem ad választ: nekünk kell értelmezni a látottakat, annak ellenére, hogy a Végzet egyértelmű. Bár Anger Zsolt egy pillanatra felvillantja a reményt a szellemileg sérült lány utolsó táncával…
A rendezés tehát remek. Elképesztően jól használják a teret, a kis kellékek gyors átrendezésével és a betét zenékkel zseniálisan pörgő a cselekmény. Ennél már csak a színészek jobbak. A lány szerepében Kidman gyönyörűen gyenge volt, nos Szorcsik Krisztáról ez nem mondható el. Bár szépsége meg sem közelíti nagy nevű elődjét, de játéka kifinomult és hiteles. A lakók közül nehéz kiemelni bárkit is. Egyszerűen mindenki remekül hozza a furcsábbnál furcsa figurákat. Hatalmas színészi teljesítményeket láthatunk. Számomra csodás élmény volt Parti Nórát újra látni. A csodaszép hölgy talán az egyik legtehetségesebb ifjú magyar színésznő. Ez most is jól látszott: az általa megformált kissé ütődött Kása figuráját döbbenetes erővel alakította. Talán csak szalonforradalmár főhőst játszó Dévai Balázs alakítása gyenge, de a remekelő többiek között ez is elég a sikerhez.
Nagyon nehéz téma, nagyon kemény darab, de azt éreztem, amit csak kivételesen ritka esetekben: ez a darab jobb, mint az eredeti film. Az alkotók bravúrosan dolgoztak, a művészek szívvel-lélekkel játszottak, az üzenet pedig még napok múlva is ott dolgozik az agyunkban… Ez egy olyan ritka élmény, egyedi csemege, ami miatt igazán érdemes színházba járni! Ínyenceknek kötelező darab!
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 5 (Emlékezetes!) skálán: 5 pont – Emlékezetes!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése