Közreműködő: Leonard Cohen
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna
Dátum: 2009.08.31.
Mikor először láttam, hogy Budapesten ad koncertet, el sem hittem. Talán csak valami tréfa ez… De a hirdetés ott virított posztereken, és lassacskán valósággá vált az álom: élőben láthatom ŐT!
Kicsoda Leonard Cohen? Aki nem tudja, annak sajnos nehéz lenne elmondani, hiszen hosszú terméken életének főbb állomásait is sok lenne itt felsorolni… De próbáljuk meg. Kanadában született 1934-ben, énekes, dalszerző. Első lemeze 1967-ben jelent meg, neve azóta komoly tényező az igényes zenei piacon. Kis hazánkban talán pol-beatnek mondták volna régen… Költeményszerű verseket énekel furcsa, mély és rekedtes hangján. Dalaiban szerelem, politika, és nagyon fontos értékek jelennek meg. Beutazta a világot, éveket élt egy Tibeti kolostorban a világtól elvonulva, azután jelent meg „Book of Longing” című – egyébként tizenkettedik! - kötete, melyben versek, írások és rajzok láttak napvilágot. Könyvei és számtalan lemeze mind igazi csemege!
2008-ban hosszú - kb. 15 éves - hallgatás után tért vissza a színpadra, hogy egy világ körüli turnén vegyen részt, melynek mind a 80 előadására elkapkodták a jegyeket. Dalai mélyen spirituálisak, misztériummal teltek, jelentésük az idő múlásával egyre aktuálisabb. 2008 óta a Rock Hősök Galériájának tagja, de neve valószínűleg e nélkül is mindenki számára ismert lesz. Rajongói szinte istenítik, és ez tökéletesen rendben van így…
Mindezek tudatában érthető izgalommal indultunk a koncertre. De legyen bár komoly képzelőerőm, ezt a csodát, amit átéltem, bizony megálmodni sem tudtam volna! A jegyen is feltüntették: a koncert időtartama 3 óra, ezért időben illik érkezni. Ez már önmagában sokat ígért… Egy 75 éves művésztől azért ez igen komoly teljesítmény! A szervezők pontosak voltak, ahogy ígérték. A színpad egyszerűen dekorált, visszafogottan ízléses, semmi extra. Ez az este nem a külsőségekről szólt. Aztán megjelentek a zenészek, és felcsendült a MUZSIKA – így, csupa nagybetűvel.
Mi a titok? Nehéz lenne megfejteni.
Talán a technika. Ezen az estén nagyon jól szólt minden. A böhöm nagy csarnok utolsó székén is tökéletesen lehetett hallani a hátfa minden húrjának pendülését. Szinte borzongatóan szép volt…
Talán a zenészek. Különlegesen képzett, csodálatosan tehetséges csapat. Egyetemi tanárok, zeneszerzők, saját hangszereik virtuózai. Amit például Javier Mas tud a spanyol gitáron, hát azt nem sokan tudják… Mindannyian bemutatták tudásukat, és higgyék el: legtöbbször leesett az állunk. Mai „plébekkes” világunkban az élő zene bizony csodákra képes…
Talán az énekesek. Sharon Robinson és az angyali hangú Webb nővérek olyan szépen éneklik a jól ismert dalokat, mintha a szférák hangjaiban gyönyörködnénk… Ők aztán külön is megtölthetnének egy csarnokot, de így együtt verhetetlen a csapat.
Talán a jól ismert dalok. Mély, nagyon mély érzéseket ébresztenek fel, elbűvölnek, felemelnek, mosolyra vagy könnyre fakasztanak. Ahogy Cohen énekel, vagy inkább suttog, vagy csak versét szavalja, a szavak áttörnek minden gátat és mélyen eltemetkeznek a szívünkben.
Mindez igaz, de nem ez a titok. A titok maga az Öreg. A Művész. A Trubadúr. Aki 75 évesen, egy egyszerű sötét öltönyben áll a színpadon, kalapja mélyen a szemébe húzva. Táncol, ugrál, vagy térden áll, szemét lehunyja, együtt él a hangokkal, a dalokkal, szavai egy ekkora tömegben is mindenkit megérintenek.
A két részes műsorban sorra csendülnek fel a jól ismert dalok, sőt himnuszok. Sírunk a Híres kék kabáton, nevetünk a politikán, izgulunk a partizánért és a színpadról egyre árad a szeretet, a hit és az alázat. Mert Cohen először jár Budapesten, és kalapot emel előttünk, hogy vagy 9000-en itt vagyunk az ő dalai miatt, köszöni szépen és tisztelettel, hogy itt lehet, és életemben először tudom, hogy ezek nem szavak: ez van a szívében. Tudom és elhiszem neki, s ez még sosem volt így korábban. Aztán felcsendül egy újabb himnusz: If it be your will… és 9000 ember némán áll, alázattal hallgatja a hárfát, a Webb nővéreket, és Cohen verse melegséggel tölti el lelkünket.
Ez egy csendes este volt. Három óra egy olyan világban, melyről eddig álmodni sem mertem. Ahol zseniálisan tehetséges zenészek a muzsikával érintenek meg, ahol egy elképesztőn szelíd ember szeretete életeket változtat meg… S ahogy a végén imádkozik értem és a többi látogatóért, tudom, hogy ez jó…
Erről az estéről nem lehet érzelmek nélkül beszélni. Nem lehet tényeket sorolni vagy érveket kifejteni. Ez az este a CSODA volt maga. Aki ott volt, az tudja. Aki nem, annak hiába is mondanám… Lehet, nagy szavak ezek, de ezen az estén valami megváltozott. A szívben, vagy a lélekben, ki tudja. Egy nagy Embert láttunk, a csendes alázatot láttuk… az igazi NAGYSÁGOT láttuk. Hálaimát mondok, hogy megélhettem.
Az egyetlen vigasz, hogy a koncert jelentős részének anyaga megjelent egy dupla CD-n és „Live in London” címmel kapható. Nem pótolja az eredetit, de aki átélte, annak segít visszaidézni a csodás pillanatokat!
Értékelés: 1 (Borzalom) - 5 (Frenetikus!) skálán: 5 pont – Frenetikus!
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna
Dátum: 2009.08.31.
Mikor először láttam, hogy Budapesten ad koncertet, el sem hittem. Talán csak valami tréfa ez… De a hirdetés ott virított posztereken, és lassacskán valósággá vált az álom: élőben láthatom ŐT!
Kicsoda Leonard Cohen? Aki nem tudja, annak sajnos nehéz lenne elmondani, hiszen hosszú terméken életének főbb állomásait is sok lenne itt felsorolni… De próbáljuk meg. Kanadában született 1934-ben, énekes, dalszerző. Első lemeze 1967-ben jelent meg, neve azóta komoly tényező az igényes zenei piacon. Kis hazánkban talán pol-beatnek mondták volna régen… Költeményszerű verseket énekel furcsa, mély és rekedtes hangján. Dalaiban szerelem, politika, és nagyon fontos értékek jelennek meg. Beutazta a világot, éveket élt egy Tibeti kolostorban a világtól elvonulva, azután jelent meg „Book of Longing” című – egyébként tizenkettedik! - kötete, melyben versek, írások és rajzok láttak napvilágot. Könyvei és számtalan lemeze mind igazi csemege!
2008-ban hosszú - kb. 15 éves - hallgatás után tért vissza a színpadra, hogy egy világ körüli turnén vegyen részt, melynek mind a 80 előadására elkapkodták a jegyeket. Dalai mélyen spirituálisak, misztériummal teltek, jelentésük az idő múlásával egyre aktuálisabb. 2008 óta a Rock Hősök Galériájának tagja, de neve valószínűleg e nélkül is mindenki számára ismert lesz. Rajongói szinte istenítik, és ez tökéletesen rendben van így…
Mindezek tudatában érthető izgalommal indultunk a koncertre. De legyen bár komoly képzelőerőm, ezt a csodát, amit átéltem, bizony megálmodni sem tudtam volna! A jegyen is feltüntették: a koncert időtartama 3 óra, ezért időben illik érkezni. Ez már önmagában sokat ígért… Egy 75 éves művésztől azért ez igen komoly teljesítmény! A szervezők pontosak voltak, ahogy ígérték. A színpad egyszerűen dekorált, visszafogottan ízléses, semmi extra. Ez az este nem a külsőségekről szólt. Aztán megjelentek a zenészek, és felcsendült a MUZSIKA – így, csupa nagybetűvel.
Mi a titok? Nehéz lenne megfejteni.
Talán a technika. Ezen az estén nagyon jól szólt minden. A böhöm nagy csarnok utolsó székén is tökéletesen lehetett hallani a hátfa minden húrjának pendülését. Szinte borzongatóan szép volt…
Talán a zenészek. Különlegesen képzett, csodálatosan tehetséges csapat. Egyetemi tanárok, zeneszerzők, saját hangszereik virtuózai. Amit például Javier Mas tud a spanyol gitáron, hát azt nem sokan tudják… Mindannyian bemutatták tudásukat, és higgyék el: legtöbbször leesett az állunk. Mai „plébekkes” világunkban az élő zene bizony csodákra képes…
Talán az énekesek. Sharon Robinson és az angyali hangú Webb nővérek olyan szépen éneklik a jól ismert dalokat, mintha a szférák hangjaiban gyönyörködnénk… Ők aztán külön is megtölthetnének egy csarnokot, de így együtt verhetetlen a csapat.
Talán a jól ismert dalok. Mély, nagyon mély érzéseket ébresztenek fel, elbűvölnek, felemelnek, mosolyra vagy könnyre fakasztanak. Ahogy Cohen énekel, vagy inkább suttog, vagy csak versét szavalja, a szavak áttörnek minden gátat és mélyen eltemetkeznek a szívünkben.
Mindez igaz, de nem ez a titok. A titok maga az Öreg. A Művész. A Trubadúr. Aki 75 évesen, egy egyszerű sötét öltönyben áll a színpadon, kalapja mélyen a szemébe húzva. Táncol, ugrál, vagy térden áll, szemét lehunyja, együtt él a hangokkal, a dalokkal, szavai egy ekkora tömegben is mindenkit megérintenek.
A két részes műsorban sorra csendülnek fel a jól ismert dalok, sőt himnuszok. Sírunk a Híres kék kabáton, nevetünk a politikán, izgulunk a partizánért és a színpadról egyre árad a szeretet, a hit és az alázat. Mert Cohen először jár Budapesten, és kalapot emel előttünk, hogy vagy 9000-en itt vagyunk az ő dalai miatt, köszöni szépen és tisztelettel, hogy itt lehet, és életemben először tudom, hogy ezek nem szavak: ez van a szívében. Tudom és elhiszem neki, s ez még sosem volt így korábban. Aztán felcsendül egy újabb himnusz: If it be your will… és 9000 ember némán áll, alázattal hallgatja a hárfát, a Webb nővéreket, és Cohen verse melegséggel tölti el lelkünket.
Ez egy csendes este volt. Három óra egy olyan világban, melyről eddig álmodni sem mertem. Ahol zseniálisan tehetséges zenészek a muzsikával érintenek meg, ahol egy elképesztőn szelíd ember szeretete életeket változtat meg… S ahogy a végén imádkozik értem és a többi látogatóért, tudom, hogy ez jó…
Erről az estéről nem lehet érzelmek nélkül beszélni. Nem lehet tényeket sorolni vagy érveket kifejteni. Ez az este a CSODA volt maga. Aki ott volt, az tudja. Aki nem, annak hiába is mondanám… Lehet, nagy szavak ezek, de ezen az estén valami megváltozott. A szívben, vagy a lélekben, ki tudja. Egy nagy Embert láttunk, a csendes alázatot láttuk… az igazi NAGYSÁGOT láttuk. Hálaimát mondok, hogy megélhettem.
Az egyetlen vigasz, hogy a koncert jelentős részének anyaga megjelent egy dupla CD-n és „Live in London” címmel kapható. Nem pótolja az eredetit, de aki átélte, annak segít visszaidézni a csodás pillanatokat!
Értékelés: 1 (Borzalom) - 5 (Frenetikus!) skálán: 5 pont – Frenetikus!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése