2002.11.13. MÜTFI - A Tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának diákújsága
Reality trilógia 3/2. rész
Voltam oly merész, s a Mütfi előző számában gunyorosan értekeztem a valódi valóságról. Vagy arról, amit annak hiszünk. Meg is kaptam a magamét. Telefonon egy kedves ismerőstől a harmadik évfolyamból: „Jó, jó, de hát én is nézem…” Aztán főszerkesztőnk válaszában: a Dallason röhögő jogászokat, meg a Gallát nem értve hahotázó tömeget. Nem kezdem el magyarázni, hogy tulajdonképpen az átverés ellen akartam csak szót emelni. Ám, ha már így alakult, legyen szabad elméláznom!
Peter F. Drucker (általam már korábban is idézett) bölcsessége szerint: „Akkor tudunk meg legtöbbet a jövőről, hogy ha mi magunk teremtjük meg”. Érdekes gondolat. Mit is teremtünk meg? Szombat este 7 (azaz HÉT) órakor – egy évvel ezelőtt ebben az időpontban Mekk Mester kalandjain izgulhattunk – éppen fahéjas müzlimet kanalazgatom, mikor Szépfenekű Vitéz Oki így szól hozzám a képernyőről: „Pajkos nyelvemmel elkényeztetlek, a boldogsággal ajándékozlak meg…” Aztán jön a felhívás: Ha Okival akarod tölteni az éjszakát, hívd a számot! (240+Áfa)
Kérdezem én csendesen: hol itt a törvény? Nálunk a faluban ezt ugyanis kerítésnek hívják, s mint ilyet, a törvény bünteti. Volt egy szép időszak, mikor a buja élvezetek papnői nyílt hirdetésben árulták bájaikat, s akinek ez volt a vágya, csak tárcsázott. De ezt a következetes magyar jogrendszer betiltotta. Mert nálunk nincs prostitúció, csak türelmi zóna, mert az nem ugyanaz. (Jó, ez is része a nagy magyar átverősdinek!) Akkor aztán betiltottak minden ilyen tárgyú reklámot. Persze fondorlatosabbak tudják, hogy a francia nyelvoktatást kínáló apróhirdetések felét ma sem diplomás oktatók teszik közzé, de illedelmesen úgy teszünk, mintha nem sejtenénk, miről is van szó.
Aztán vasárnap este egy ország nézi végig, amint koraeste – néhány évvel ezelőtt ebben az időpontban még nők álltak a pult mögött, Onedin kapitány vívta szélmalomharcát, vagy éppen Sova doktor küzdött a jó öreg Strossmajer kolléga életéért – Oki a mennybe megy. Stúdió, reflektorok. Adott 4, azaz négy darab nő, válassz! (Mint a hentesnél: friss a marhaszügy, még gőzölög a sertés lapocka…!) Ha nem látom, nem hiszem el. Oki, a nemzet bikája, aki 54 napja nem kefélt, most választ, és rajta. Egy ország lélegzik fel! Együtt élvezzük. A műsort. (Csörög a telefon, Viktor hív: Tudom, hogy meg fogod írni…)
Miért fanyalgok? Mert hitem szerint emberi lényeket nem lehet ennyire lealacsonyítani. (Ilyenkor hol vannak az Egyházak?! Csak akkor tolongunk, mikor harácsolni lehet, az erkölcsökön meg őrködjön a sánta bakter?!) Az irodalom számos gyöngyszeme foglalkozik a bezártság lélektanával. Szép gyűjteményem van írásokból e témában. Gondoljunk csak az Orwell féle „1984”-re, vagy Ottlik „Iskola a határon” című regényére. De említhetjük a „Város és a kutyákat”, a „Dombot”, a „Minnesota megvárt”. Komoly irodalmi művek, számos díjjal, többet megfilmesítettek. Mind ugyanarról szól: a valóságból kiragadott ember vajon hogyan reagál? Talán nem véletlen, hogy most mutatták be a mozik a „Kísérlet” című filmet, mely megtörtént eseményeket mutat be (a világ egyik első valóság showját), és amely az utóbbi évek egyik legkeményebben felkavaró mozija.
Miért fanyalgok? Mert, míg ezek a művek az emberek viselkedését vizsgálják irodalmi igényességgel, addig mi esténként a szórakozás legmagasabb szintjeként kapjuk a pofánkba a nyers drámát. Tényleg van tyúxar a pezsifürdiben? Tényleg bűn, ha valaki leszbikus? Tényleg görény vagy? Nem, nem Okitól sajnálom a néhány boldog pillanatot. Sőt, elhiszem, hogy minderre van igény. Elszomorít, de elhiszem. De koraeste? Nóci és Buci által vezényelt csillogó díszletek között? Harsányan hirdetve, hogy mindent lehet? Akkor, mikor még gyermekeink is ott ülhetnek a képernyő előtt?! Mit is tanítunk nekik? Azt értettem, hogy Malacka és Mazsola miről beszélt, az értettem, hogy a Tenkes kapitánya miről szólt, még azt is értettem, hogy Gyula vitéz télen nyáron miért harcolt. De mit is tanít egy lófejű affektáló liba, egy kopasz fehérnemű árus, egy tohonya dög, meg a társai a mai gyerekeknek? Mi az üzenet? Mi az erkölcsi tanulság? Tényleg ezt a jövőképet tudtuk összehozni?
Miért fanyalgok? Mert ott voltam a 3. Kulturális Esten. Olyat láttam, amit már régen. Fiatal HÖK-ösök csapata fogadta az érkezőket. Mindenkit személyesen üdvözöltek, a hölgyekről lesegítették a kabátot. És láss csodát: megtelt a nagyterem! Jöttek tanárok, igazgatók, hallgatók, Pestiek és Tatabányaiak. Sokan voltunk! Már az ajtóban megdöbbentem: Borbély Kati tanárnőről eddig csak azt tudtam, hogy követel (vagy néha tartozik). Most pedig csodálatos fényképeket állított ki, melyek több kiállításon is részt vettek már.
Aztán jött a műsor. Volt, aki szavalt, volt, aki énekelt. Volt zene, tánc, novella, performance. Egyetlen hiba volt: hosszúra nyúlt az este. (Ebben jócskán szerepem volt, elnézést kérek mindenkitől!) De csak azért, mert olyan sokan szerettek volna bemutatkozni! Soha még ennyi tanár és hallgató nem állt ki a színpadra. Soha még ennyien nem voltak kíváncsiak a műsorra! (Tanulság: tavasszal két részben rendezik meg az Estet!)
Ezért fanyalgok. Mert legyen tanár, vagy hallgató, bárkivel beszéltem azon az estén, mindenki talált magának tetsző, izgalmas műsort a programban. Emberek tiszta szívvel gratuláltak a – valljuk be, néha amatőr – fellépőknek. És nem voltak fényes díszletek! És nem volt szupersztár műsorvezető. És nem volt senki megalázva. És nem tették közzé senki petyhüdt testét. Emberek önmagukat adták, beszéltek érzéseikről, gondolataikról, s a végén mindenki elégedett mosollyal távozott. Barsi Éva tanárnő az egyik produkció címére utalva így foglalta össze az estét: „Minő csodálatos egy nap volt!”
Hiszem, hogy akkor este érteket teremtett mindenki, aki fellépett, s mindenki, aki eljött. Emberi méltóságot nem sértő, mindenki előtt vállalható értéket. Néhány vidám, vagy éppen komoly gondolatot. Tudom, most sokan azt mondják: öreg vagyok. Demagóg is talán. Ja, és Viktor, igazad van: Henkey tanár úr tanítása Flatley menedzser szerepéről helytálló. Értem én, hogy itt is minden a pénzről szól. Több mint félmillió sms egy adásban. Iszonyatos bevétel, a népbutítás valódi célja. Ez a kapitalizmus lényege. Csak eddig azt gondoltam, mindezt lehet alázás, tiprás, gyűlöletkeltés nélkül is. Valószínűleg öreg vagyok már ehhez. Az én készülékemben van a hiba. De, íme: haladok a korral (Sütök Váncza sütőporral). Mondjuk, ez hogy hangzik: „Öregedő mackó keres feszes domborulatú ifjú hölgyet! Engedd, hogy brummogásommal kábulatba ejtselek, szőrös mancsommal megragadjalak, aztán egy estére bevezesselek a kerek erdő buja sűrűjébe! Név és cím a szerkesztőségben…”
Merlin
Reality trilógia 3/2. rész
Voltam oly merész, s a Mütfi előző számában gunyorosan értekeztem a valódi valóságról. Vagy arról, amit annak hiszünk. Meg is kaptam a magamét. Telefonon egy kedves ismerőstől a harmadik évfolyamból: „Jó, jó, de hát én is nézem…” Aztán főszerkesztőnk válaszában: a Dallason röhögő jogászokat, meg a Gallát nem értve hahotázó tömeget. Nem kezdem el magyarázni, hogy tulajdonképpen az átverés ellen akartam csak szót emelni. Ám, ha már így alakult, legyen szabad elméláznom!
Peter F. Drucker (általam már korábban is idézett) bölcsessége szerint: „Akkor tudunk meg legtöbbet a jövőről, hogy ha mi magunk teremtjük meg”. Érdekes gondolat. Mit is teremtünk meg? Szombat este 7 (azaz HÉT) órakor – egy évvel ezelőtt ebben az időpontban Mekk Mester kalandjain izgulhattunk – éppen fahéjas müzlimet kanalazgatom, mikor Szépfenekű Vitéz Oki így szól hozzám a képernyőről: „Pajkos nyelvemmel elkényeztetlek, a boldogsággal ajándékozlak meg…” Aztán jön a felhívás: Ha Okival akarod tölteni az éjszakát, hívd a számot! (240+Áfa)
Kérdezem én csendesen: hol itt a törvény? Nálunk a faluban ezt ugyanis kerítésnek hívják, s mint ilyet, a törvény bünteti. Volt egy szép időszak, mikor a buja élvezetek papnői nyílt hirdetésben árulták bájaikat, s akinek ez volt a vágya, csak tárcsázott. De ezt a következetes magyar jogrendszer betiltotta. Mert nálunk nincs prostitúció, csak türelmi zóna, mert az nem ugyanaz. (Jó, ez is része a nagy magyar átverősdinek!) Akkor aztán betiltottak minden ilyen tárgyú reklámot. Persze fondorlatosabbak tudják, hogy a francia nyelvoktatást kínáló apróhirdetések felét ma sem diplomás oktatók teszik közzé, de illedelmesen úgy teszünk, mintha nem sejtenénk, miről is van szó.
Aztán vasárnap este egy ország nézi végig, amint koraeste – néhány évvel ezelőtt ebben az időpontban még nők álltak a pult mögött, Onedin kapitány vívta szélmalomharcát, vagy éppen Sova doktor küzdött a jó öreg Strossmajer kolléga életéért – Oki a mennybe megy. Stúdió, reflektorok. Adott 4, azaz négy darab nő, válassz! (Mint a hentesnél: friss a marhaszügy, még gőzölög a sertés lapocka…!) Ha nem látom, nem hiszem el. Oki, a nemzet bikája, aki 54 napja nem kefélt, most választ, és rajta. Egy ország lélegzik fel! Együtt élvezzük. A műsort. (Csörög a telefon, Viktor hív: Tudom, hogy meg fogod írni…)
Miért fanyalgok? Mert hitem szerint emberi lényeket nem lehet ennyire lealacsonyítani. (Ilyenkor hol vannak az Egyházak?! Csak akkor tolongunk, mikor harácsolni lehet, az erkölcsökön meg őrködjön a sánta bakter?!) Az irodalom számos gyöngyszeme foglalkozik a bezártság lélektanával. Szép gyűjteményem van írásokból e témában. Gondoljunk csak az Orwell féle „1984”-re, vagy Ottlik „Iskola a határon” című regényére. De említhetjük a „Város és a kutyákat”, a „Dombot”, a „Minnesota megvárt”. Komoly irodalmi művek, számos díjjal, többet megfilmesítettek. Mind ugyanarról szól: a valóságból kiragadott ember vajon hogyan reagál? Talán nem véletlen, hogy most mutatták be a mozik a „Kísérlet” című filmet, mely megtörtént eseményeket mutat be (a világ egyik első valóság showját), és amely az utóbbi évek egyik legkeményebben felkavaró mozija.
Miért fanyalgok? Mert, míg ezek a művek az emberek viselkedését vizsgálják irodalmi igényességgel, addig mi esténként a szórakozás legmagasabb szintjeként kapjuk a pofánkba a nyers drámát. Tényleg van tyúxar a pezsifürdiben? Tényleg bűn, ha valaki leszbikus? Tényleg görény vagy? Nem, nem Okitól sajnálom a néhány boldog pillanatot. Sőt, elhiszem, hogy minderre van igény. Elszomorít, de elhiszem. De koraeste? Nóci és Buci által vezényelt csillogó díszletek között? Harsányan hirdetve, hogy mindent lehet? Akkor, mikor még gyermekeink is ott ülhetnek a képernyő előtt?! Mit is tanítunk nekik? Azt értettem, hogy Malacka és Mazsola miről beszélt, az értettem, hogy a Tenkes kapitánya miről szólt, még azt is értettem, hogy Gyula vitéz télen nyáron miért harcolt. De mit is tanít egy lófejű affektáló liba, egy kopasz fehérnemű árus, egy tohonya dög, meg a társai a mai gyerekeknek? Mi az üzenet? Mi az erkölcsi tanulság? Tényleg ezt a jövőképet tudtuk összehozni?
Miért fanyalgok? Mert ott voltam a 3. Kulturális Esten. Olyat láttam, amit már régen. Fiatal HÖK-ösök csapata fogadta az érkezőket. Mindenkit személyesen üdvözöltek, a hölgyekről lesegítették a kabátot. És láss csodát: megtelt a nagyterem! Jöttek tanárok, igazgatók, hallgatók, Pestiek és Tatabányaiak. Sokan voltunk! Már az ajtóban megdöbbentem: Borbély Kati tanárnőről eddig csak azt tudtam, hogy követel (vagy néha tartozik). Most pedig csodálatos fényképeket állított ki, melyek több kiállításon is részt vettek már.
Aztán jött a műsor. Volt, aki szavalt, volt, aki énekelt. Volt zene, tánc, novella, performance. Egyetlen hiba volt: hosszúra nyúlt az este. (Ebben jócskán szerepem volt, elnézést kérek mindenkitől!) De csak azért, mert olyan sokan szerettek volna bemutatkozni! Soha még ennyi tanár és hallgató nem állt ki a színpadra. Soha még ennyien nem voltak kíváncsiak a műsorra! (Tanulság: tavasszal két részben rendezik meg az Estet!)
Ezért fanyalgok. Mert legyen tanár, vagy hallgató, bárkivel beszéltem azon az estén, mindenki talált magának tetsző, izgalmas műsort a programban. Emberek tiszta szívvel gratuláltak a – valljuk be, néha amatőr – fellépőknek. És nem voltak fényes díszletek! És nem volt szupersztár műsorvezető. És nem volt senki megalázva. És nem tették közzé senki petyhüdt testét. Emberek önmagukat adták, beszéltek érzéseikről, gondolataikról, s a végén mindenki elégedett mosollyal távozott. Barsi Éva tanárnő az egyik produkció címére utalva így foglalta össze az estét: „Minő csodálatos egy nap volt!”
Hiszem, hogy akkor este érteket teremtett mindenki, aki fellépett, s mindenki, aki eljött. Emberi méltóságot nem sértő, mindenki előtt vállalható értéket. Néhány vidám, vagy éppen komoly gondolatot. Tudom, most sokan azt mondják: öreg vagyok. Demagóg is talán. Ja, és Viktor, igazad van: Henkey tanár úr tanítása Flatley menedzser szerepéről helytálló. Értem én, hogy itt is minden a pénzről szól. Több mint félmillió sms egy adásban. Iszonyatos bevétel, a népbutítás valódi célja. Ez a kapitalizmus lényege. Csak eddig azt gondoltam, mindezt lehet alázás, tiprás, gyűlöletkeltés nélkül is. Valószínűleg öreg vagyok már ehhez. Az én készülékemben van a hiba. De, íme: haladok a korral (Sütök Váncza sütőporral). Mondjuk, ez hogy hangzik: „Öregedő mackó keres feszes domborulatú ifjú hölgyet! Engedd, hogy brummogásommal kábulatba ejtselek, szőrös mancsommal megragadjalak, aztán egy estére bevezesselek a kerek erdő buja sűrűjébe! Név és cím a szerkesztőségben…”
Merlin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése