2010. március 3., szerda

Mindenki megvan


(Everybody’s Fine)
Színes, feliratos, amerikai-olasz film, 100 perc, 2009
Rendező: Kirk Jones
Főszereplők: Robert DeNiro, Drew Barrymore, Kate Beckinsale, Sam Rockwell, Lucian Maisel, Damian Young, James Frain


Robert DeNiro szerintem az egyik legnagyobb ma élő színész. Ebben a filmben azzal tesz erről bizonyságot, hogy szinte nem is játszik. Ez az a magasság, amit valóban csak a legjobbak tudnak!

Frank Goode egy egyszerű amerikai állampolgár. Egész életét a gyárban dolgozta végig: amíg PVC bevonatot húzott a távközlési kábelekre, be s lélegezte a PVC-t, ami teljesen tönkretette a tüdejét. Felesége 8 hónapja meghalt, így csendesen éldegél egyedül, csak arra vár, hogy az ország különböző pontjain élő gyermekei egyszer meglátogassák. Ahogy azonban a nagy nap közeledik, sorra lemondják az utazást. Így aztán a családapa – orvosa szigorú tiltása ellenére – felkerekedik, hogy meglátogassa gyermekeit. Az egyetlen dolog, amit megfogad, hogy nem repül: vonattal és busszal utazza keresztül-kasul a hatalmas országot.

4 gyermek, 4 város, 4 történet. A nézőben fokozatosan világosodik meg, hogy itt valami nem stimmel. Frank pedig mindenhol ott van, és rezzenéstelen arccal veszi tudomásul, hogy valahogy semmi sem úgy van, ahogy lennie kéne, de nem szól, csak elfogadja a sorsot. Mindenkinek felteszi a kérdést, hogy boldog-e, és a gyerekek sorra – rezzenő szemekkel – mondanak igent, de mi már tudjuk, hogy ez nem igaz. A világ más.

Kirk Jones minimalista filmeket készít, ez most is így van. Úgy vezeti a színészeket, hogy azok szinte alig áruljanak el érzelmeket, a történetet nekünk kell összerakni. A koncepció működik, mert DeNiro olyan elképesztő hitelességgel jeleníti meg az egyszerű kisembert, hogy szinte meg vagyunk győződve, itt lakik valahol a szomszédban. A fényképezés remek. Az elsuhanó tájakon keresztül futó távközlési kábelek sora mutatja az élet értelmét: a te taníttatásod 317 mérföld kábelbe került… Nagyon jó a zene is, a folyamatos telefonálások hangjaival. Hiszen egy élet munkája volt a sok vezeték elkészítése.

Hősünk végül repülővel indul haza, persze szívrohamot kap, és a lázálomban megjelenő gyermekeket sorban szembesíti a tapasztalt hazugságokkal, és ők sorban elismerik a tényeket, a védekezés pedig mindig az: Anyával lehetett beszélgetni, de neked nem akartuk elmondani a rossz híreket. Te mindig büszke akartál lenni ránk, ezért megkíméltünk a sikertelenségek megosztásától…

10 pontos film, a legjobb minősítés, ami adható. Elképesztő színészi játék és nagyon-nagyon mély mondanivaló a mi világunkról. A kapcsolatainkról, a félelmeinkről, az igazságról és annak vállalásáról. Az apáról aki karmesternek hitte fiát, aki azonban csak ütőhangszeres, és maga is meglepődik, amikor az öreg azt mondja: örülök, hogy szereted és sikered van. Meghatódásra hajlamosak vigyenek zsebkendőt, az utolsó jeleneteknél feltétlen szükség lesz rá…

Szédületesen jó alkotás ez, amit még nagyon sokszor meg kell nézni. Olyan mozi, ami a világról, rólunk szól. Nem mese, nem fantasztikus történet, hanem a mindennapok jéghideg krónikája. Csak gondolkodni hajlandó és szerető embereknek ajánlom, nekik azonban kötelező darab. Aki figyelmesen nézi meg, aztán elmélkedik rajta – nos, meg merem kockáztatni, hogy jobb ember lesz ettől a filmtől. De egészen biztos, hogy a hatása alá kerül.
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 10 pont – Csoda!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése