(Dear John)
Színes, feliratos, amerikai romantikus dráma, 105 perc, 2010
Rendező: Lasse Hallström
Főszereplők: Channing Tatum, Amanda Seyfried, Richard Jenkins, Henry Thomas, Scott Porter
Kellemes limonádénak induló kis mese a gondtalan diáklány és a szabadságát töltő katona tengerparti szerelméről. Akik persze nagyon-nagyon egymásba szeretnek, de a felhőtlen boldogság véget ér, és mindenki megy a dolgára: John vissza a frontra, Savannah pedig a főiskolára. Egy év – ennyit kell kibírniuk, hogy aztán az örök boldogság várjon rájuk. A távolságot folyamatos levelezéssel enyhítik, és a szerelem kitart… Csakhogy az élet kegyetlen. Megtörténik 9.11. és John hosszabbít a seregben. Ez már új helyzet, és az újabb elválást nehéz lenne kibírni, Savannah el is tűnik hirtelen… Legközelebb édesapja temetésére érkezik haza a fiú, ekkor találkoznak újra, és a ki nem mondott szavak mögött megint megvilágosodik az igazság, melyről „azt hittem”, pedig más a valóság…
Lasse Hallström simán hozza szokásos vígjátékai színvonalát, bár ezúttal az ide kevert autista szálak és a 9.11-es utalások kicsit túl komolykodónak hatnak. Ennek ellenére a film elmegy, egyszer nézhető… A fényképezés ugyan semmitmondó, de a zene jó, kimondottan, mikor Seyfried kisasszony énekel, mert ő abban tagadhatatlanul jó.
Channing Tatum csendes és visszafogott, aki belül égeti magát. Egészen jó a szerepében, bár túl sok játékra nem kényszerül. Amanda Seyfried teljesítménye már korántsem egyértelmű. Énekelni jól tud, szép is, játszik is, de azért sokszor az az érzésünk, hogy túljátssza a szerepét. A többiek jók, mellékszereplőink nagyon el vannak találva…
A limonádés részre azt mondanám, hogy kellemesen nézhető nyáresti vidámkodás, a komolynak szánt betétek azonban csak lerontják az egész film hatását. Így aztán olyan középszerű film lesz az eredmény, amiből épp 12 egy tucat. Kár érte, ebben a sztoriban több is lehetett volna…
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 7 pont – Nagyon jó
Színes, feliratos, amerikai romantikus dráma, 105 perc, 2010
Rendező: Lasse Hallström
Főszereplők: Channing Tatum, Amanda Seyfried, Richard Jenkins, Henry Thomas, Scott Porter
Kellemes limonádénak induló kis mese a gondtalan diáklány és a szabadságát töltő katona tengerparti szerelméről. Akik persze nagyon-nagyon egymásba szeretnek, de a felhőtlen boldogság véget ér, és mindenki megy a dolgára: John vissza a frontra, Savannah pedig a főiskolára. Egy év – ennyit kell kibírniuk, hogy aztán az örök boldogság várjon rájuk. A távolságot folyamatos levelezéssel enyhítik, és a szerelem kitart… Csakhogy az élet kegyetlen. Megtörténik 9.11. és John hosszabbít a seregben. Ez már új helyzet, és az újabb elválást nehéz lenne kibírni, Savannah el is tűnik hirtelen… Legközelebb édesapja temetésére érkezik haza a fiú, ekkor találkoznak újra, és a ki nem mondott szavak mögött megint megvilágosodik az igazság, melyről „azt hittem”, pedig más a valóság…
Lasse Hallström simán hozza szokásos vígjátékai színvonalát, bár ezúttal az ide kevert autista szálak és a 9.11-es utalások kicsit túl komolykodónak hatnak. Ennek ellenére a film elmegy, egyszer nézhető… A fényképezés ugyan semmitmondó, de a zene jó, kimondottan, mikor Seyfried kisasszony énekel, mert ő abban tagadhatatlanul jó.
Channing Tatum csendes és visszafogott, aki belül égeti magát. Egészen jó a szerepében, bár túl sok játékra nem kényszerül. Amanda Seyfried teljesítménye már korántsem egyértelmű. Énekelni jól tud, szép is, játszik is, de azért sokszor az az érzésünk, hogy túljátssza a szerepét. A többiek jók, mellékszereplőink nagyon el vannak találva…
A limonádés részre azt mondanám, hogy kellemesen nézhető nyáresti vidámkodás, a komolynak szánt betétek azonban csak lerontják az egész film hatását. Így aztán olyan középszerű film lesz az eredmény, amiből épp 12 egy tucat. Kár érte, ebben a sztoriban több is lehetett volna…
Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 7 pont – Nagyon jó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése