2011. január 2., vasárnap

Üvegtigris 3.


Színes, magyar vígjáték, 100 perc, 2010

Rendező: Rudolf Péter

Főszereplők: Rudolf Péter, Reviczky Gábor, Gáspár Sándor, Szarvas József, Horváth Lajos Ottó, Csuja Imre, Kamarás Iván, Szabó Erika, Pikali Gerda, Ruttkay Laura

Nem lehetett könnyű az alkotók dolga, hiszen az Üvegtigris azonnal kultusz film lett. A második résztől sokan tartottak is: vajon sikerül-e megismételni a nagy dobást? Akkor sikerült, aztán következett egy hosszú csend, s most íme, itt a harmadik rész. Persze megont ott a félelem: tudnak még újat mondani a zseniálisan kitalált karakterek?

A válasz egyszerű: igen, sőt. Rudolf Péter és csapata jól döntött, talán az egyetlen helyes utat választották. A jól ismert csapat tagjait egy ügyes mozdulattal kiemelték a megszokott Üvegtigrisi környezetből, s útnak indították őket Budapest székesfővárosba.

Nem mondom el a történetet, mert az nagyon egyszerű. Nem kell sokat bonyolítani a dolgot, hiszen ez a film ismét a karakterek és a világ találkozásairól szól, ez pedig épp elég. A rendezés jó, mint mindig, semmi idegesítő trükk, kényelmesen nézhetjük a filmet. Jó a zene, Charlie betét dala nyilván sláger lesz. Eddig tehát minden jó.

Jöhetnek a szereplők. Lali és Sanyika semmit sem változott. Kettősükben azonban még mindig sok a poén. Aztán jön a „csapat”: Csoki, Róka, Gaben és Cingár – és a fiúk úgy tudnak újak lenni, hogy ugyanazok. Persze az „Izirájder Öcsém” felkiáltást nem lehet überelni, de azért a srácok most is szórják az iszonyatos poénokat, amelyekből nyilván szállóige lesz majd. (Például a film végén elhangzó: Mit akartál tulajdonképpen? Hát… egy jó napot…. És legalább megvolt…? Hát… határeset…) Aztán csatlakozik egy rakás új alak: Pikali Gerda és Ruttkay Nóra a feleség és a szerető, két középkorú bombázó, akiknek bizony megkeseredett az élete. Csak a két hölgy alakításáért érdemes lenne megnézni a filmet… Kamarás Iván hideg maffiózója is remek figura, nem is beszélve a felbukkanó mellékszereplőkről. Persze jön Kokó is, de a felismerés megint elmarad…

Nem csigázom az olvasót. Ezt a filmet egyszerűen látni kell. Aki az eddigieket látta, azoknak kötelező. Akik nem, azoknak önállóan is élvezhető a sztori. Ami persze minden könnyfakasztó röhögés, minden fullasztó nevetés után csak megmarad annak, ami: kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább magyar történet… Mert a csodás nap végén a szép lány a gátlástalan maffiózó csoda autójába száll be, nem Lali világát választja. Ha amerikai film lenne, akkor ez biztos nem így lenne, és akkor azt mondanánk, hogy cukros-uncsi-amcsi limonádé… De így, hogy tulajdonképpen elmarad a csoda, így tudunk azonosulni vele: ez igazán magyar mese! A sok röhögés után megcsillanhat egy könny a szemünkben, de nem fog, mert ezt az érzést ismerjük pontosan. Aztán az utolsó képsorokban ismét jön a vidámság, Lali napja azért csak jóra sikeredett… Kötelező darab mindenkinek! Rudolf Péter pedig lassan elnyeri a „Nagy Mesemondó” címet! Talán az Üvegtigrisnél ihatnánk rá… Egy sört…?

Értékelés: 1 (Agyhalál) - 10 (Csoda!) skálán: 9 pont - Emlékezetes

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése